Rasmussen: Okosnak kell lenni a siker érdekében

Példaértékűnek és modellértékűnek nevezte Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a NATO Pápán működő Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) programját.

WL
2013. 07. 01. 13:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főtitkár hétfőn a Hende Csaba honvédelmi miniszterrel folytatott egyeztetése utáni sajtótájékoztatón azt mondta: a SAC program C17-esei időről időre hosszú utat tettek meg Magyarországról Afganisztánba, alapvető összeköttetést jelentettek az afganisztáni csapatok számára, de hosszú utat tettek meg Haitibe is, ahol a földrengés áldozatainak nyújtottak segítséget.

Anders Fogh Rasmussen szerint a SAC program megmutatta, hogy a siker érdekében nem kell nagy nemzetnek lenni, hanem okosnak kell lenni és együtt kell működni. Ebben a programban tíz NATO-tagállam és két partnerország a működtetés és karbantartás költségét megosztva együtt repül és közösen ér el sikereket. Ez a lényege a NATO Smart Defence, azaz Okos Védelem programjának – hangsúlyozta a főtitkár, aki egyúttal köszönetet mondott azért, hogy Magyarország befogadta ezt a projektet.

Hende Csaba a sajtótájékoztatón azt mondta: a tárca számára a kiindulópont az, hogy 20 év mulasztásai után meg kell erősíteni Magyarország katonai képességeit, amelyeket így növekvő mértékben ajánlhat fel a szövetség számára is. Ezek közül kiemelte például, hogy a Magyar Honvédség Gripenjei 2014-től Szlovénia, 2015-től pedig a balti államok – Észtország, Lettország és Litvánia – légtérellenőrzéséhez is hozzájárulnak majd. Kiemelte továbbá, hogy a hagyományos hadviselés mellett napjainkra felerősödött a kibertérben folytatott műveletek elleni védelem is, s a következő kibervédelmi gyakorlatot Magyarországon rendezik meg.

A Pápai Bázisrepülőtér új hangárkomplexumának építési területét hétfő délelőtt közösen adta át a NATO-főtiktár és Hende Csaba. A tárcavezető a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházás mintegy 10 millió dollár értékű.

Anders Fogh Rasmussen a pápai ünnepségen felidézte: négy éve érkezett a bázisra az első szállítógép a NATO Stratégiai Légiszállító Képesség programjának keretében. A program 2009-es indulása óta a C17-es repülőgépek több mint 10 ezer órát repültek, mintegy 30 ezer tonna árut és 30 ezer utast szállítottak – mondta.

A Stratégiai Légiszállító Képesség (Strategic Airlift Capability, SAC) programban anyagi forrásokkal és személyzettel részt vevő 12 ország a repülési időt az előzetes megállapodásoknak megfelelően osztja fel egymás között. A SAC tíz NATO-tagországból, (Magyarország, Bulgária, Észtország, Litvánia, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Egyesült Államok) és két – a NATO-partnerség a békéért programjához csatlakozó – országból (Finnország, Svédország) áll.

Anders Fogh Rasmussen Hende Csaba honvédelmi miniszter meghívására érkezett hétfőn Magyarországra. A NATO-főtitkár a délután folyamán Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.