Hazánknak érdemes Európán kívül gondolkodni

A globális nyitás a magyar gazdaság diverzifikálását szolgálja.

LM
2014. 02. 03. 18:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Zsolt kiemelte: Magyarországot gazdasági, kereskedelmi kapcsolatai 80 százalékban az EU-hoz fűzik, és a helyzet megérett a diverzifikációra. A nyugati identitás és a keleti gazdasági kapcsolatépítés nincs ellentmondásban, a meghatározó nyugati országok is nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy elmélyítsék a kapcsolatokat a feltörekvő piacokkal – mutatott rá.

Az államtitkár véleménye szerint külön jelentőségük van az Észak-Amerikához fűződő kapcsolatoknak, jelenleg ugyanis nem éri el a kétmilliárd dollárt a kereskedelmi forgalom. Kiemelt cél e helyzet javítása, és ebben segít, hogy az EU és az Egyesült Államok a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzéséről döntött – magyarázta. Hozzátette: már volt három tárgyalási forduló a szabad kereskedelmi megállapodásról, és idén további öt ilyen lesz.

Mint mondta, a szabad kereskedelmi megállapodásról Magyarországon is egyeztetés lesz az ügyben, tárcaközi bizottság jött létre, hogy az ország minél inkább profitálhasson a kereskedelmi partnerségből.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a szocializmus időszakában sok országgal erős kapcsolatokat tartott fenn Magyarország, és erre a mai külpolitika is építeni akar. Több országban az EU kapujaként tekintenek Magyarországra, ami szintén nagy lehetőséget jelent – tette hozzá.

Németh Zsolt szerint a külképviseletek nyitása, újranyitása fontos hátteret jelent a globális nyitási stratégia megvalósításához.

Újszerű megoldásként említette az utazó nagykövetek kinevezését a Latin-Amerikával, valamint Afrikával fenntartott kapcsolatok ápolására, továbbá úgynevezett laptopdiplomaták kijelölését a kapcsolatépítésre Mongóliával, a Fülöp-szigetekkel és Mianmarral.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.