„Fájni fog” – egy már jól ismert szólással jelentkezett a múlt hét végén Bajnai Gordon. Az Együtt–PM Szövetség vezetője fájdalmas gazdasági megszorító intézkedéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha győznek a jövő évi választáson. Ezzel minden bizonnyal azon nemzetközi cégeknek üzent, amelyekkel korábban is jó volt a kapcsolata a politikusnak. Ugyanezt ígérte 2009-ben is, amikor kormányfő lett. Akkor az IMF-diktátumokat gondolkodás nélkül végrehajtva megszüntették a tizenharmadik havi fizetést a közszférában, nem fizették tovább a tizenharmadik havi nyugdíjat, csökkentették a gázár-kompenzációt, a táppénz, a gyes és a gyed pedig legfeljebb két évig járt.
A Fidesz szerint Bajnai fájdalmas intézkedései miatt a családok, a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők húznák a rövidebbet. Kocsis Máté szerint Bajnai kijelentése beismerés volt.
Bajnai tartogatott aranyköpést erre a hétre is. Az Origónak nyilatkozva kijelentette: „egy év múlva miniszterelnök leszek”. Mint mondta: „Magyarországnak szüksége van arra, hogy a 2009–10-ben megkezdett higgadt, szakszerű, a jövőbe néző és reményt adó kormányzást folytassuk. Ezért küzdök.” Az Együtt–PM vezetője annak ellenére mondta ezt, hogy pártszövetsége támogatottsága apad, az MSZP-vel kötött megállapodásuk szerint pedig a kampányban sem ő, sem Mesterházy Attila nem nevezi magát kormányfőjelöltnek.
A politikus elutasította a Gyurcsány Ferenccel való szövetség lehetőségét. Szigetvári Viktor, az Együtt–PM Szövetség társelnöke a Magyar Nemzetnek viszont arról beszélt, hogy szélesíteni kell az ellenzéki együttműködést. Szigetvári a lapnak hangsúlyozta, az ellenzéki összefogás kibővítésének alapfeltétele a bizalom helyreállítása, amiért viszont egyértelműen Gyurcsány Ferencnek kell tennie. „Ennek már az is jele lenne, ha a DK elnöke legalább két hétig visszafogná magát, és nem bírálná Bajnait és Mesterházyt” – utalt egyebek mellett az október 23-ai ellenzéki tüntetés DK-s megzavarására.
Bajnai keddre odáig jutott, hogy az Inforádióban arról beszélt: feltételekkel mégis hajlandó bevenni Gyurcsányékat az ellenzéki szövetségbe. Gyurcsány ezután a Facebookon írt nyílt levelet az Együtt–PM Szövetség vezetőjének, hogy egy kávé vagy egy pohár bor mellett akár már holnap tárgyalna a választási együttműködésről. Karácsony Gergely, az Együtt–PM Szövetség politikusa erre szerdán úgy nyilatkozott: nagyon meg kellene változnia a világnak ahhoz, hogy összefogjanak a DK-val.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!