Bajnaiék csak a rombolásban tudnak egyetérteni?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egyre többen állnak ki a rezsicsökkentés mellett, de a baloldal és az unió is rossz szemmel nézi a tehercsökkentést. Bajnaiék ugyanakkor különös harcot vívnak az ellenzéki táboron belül. Orbán Viktor elárulta, mire a legbüszkébb. Az MNO heti összefoglalója.

PR
2013. 05. 12. 3:15

A Demokratikus Koalíció izgatottan követi a fejleményeket, de egyelőre homály fedi, nekik milyen szerep juthat a nagy összefogásban. Bajnainak amellett, hogy a miniszterelnök-jelöltséget óhajtja, és ennek elfogadását várja el az MSZP-től, Gyurcsánnyal kapcsolatban vannak kifogásai, és általában kerüli a DK szerepével kapcsolatos kérdések érdemi megválaszolását.

Bajnai nemcsak Gyurcsánnyal nem foglalkozik szívesen, a Hajdú-Bét csődjéért sem érzi magát felelősnek, pedig azután, hogy az általa vezetett Wallis lett a cég többségi tulajdonosa, tönkrement a cég, és ellehetetlenült nagyon sok baromfitenyésztő. Eközben a kormány döntése értelmében valószínűleg nyár elején megkezdődhet a Hajdú-Bét csődje miatt kárt szenvedetteknek szánt mintegy 200 millió forint kiutalása.

Orbán Viktor hétfőn Győrben, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének rendezvényén úgy vélekedett: a jelenlegi ciklusban 25 olyan dolgot ért el miniszterelnökként, amire feltétlenül büszke, említve egyebek mellett a rezsicsökkentést, a nyugdíjak reálértékének emelését, a minimálbér emelését, az országgyűlési képviselők számának megfelezését, a szülés után visszatérő anyák munkavállalásának segítését, a munkahelyvédelmi akciótervet, az újra hároméves gyest, az államadósság csökkentését, a hiány mértékének leszorítását, a családi adózást, a horribilis végkielégítések megadóztatását, az Erzsébet-programot, az őstermelők támogatását, a három csapás törvényét, az önkormányzati adósság átvállalását, a devizahitelesek megsegítését, a magyar föld védelmét és az uniós költségvetésből nyert 51 ezer forinttal nagyobb fejkvótát a 2014 és 2020 közti költségvetési időszakra.

A Cigányügyi Egyeztető Tanács alakuló ülésén azt hangsúlyozta: Magyarország jobban teljesít, de még messze van attól, hogy az ember elégedett lehessen vele.

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a nemzetközi sajtó egyoldalúan számolt be a napokban Budapesten tartott Zsidó Világkongresszusról (WJC): míg az Orbán beszédét ért kritikákról 42 cikk számolt be, addig Ronald S. Lauder WJC-elnök bocsánatkérését mindössze 7 külföldi portál ismertette. Lauder azt kifogásolta, hogy a kormányfő beszédében „nem adott megfelelő biztosítékot arra, hogy egyértelmű választóvonalat húzott volna kormánya és a szélsőjobboldal közé”. Majd a tanácskozás végén elnézést kért, miután „tudomására jutott”, hogy a miniszterelnök korábban egy izraeli lapnak azt mondta, hogy a Jobbik veszélyt jelent a demokráciára, megsérti az emberi jogokat.

Július 1-je után kiderül, hogy történtek-e visszaélések a trafikpályázatoknál, mivel nyilvánosságra hozzák, hogyan döntött a trafikok sorsáról a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a Hír TV Péntek8 című műsorában jelentette be, hogy a szerződések megkötése után nyilvánosak lesznek a trafikpályázat szempontjai, így mindenki meggyőződhet az igazságról, s megerősítette azt is: állnak a vizsgálatok elé.

Annak ellenére, hogy a koncessziókon mind bal-, mind pedig jobboldali kötődésű emberek egyaránt nyertek, a pályázatok elbírálása kapcsán komoly csörte bontakozott ki. Szinte mindennap nyilvánosságot kapott valamelyik oldal véleménye, illetve vélt vagy valós információk az üggyel kapcsolatban. A HVG például csütörtökön közölt egy cikket, mely szerint hangfelvétel bizonyítja, hogy a szekszárdi fideszes városvezetés egyeztetett a dohányboltokra pályázókról. Horváth István polgármester minderre pénteken reagált, és kijelentette: nincs szó törvénytelenségről a pályázatokkal kapcsolatban.  A város közgyűlésének Fidesz-frakciója nem frakcióülésen, hanem „nem formális egyeztetésen” beszélt a helyi pályázókról.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a trafiktörvény fő szorgalmazója volt, egy a héten közölt interjújában hangsúlyozta: az volt a lényeg, hogy a multiktól magyar vállalkozásokhoz, lehetőleg kisvállalkozásokhoz kerüljön a dohányárusítás joga”. Felvetette azt is, szerinte a Philip Morris dohányipari multi állhat a dohánybolti koncessziók kiosztása körüli botrány mögött, a cégnek ugyanis súlyos érdeksérelmet okozott az átalakítás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.