– Év elején hirdették meg a tizenkétmilliárd forintos Nemzeti agykutatási programot (NAP), hol tart most ez a vállalkozás?
– Az új laboratóriumok elkezdtek működni, ennyi idő arra elég, hogy a szükséges műszereket megvásároljuk, a megfelelő embereket megtaláljuk és felvegyük. Publikált eredményeket még nem lehet várni ilyen rövid idő után. Ennek ellenére vannak már publikációk, hiszen néhány labor olyan témát visz, amit korábban elkezdett, ezek kulcsfontosságú lapokban mára meg is jelentek.
– Orbán Viktor a program indulásakor kijelentette, hogy az agykutatás lehet a magyar innovációs térség zászlóshajója. Ön szerint miért pont ezt a tudományt emelte ki?
– Ahogy ő is mondta, egy kis ország nem lehet minden tudományterületen az élvonalban, meg kell próbálnunk koncentrálni az erőforrásainkat néhány kitüntetett területre. Amikor dönteni kell erről a néhány tudományterületről, akkor három alapvető dolgot kell figyelembe venni: vannak-e hagyományai az adott területnek, van-e jelene is, és hogy legyen rá társadalmi igény, azaz mekkora a szociális és gazdasági jelentősége. Az agykutatás mindhárom tényezőt figyelembe véve kiemelkedik a többi tudományterület közül. Vannak hagyományaink, ugyanis Szentágothai János és iskolája a világ élvonalába kormányozták a magyar agykutatást. Van jelenünk is, hiszen agykutatóink kiemelkedően szerepelnek EU-s és más nemzetközi pályázatokon, élvonalbeli lapokban közölnek, eredményeiket a világ minden táján idézik, és az agykutatás Nobel-díjaként emlegetett Agy-díjat is első alkalommal három magyar kutató nyerte 2011-ben. Szociális és gazdasági igény is van az agykutatásra: az agybetegségek egy év alatt 798 milliárd eurójába kerülnek az Európai Uniónak, másfélszer annyiba, mint az öt következő legdrágább betegség – a szív- és érrendszeri, a rák, a diabétesz, a krónikus tüdőbetegségek és a reuma –, amelyek összesen kerülnek 500 milliárd euróba.
Freund Tamás neurobiológus 1959-ben született Zircen.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1983-ban szerzett biológus- diplomát. 1990-ben az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetéhez került osztályvezetőként, 1994-ben az intézet helyettes igazgatójává, 2002-ben pedig annak igazgatójává nevezték ki. Az Oxfordi Egyetemen 1981 és 1988 között összesen négy évig volt vendégkutató. 1986-ban védte meg a biológiai tudományok kandidátusi, 1992-ben akadémiai doktori értekézését. 1998-ban az MTA levelező, 2004-ben rendes tagjává választották.