Vízügyi helyzet: összehívták a közgyűlést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rendkívüli közgyűlés volt Nagykanizsán, a Principális-csatornán minden rendben, védekezési készültség jelenleg a Rábán van.

NT
2014. 09. 12. 12:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábban arra számítottak, hogy a jelentős mennyiségű eső hatására akár 290 centiméterre is emelkedhet Nagykanizsánál a Principális vízszintje, de a mostani előrejelzések szerint a vízállás nem haladja meg a 280 centimétert.

Előrejelzésében az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken azt írta, a következő napokban várható csapadékos idő következményeként jelentősebb árhullámok alakulhatnak ki az országban.

Közölték, az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) ülésén pontosították a létszám-átcsoportosításokat. Ennek nyomán pénteken délelőtt szegedi szakemberek indultak segíteni a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságra. A Principális-csatorna menti talajviszonyok feltárására talajmechanikai szakértőt rendelt ki az OMIT. Áttekintették a hajózható folyószakaszokon esetleg szükségessé váló hajózási zárlat lehetőségét is, de a vízi közlekedés korlátozására egyelőre nincs szükség – írta az OVF.

A Duna magyarországi felső szakaszán Nagybajcsnál az elsőfokú készültség szintjét közelítő vízállások várhatók. Budapestnél várhatóan az alsó rakpart szintjét sem éri el a levonuló árhullám – közölték. A Lajtán Mosonmagyaróvárnál a harmadfokú szintet meghaladó vízállás várható. A Répcén is jelentős vízszintemelkedésre kell felkészülni. A Murán és a Dráván egyaránt az elsőfokú árvízvédelmi készültség szintjét meghaladó vízállások várhatók.

A Principális-csatornán az elmúlt 24 órában hullott 30-35 milliméternyi eső hatására a nap folyamán további, lassú 5 centiméter körüli vízszintemelkedés várható. Belvíz miatt öt vízügyi igazgatóság területén, hét szakaszon van érvényben elsőfokú, egyen másodfokú, három szakaszon pedig harmadfokú készültség. A reggeli adatok alapján az elöntött terület nagysága 452 hektár, ebből öt hektár vetés-szántó.

Az OVF kiemelte: a meteorológiai helyzet fokozott bizonytalansága miatt a hidrológiai helyzet másképp is alakulhat, de a jelenlegi előrejelzés szerint jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 milliméter) a hétvégén még szinte az ország teljes területén várható.

Péntek délután a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a Rába intenzíven árad, Szentgotthárdnál pénteken délben még viszonylag alacsonyan tetőzött a vízszint, Körmendnél viszont már szükség volt az elsőfokú árvízvédelmi készültség elrendelésére, a következő órákban további csapadék érkezésére és emiatt egy magasabb  árhullám levonulására is számítanak a hidrológus szakemberek – közölte az MTI-vel pénteken a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Gaál Róbert védelemvezető tájékoztatása szerint szombaton a másodfokú készültség elrendelésére is szükség lehet. Szentgotthárdnál 330 centiméter feletti, Körmendnél pedig 380 centiméter feletti vízállást valószínűsítenek.

A Zalán Zalalövőnél 70 centiméteres árhullám alakult ki, Zalaegerszegen pedig már több mint egy métert emelkedett a vízszint egy nap alatt, Zalaapátinál pedig szintén áradás tapasztalható. Amennyiben az előre jelzett nagy mennyiségű csapadék lehullik a Zala vízgyűjtő területére, akkor a jövő héten már védelmi fokozatot elérő vízállás alakulhat ki Zalaapátinál, de helyi elöntésekre is számítani kell.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.