Már meg is van az új LMP-s vállalkozás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az LMP távozói már a múlt héten bejegyeztették kft.-jüket. Vágó Gábor mindkét tábornak szurkol, Schiffer András viszont nem.

TK
2013. 01. 29. 15:30

„Nyilvánvalóan hogyha Bajnai Gordon programjával szeretne az LMP közösséget vállalni, akkor nem lett volna ez a vita, az elmúlt hónapokban, nem tudom azt elképzelni, hogy mi egy olyan csónakban evezzünk, amelyiknek a másik fele Bajnai Gordon pártja felé tart, de én most nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, következő napok, egy-két hét tárgyalásai fogják eldönteni, hogy kinek mi az igazi szándéka, nyilvánvalóan fontos az, hogy az LMP-nek fennmaradjon a parlamenti képviselete” – nyilatkozta Schiffer.

Új szakasz kezdődik

A szombati kongresszust követően új szakasz kezdődik az LMP életében – írták az ellenzéki párt szóvivői a párt tagságának szóló, a Facebookon kedden közzétett levelükben. Csiba Katalin és Heltai László úgy fogalmazott: az LMP számára most kinyílt a lehetőség, hogy „távol tartsa magát a korrupt politikai panoptikum arcképcsarnokának mindkét szárnyától”.

A párt szóvivői keddi levelükben azt írták: meg kell mutatniuk, hogy van választási lehetőségük azoknak a szavazóknak, akik korábban „a balliberális kormány ámokfutásán felháborodva a Fidesz program nélküli kampányára adták le a voksukat, de a jelenlegi kormány országrombolása végleg politikai hontalanokká tette őket”.

Állításuk szerint nem kisebb feladat áll az LMP előtt, mint ezeknek az embereknek visszaadni a hitet, hogy részt lehet venni a közéletben oligarchák nélkül is. Ezeknek az aktív vagy aktivizálható állampolgároknak kell helyben lehetőséget és szabad teret engednie az LMP-nek a közéletben való részvételre, a szabad vitára és politikai cselekvésre, mert „velük fogjuk tudni megtenni azt, ami a feladatunk: 2014-ben jelentős arányban bejuttatni az LMP-t a parlamentbe, az Európai Parlamentbe és az önkormányzatokba”. A hétvégi döntéssel kapcsolatban úgy fogalmaznak: „valamit elveszítettünk, de kaptunk egy esélyt arra, hogy a megszavazott stratégia mentén haladjunk tovább”.

Február közepéig megalakul az új párt

Hétfőn a Klubrádióban úgy nyilatkozott Karácsony Gergely, hogy február közepéig megalakul az LMP-ből kilépők új pártja. A képviselő szerint a programjuk hasonló lesz, mint a Lehet Más a Politikáé, ugyanakkor gyökeresen eltérő válaszokat adnak majd az aktuálpolitikai kihívásokra. A politikus azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy mi lesz új párt neve.

Ismert: az LMP XXI. kongresszusán az a döntés született, hogy a Párbeszéd Magyarországért platform tagjai kilépnek és új pártot alapítanak, de mivel nem szeretnék, hogy az ökopárt parlamenti frakciója megszűnjön, a képviselőcsoportból nem lépnek ki. Az LMP 15 fős parlamenti frakciójából nyolcan tagjai a platformnak: Dorosz Dávid, Jávor Benedek, Karácsony Gergely, Scheiring Gábor, Szabó Rebeka, Szabó Tímea, Szilágyi László és Szilágyi Péter. A házszabály értelmében a frakció megszűnik, ha a platform tagjai úgy döntenek, hogy elhagyják a pártot vagy háromnál többen lépnek ki.

Nincs új stratégia

Az LMP szombati kongresszusa nem fogadott el új pártstratégiát, ezért érvényben marad a novemberben meghozott döntés, amely elutasítja az együttműködést az Együtt 2014 választói mozgalommal. A küldöttek közül 61-en szavaztak a Párbeszéd Magyarországért platform javaslatára, amely azonnal megkezdte volna a tárgyalásokat a Bajnai-féle mozgalommal. Azzal, hogy Bajnaiéknak novembert követően ismételten nem sikerült elfoglalniuk az LMP-t, egyértelműen elveszítették pólusképző erejüket.

Kinek áll érdekében az LMP bedöntése?

Szombat délelőtt a kongresszus előtt Schiffer még arról beszélt, hogy az LMP bedöntése azok érdekében áll, akik 2010-ben kiestek a parlamentből. Arra a kérdésre, hogy az SZDSZ-re gondolt-e, a frakcióvezető úgy felelt: „az ön fantáziájára bízom”.

Hónapok óta forró volt a hangulat

Roppant forróvá vált a hangulat az LMP újabb kongresszusa előtt, amelyen a Jávor Benedek – Karácsony Gergely-féle tengely újranyitotta volna a stratégiai vitát az ellenzéki együttműködés kérdésében, míg Schiffer András és köre a párt hosszú távú érdekeit tartotta szem előtt. Az LMP-ben Bajnaiék október 23-ai színre lépése indította el a vitákat, majd a novemberi kongresszuson, ha csak szűk többséggel is, de az önállóságpártiak kerültek fölénybe. A kongresszus előtt elemzők úgy nyilatkoztak lapunknak, hogy a szakadás semmiképp sem lenne jó megoldás, mivel a frakció így mindenképpen megszűnne, ráadásul tavaly november óta Bajnaiék vonzereje is nagymértékben csökkent.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.