Lapzártánkig a debreceni élelmiszer-előállítót nem sikerült elérnünk, a cég honlapja szerint viszont a gyártás során nagy súlyt fektetnek az élelmiszer-biztonsági szempontokra, üzemükben saját laboratórium és szakhatósági kirendeltség is található. A Mar-Ne-Váll Kft. az Opten céginformációs rendszer szerint 2012-ben mintegy hárommilliárd forintos nettó árbevételt ért el, tulajdonosai magyarországi magánszemélyek. Érdekeltségükbe több élelmiszer-feldolgozó kft. tartozik, akad például olyan is, amelyik baromfi-nagykereskedelemmel is foglalkozik. Úgy tudjuk, a Nébih további vizsgálódásokat tervez a tulajdonosok cégeinél.
Megkerestük a láncokat is, amelyek érintettek az ügyben. Arra voltunk kíváncsiak, miként fordulhat elő, hogy a kereskedelmi cégek neve alatt futó termékek miatt élelmiszer-hamisítási ügybe keverednek. Valamennyi hálózat azt hangsúlyozta: különös figyelmet fordítanak az általuk forgalmazott termékek minőségére és a termékbiztonságra. A válaszokban arra nem tértek ki, hogy előfordulhat-e egyéb saját márkás árucikkeik esetében is a vásárlók megtévesztése.
A teljes cikk a keddi Magyar Nemzetben.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!