Mesterházy csak nézte, míg egy mozgássérültet ütöttek a szocialisták

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Békésen demonstrálókra, köztük egy mozgássérült nőre és fiatalokra támadtak rá a szocialisták Miskolcon.

WA
2013. 03. 21. 10:26

Ismert, március 7-én délelőtt mintegy hetven tüntető hatolt be a Fidesz Lendvay utcai székházának udvarára és erkélyére az alaptörvény – azóta már megszavazott – módosítása ellen. Szombat délután a budapesti Kossuth tér és Alkotmány utca sarkán demonstráltak, majd a tüntetés végén a résztvevők egy része az Alkotmánybíróság épületéhez vonult. Rogán Antal a megmozdulás kapcsán azt nyilatkozta, „ugyanaz a Bajnai-gárda szervezi”, amelyik március 7-én már bemutatkozott a Fidesz székházánál.

A Századvég 2013 márciusában készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a lakosság döntő többsége hallott róla, hogy március 7-én tüntetők hatoltak be a Fidesz székházába. A válaszadók kétharmada inkább nem ért egyet a véleménynyilvánítás ezen formájával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.