A bíróság rövid szóbeli indoklása szerint az elfogatóparancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette. Ez pedig a törvény kötelező rendelkezése szerint nem teszi lehetővé az elfogatóparancs végrehajtását.
A bíró megjegyezte azt is, hogy ez a döntés csak Magyarország határain belül érvényes, más államokat nem érint, hogy megszűnt a nyomozás. A Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntése – amely megegyezett a magyar ügyész és Hernádi Zsolt védőjének indítványával is – jogerős.
A horvát igazságügyi miniszter, Orsat Miljenic szerint nincs mit megbeszélni a Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen kiadott európai elfogatóparancsról. Az elfogatóparancs kezelése tisztán jogi kérdés, nem politikai.
Orsat Miljenic hétfőn Luxembourgban az Európai Unió igazságügy-minisztereinek találkozóján vett részt, ahol újságírók kérdezték a Hernádi Zsolt ellen kiadott elfogatóparancsról. A miniszter szerint ez igazságügyi kérdés, az igazságügyi szervek fognak eljárni benne saját hatáskörükben.
A horvát elnök hétfőn reményét fejezte ki, hogy a zágrábi kormány megtalálja a legjobb utat a Mol–INA-ügy megoldására – az Ivo Josipoviccsal készült rádióinterjút a Jutarnji List című zágrábi napilap ismertette internetes oldalán.
Az elnökkel egy kávé mellett címet viselő közszolgálati rádióműsorban Ivo Josipovic úgy ítélte meg, nem helyénvaló arról beszélni, hogy a horvát állam megvásárolja-e a Mol INA-részesedését. „Az majd a konkrét megbeszélésektől függ, nem helyénvaló ilyen absztrakt vagy a priori módon arról beszélni, hogy visszavesszük-e a pakettet” – mondta a horvát elnök.
Josipovic szerint előbb azt kell megnézni, hogy lehetséges-e a magyar partnerekkel javítani vagy változtatni a jelenlegi egyezségen úgy, hogy az mindkét félnek megfeleljen. Hozzátette: azt is meg kell vizsgálni, van-e Horvátországnak pénze arra, hogy megvásárolja a részvényeket és hogy melyek a horvát érdekek. „Nekünk mindenképpen az az érdekünk, hogy az INA erős vállalat legyen. Ez a mi nemzeti márkánk attól függetlenül, hogy mekkora a tulajdonrészünk, és meg vagyok győződve arról, hogy a kormány a tárgyalásokon keresztül megtalálja a legjobb utat” – emelte ki Josipovic.