Az egész pártállami rendszert áttekintik

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága legfőbb kötelessége, hogy történelmi és morális megbékélést és igazságtételt nyújtson.

WL
2014. 02. 03. 21:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy fogalmazott: „ez a társadalom hihetetlen sok traumát és fájdalmat szenvedett el az elmúlt évtizedekben, ( ) a mi feladatunk az, hogy a nyilvánosság előtt a társadalmi köztudatot formálva működjünk”.

A kommunista diktatúra működésének feltárására hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) elnöke rámutatott: ennek a testületnek több a feladata, mint az ügynökakták feltárása. Az igazán fontos kérdések a struktúra működésével és az azt működtető emberekkel kapcsolatosak, és – mint mondta – nem az ügynökök voltak ennek a rendszernek „a legfőbb haszonélvezői és irányítói” .

Földváryné Kiss Réka közölte: nincs megnyugvás ebben a kérdésben, és noha több kutatás folyt már, az alapkutatások hiányoznak nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is, ahol „nagyon sok a fehér folt”. A bizottság felállítását mérföldkőnek nevezve azt mondta: központi feladatuk az egész pártállami rendszer áttekintése. Hangsúlyozta: nem az a dolguk, hogy a pártpolitikai csatározásokban részt vegyenek, és munkájukat „a lehető legszigorúbb szakmai és erkölcsi alapvetések szerint” folytatják majd.

Utalt arra: kilencéves megbízatásuk során szeretnének eljutni a lehető legtöbb irat feltárásáig, úgy, hogy a társadalmi köztudatban hangsúlyosan szerepeljen az emlékezés a kommunista korszak struktúrájára és bűneire. Azt kell áttekinteniük, hogy a legfőbb központi irányító és döntéshozó szervekben hogyan készítették elő a döntéseket – tette hozzá.

A NEB-elnök kiemelte: a bizottság közjogilag független, az Országgyűlésnek tartozik évente beszámolással. Munkájukat a nyilvánosság előtt szeretnék végezni – tette hozzá.

Földváryné Kiss Réka az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett néprajz és történelem szakon. Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Kutatási területe az egyháztörténet és az 1956-os forradalmat követő megtorlások története.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökét és két tagját – Ötvös István egyetemi docenst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jelenkor-történeti tanszékének vezetőjét és Soós Viktor Attilát, a Külügyminisztérium dokumentációs főosztályának helyettes vezetőjét – az Országgyűlés hétfőn titkos szavazással kormánypárti javaslatra választotta meg. Az öttagú bizottság másik két tagját az igazságügy-miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nevezte meg. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Máthé Áront, a Századvég Alapítvány kutatóját, Pálinkás József MTA-elnök Bank Barbarát, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársát delegálta.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának létrehozásáról az alaptörvény rendelkezik, feladata, hogy együttműködjön az ügyészséggel a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő bűncselekmények elkövetőinek felderítésében. A bizottságnak a kutatásai alapján büntetőjogilag felelősnek tartott emberekkel szemben büntetőeljárást kell kezdeményeznie a legfőbb ügyésznél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.