Az államfő a Romnet.hu hírportálon közzétett ünnepi üzenetében úgy fogalmazott: a nemzeti kisebbségek is azzal válnak a politikai nemzet részeivé, ha megőrzik értékeiket, és azokkal gazdagítják a közösséget, ezért üdvözli és bátorítja mindazokat a kezdeményezéseket és erőfeszítéseket, amelyeket a hazai kisebbségek gazdag kultúrájuk megőrzéséért és hagyományaik megújításáért tesznek.
„A hazai cigányság, az évszázadok óta velünk élő roma közösségek mindig is osztoztak politikai nemzetünk sorsában. Volt, amikor együtt harcoltunk szabadságküzdelmeinkben, és volt, amikor együtt szenvedtük meg a világháborúk véráldozatait vagy a diktatúrák kegyetlen elnyomását. Sorsközösségünk kétségbevonhatatlan. Múltunk a jövőben is összeköt majd minket – írta a köztársasági elnök. – Ugyanakkor újra meg újra ki kell mondani azt is, hogy aki egy másik embert vallása vagy származása alapján hátrányosan megkülönböztet, ellene uszít vagy aljas indulatokat gerjeszt, az önmagát zárja ki politikai nemzetünkből.”
Az emberi erőforrások minisztere szerint fontos, hogy megmutassák a cigány kultúra szép arcát, és megüzenjék minden „jó szándékú magyarnak”: a romák itt vannak, ilyenek is, ezért ne azonosítsák őket a rossz hírekkel, előítéletekkel.
A kormányváltás óta mintegy 36-37 ezer munkanélküli romát sikerült visszavezetni a munkaerőpiacra – mondta korábban Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke.
Áder utalt arra, hogy a romák jelentős része olyan nyomorúságos körülmények között él generációk óta, hogy számukra már-már lehetetlennek tűnik kitörni a szegénység ördögi köréből, de egyetlen kiszolgáltatott helyzetben élő ember mellett sem lehet becsukott szemmel elmenni, meg kell erősítenünk bennük a hitet, hogy bármilyen elkeserítő is a helyzetük, nem tekinthető reménytelennek.
Az államfő szerint segíteni, bátorítani kell a reményvesztetteket és hitetlenkedőket, hogy megértsék, a boldogulás legelső feltételét a tanulás, a gyermekek iskoláztatása jelenti, mert Magyarországnak szüksége van az ő tehetségükre, tudásukra, álmaikra, társadalmunknak pedig segítenie és bátorítania kell őket a boldogulásért tett erőfeszítéseikben.