Vége lehet a baloldali összefogásnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A hét végi választáson elért gyenge eredménnyel a szétesés szélére került az Együtt–PM.

Bákonyi–Katona
2014. 10. 14. 4:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szigetvári nem kívánta kommentálni, hogy már vasárnap, a választás estéjén az MSZP és a DK célkeresztjébe került. A szocialista Horváth Csaba ugyanis személy szerint őt és az általa javasolt koordinált indulást tette felelőssé a baloldal budapesti kudarcáért, Gyurcsány Ferenc pedig az Együtt–PM-et nem sorolta az országos pártok közé, mivel a szövetség egyetlen megyei közgyűlésbe sem került be. – Idén már három fárasztó kampányon vagyunk túl, nem akarok belemenni személyeskedő üzengetésekbe – mondta Szigetvári. Szerinte másfél éves pártként olyan eredményeket értek el, amire a rendszerváltás óta nem volt példa, ráadásul – hangsúlyozta – az önkormányzati kampányt már Bajnai Gordon nélkül kellett lefolytatniuk.

– Mire ment volna a DK Gyurcsány Ferenc nélkül, mire ment volna az LMP Schiffer András nélkül? – fakadt ki Szigetvári, aki szerint a következő három év lehetőséget biztosít majd az építkezésre. Szigetvári az ATV-ben egyébként úgy reagált Horváth Csaba bírálatára: hogyha az MSZP csak a főpolgármesteri kampányban negyedannyi pénzt szán, mint amennyivel a II. kerületben Horváth Csaba ellepte a közterületeket, akkor szerinte negyven százalék fölött szerepelhettek volna a szocialisták. A politikus kitartott amellett, hogy jó döntés volt Falus Ferenc helyett végül Bokros Lajost támogatni, aki az előrejelzések szerinti 15-16 helyett végül 35 százalékot ért el a főpolgármesteri választáson.

Szabó Tímea tegnap óvatosan nyilatkozott az Együtt–PM közös jövőjéről. A PM társelnöke sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy a szövetség kifejezetten a választásokra jött létre, amelyek vasárnap véget értek. Szabó megfogalmazása szerint „valamilyen együttműködés” mindenképpen lesz majd a két párt között, mert szerinte a PM-hez politikailag és kulturálisan is az Együtt áll a legközelebb. Az esetleges széles körű baloldali, ellenzéki együttműködésről Szabó azt mondta, hogy vannak olyan személyek, akikkel kevésbé gondolják ezt előremutatónak, de azt látták, hogy helyi szinten az MSZP-s és a DK-s aktivisták is teljes erőbedobással küzdöttek velük együtt. Azt nem árulta el, hogy személy szerint kire gondolt, de közölte: „Szerintem ez teljesen nyilvánvaló, nem szeretnénk visszanyúlni az elmúlt 24 év olyan politikusaihoz, akikről a választók egyértelműen azon akaratukat fejezték ki”, hogy nem szeretnék döntéshozói pozícióban látni őket.

Karácsony Gergely, a PM társelnöke lapunk kérdésére azt mondta,  nem szeretné felrúgni az Együtt-tel kötött megállapodást. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy a választási szövetség keretein belül működtek, viszont az idei három szavazás után – amely egyaránt hozott sikereket és kudarcokat – át kell gondolni, hogy milyen típusú együttműködésre, szövetségre van a jövőben szükség. Szerinte ugyanis mindkét pártnak erősítenie kell önállóságát, mindkét szervezetnek nagyobb mozgásteret kell biztosítani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.