100 százalék Fidesz: ismét nagyon elverték a balliberálisokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Májusban sem örülhetett a balliberális ellenzék az időközi önkormányzati választásokon való szerepléseinek.

Kovács András
2013. 06. 02. 16:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Májusban ismét folytatódott a független jelöltek dominanciája, valamint a kormánypártok jó szereplése. A balliberális ellenzék ismételten súlyos verésbe futott bele, ráadásul egy olyan településen szenvedett vereséget, amely korábban az egyik fellegvárának számított. A kormánnyal szemben álló erők számára az is óriási kudarcnak számít, hogy Komlón kívül csupán a Jobbik tudott elindulni egy választáson, míg az MSZP, az Együtt 2014 és  Demokratikus Koalíció egyetlen helyen sem tudott jelöltet állítani.

 

Kormánypárti és független jelöltek győzelmével zárultak a márciusi időközi önkormányzati választások. A Fidesz–KDNP számára a szentendrei és a dunakeszi siker bír a legnagyobb jelentőséggel, mivel utóbbi településen még növelni is tudták a 2010-es szavazóbázisukat. Az ellenzéki erők súlyos vereséget szenvedtek, így tovább folytatódhat a belháború a politikának azon a térfelén.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.