A moszkvai kerki ingatlanát a magyar állam 2008-ban adta el egy luxemburgi offshore társaságnak, a DiamandAirnek. A belvárosi, a Kreml szomszédságában álló, több mint 17 ezer négyzetméteres épület magáncéghez való átjátszása nem mindennapi körülmények között ment végbe. Göncz Kinga külügyminiszter 2005-ben törvénybe ütköző módon felhatalmazta Magyarország akkori moszkvai nagykövetét, Székely Árpádot, hogy értékesítse a világ egyik legdrágább városában lévő, páratlan helyen fekvő, rendkívül értékes állami ingatlant. A nagykövet állítása szerint Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő tudtával éveken keresztül zajlottak az üzleti tárgyalások az épület eladásáról, azonban adásvételi szerződés aláírására 2008-ig nem került sor.
2008. január 1-jén hatályba lépett az állami vagyongazdálkodásról szóló új törvény. Az új szabályozás szerint a kerki eladása a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (vagyontanács) hatáskörébe került, amelynek tagjai az értékesítésről csak pályázat útján dönthettek. Székely a birtokában lévő – egyébként törvénysértően kiadott – gönczi meghatalmazást 2008. január 1-jétől tehát már csak egy újabb törvény megsértésével használhatta fel. A nagykövet azonban, akinek a szeme előtt az épület – a kormányfői elvárásnak megfelelő – bármi áron történő értékesítésének célja lebegett, nem hagyta magát megzavarni egyetlen törvényi rendelkezéstől sem. 2008 márciusában Székely hezitálás és pályáztatás nélkül aláírta az adásvételi szerződést az – épületre már évek óta ácsingózó – offshore-lovagokkal. A vételárat akkor 23 millió amerikai dollárban, körülbelül 5 milliárd forintban határozták meg a tárgyaló felek, pedig az épület valós értéke a 17 milliárd forintot is meghaladhatta. A márciusi szerződés ugyan mind az orosz, mind a magyar polgári jog szerint érvénytelen volt – hiszen Székelynek nem volt joga értékesíteni az épületet –, ám ez sem a nagykövetet, sem tárgyalópartnereit, de még a moszkvai földhivatalt sem érdekelte. Az orosz hatóság ugyanis jogsértő módon, az érvénytelen szerződésre hivatkozással bejegyezte a luxemburgiak tulajdonjogát a nyilvántartásba, akik a nagykövettel megállapodott 23 millió amerikai dollárból 21 millió dollárt átutaltak a magyar államnak a Magyar Nemzeti Banknál vezetett számlájára. A „sikeresen”, ámde érvénytelenül nyélbe ütött üzletről Székely tájékoztatta a Külügyminisztérium akkori államtitkárát, Fekszi Mártát. A hír hallatán Fekszi az MNV vezérigazgatójához, Tátrai Miklóshoz fordult, aki egyúttal a vagyontanács tagja is volt. Fekszi és Tátrai az állami vagyon elherdálását eredményező, példátlanul egyszerű, ám súlyosan törvénysértő nagyköveti ügyintézéstől pánikba estek. Ők ugyanis tudták azt, amit a nagykövet nem akart tudomásul venni, hogy a jogsértő adásvételi szerződés érvényesen nem létezik. Éppen ezért az államkincstár számlájára időközben beérkező 21 millió dollárt sem könyvelték le a kerki eladásának vételáraként az MNV-ben, hanem ismeretlen bevételként, függő tételként tartották nyilván. Mivel az ingatlan eladása érvényesen nem jött létre, Veres János akkori pénzügyminiszterrel való egyeztetést követően az MNV zártkörű meghívásos pályázatot írt ki az épület értékesítésére. A pályázatra a luxemburgi céget is meghívták, amely 21 millió dolláros ajánlatával az eljárás győztese lett. A luxemburgiak nyertes pályázati ajánlata tehát 2 millió dollárral, azaz körülbelül 450 millió forinttal volt kevesebb, mint az az összeg, amelyet ugyanez a cég a nagykövettel való tárgyalások alapján, 3 hónappal korábban ki akart fizetni az ingatlanért. A nyertes pályázónak a korábbi, 23 millió dolláros vételárfizetési szándékáról – Fekszi Márta tájékoztatása révén, illetve a rendelkezésre álló iratokból – a vagyontanács döntéshozatalában részt vevő Tátrai Miklós, valamint a többi tanácstag is meggyőződhetett. Az offshore cég ugyanis írásban kérte a részükről érvénytelenül kifizetett 21 millió dollár visszautalását. Mivel ez nem történt meg, így a luxemburgiak pályázati anyagában szerepelt egy írásbeli nyilatkozat, amelyben azt kérték a vagyontanácstól, hogy az általuk korábban jogcím nélkül, de ténylegesen átutalt 21 millió dollárt tudják be a pályázat alapján kötendő szerződés 21 millió dollárt tartalmazó vételárába. A vagyontanács tagjai azonban ezt a nyilatkozatot – amelynek előzményéből megállapíthatták volna, hogy az offshore cég 2 millió dollárral többet, azaz 23 millió dollárt is fizetne az ingatlanért – figyelmen kívül hagyták, és döntést hoztak az épület 21 millió amerikai dollár vételárért való eladásáról. Ráadásul a döntéshez szükséges – kizárólag angol nyelven rendelkezésre álló – értékbecslésből az is megállapítható volt, hogy az értékelés nem a teljes ingatlanra történt meg, hanem a megállapított érték az épület területének csak egy részére vonatkozik. Mindezek ellenére a vagyontanács egyhangú döntést hozott az értékesítésről, így a polgári jogilag immár érvényes, de az államnak 2 millió dollárral kisebb összeget jelentő szerződést – amely nem az egész ingatlant felértékelő értékbecslésen alapult – 2008. november 5-én aláírták.
