Az igaz, hogy az elmúlt mondjuk néhány hónapban, és ez Donald Trump hivatali idejével egybeesik, a világ több pontján is sikerült a fegyveres konfliktusokat a megoldás irányába vinni. Azonban sajnos a számunkra legfontosabb fegyveres konfliktusban, az ukrajnai háború tekintetében nincsen előrelépés a béke irányába, dacára a meglévő jó szándéknak, dacára Donald Trump erőfeszítéseinek
– mondta, majd azzal folytatta, hogy sajnos ma Európában a háborúpárti hangok továbbra is sokkal erősebbek a békepárti hangoknál.
És ez sajnos az ENSZ-közgyűlésre való felkészülés időszakában is világossá vált:
Ahelyett, hogy mi, európaiak itt, New Yorkban a béke hangját képviselnénk, már az ezt megelőző néhány külügyminiszteri tanácsülésen folyamatosan ment a trenírozás arra, hogy nekünk itt, New Yorkban a legfontosabb feladatunk az, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos európai narratívát terjesszük, hogy gyakorlatilag egy ilyen háborúpárti álláspont képviseletére próbálja rábírni Brüsszel az európai uniós tagországokat is
– fűzte hozzá. Szijjártó Péter tudatta, hogy a nap folyamán tíz kollégájával fog kétoldalú egyeztetést folytatni, főként afrikai és délkelet-ázsiai országok képviselőjével, valamint hat kormányközi megállapodást is aláírnak gazdasági együttműködésről, ösztöndíjakról, politikai konzultációkról.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!