Nyikhajozás és diktátorozás az Andrássy úton

Egy bő osztálynyi SZDSZ-es féltette a Kossuth teret Mécs Imre és Ormos Mária társaságában kedd este.

Annak kapcsán, hogy milyen mértékű a kormány felelőssége a helyzetben, elhangzott, az Orbán-kormány a Magyarország megszállását közvetlenül megelőző pillanatra igyekszik visszaállítani az órát. Ormos Mária szerint az ősbűnt 1941-ben követték el, ésszerűtlenül követelve a revíziót. Ormos a történészek jelentős hányadával áll vitában az ezt követő kijelentésével, mely szerint a háborúba belépni nem volt kényszer, „egyetlen jelet sem tudok felmutatni”, hogy a németek lerohanták volna az országot – szögezte le. Meg is nevezte a bűnöst Bárdossy László '41-es miniszterelnök személyében. „Nyolcvan éve nem tudja a magyar társadalom, miért kellett belemászni a második világháborúba” – foglalta össze véleményét Mécs, majd Tarján és Ormos között vita alakult ki, rövid vagy hosszú volt-e a XX. század. (Tarján és egyébként a történészi kánon szerint is „rövid”, 1914-től 1989-ig tartott; Ormos Mária viszont az 1870-es éveket is hozzákapcsolná, mondván egy hatalmas válság söpört végig, és ekkor alakult ki az antiszemitizmus.)

Tarján – jó moderátorhoz méltóan – egy kérdéssel evickélt ki a helyzetből: hogy lehet ilyen XX. századi tapasztalattal valami még rosszabbat csinálni? Mécs Imrének megvan a válasza: a ma fideszes ex-Bibó-kollégisták nincsenek tisztában sem a politikával, sem a közélettel, sem a magyarság helyzetével. Azt már Ormos biggyesztette hozzá, hogy még modoruk sincsen. A beszélgetést vezető Tarján a történészt faggatva rákérdezett arra is, milyen volt a társadalmi rétegződés és mondjuk az arisztokrácia élete abban a korban, amelyet a kormány vissza akar hozni. Ormos szó szerint ezt mondta: „kevés arisztokrata barátom volt, nem tudom”. Mécs inkább újfent a kormány „nyikhaj mentalitását” citálta a hallgatóság elé, amellyel tönkreteszi szerepvállalásunkat a „kegyelmi állapotban” létrejött EU-ban.

Egy huszárvágással tértek rá a következő megbeszélnivalóra; Tarján felidézte Gerő András történész azon véleményét, hogy jogi eszközök is vannak a Jobbik betiltására. Ormos Mária kollégája veretes mondására annyit reagált, „a zsidóktól már nincs mit elvenni”, a szót visszavevő Tarján pedig úgy zárta le ezt a gondolatot, hogy „a cigányoktól sem”, majd megjegyezte: igen nyögvenyelősen zajlik a romagyilkosságok felderítése. És egy másikba kezdett: – Az „elmúlt nyolc év”-ezés lassan okafogyottá válik, ezért kell most Brüsszelezni, Moszkvázni. Fél mindenki, az is, akinek nincs semmije, és az is, akinek van. Hogy lehetett ilyen rövid idő alatt kiépíteni a félelmet? – hangzott el a kérdés. Ormos válaszában azt mondta, a szélsőjobboldalon nem azok ágálnak, akiknek semmijük sincs, a társadalomban viszont azok mernek kockáztatni, akik rossz helyzetben vannak. Mécs Imre „a félelem arányos szintjéről” beszélt, ami átcsaphat aránytalanságba. Ő most az '57 május 1-je utáni helyzetet látja kibontakozni, amikor is az emberek elkezdtek igazodni a semmiért. „Könyveljük el úgy, hogy volt húsz jó évünk” – kerekítette le a beszélgetést Tarján András, átadva a szót a kérdéseknek.

Az első, már megválaszolását is sejtető kérdés az iránt érdeklődött, milyen ideológiai üzenete van a Kossuth tér átrendezésének. Ormos Mária – a bő egy órával korábban tapasztalt módon – lerázta magáról; „amit tudtam, elmondtam”. Annyit még hozzátett, nem lehet olyan régi szimbólumokat visszaállítani, amik nem fejezik ki a mát. Mécs Mussoliniék monumentális téralkotási lázára mutatott rá, „ha művészettörténész lennék, remek pamfleteket tudnék írni” – zárta le rövid gondolatát. A közönség szavai „nagyságrendileg” mind arra a veretes mondatra irányultak, ami végül el is hangzott: „Itt Orbán urunk akarata érvényesül.”