Nem leszünk célország

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Orbán Viktor úgy véli, hogy nemet kell mondani a megélhetési bevándorlóknak.

2015. 01. 19. 5:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Együtt tegnapi közleményében vérlázítónak nevezte Orbán Viktor kijelentéseit. Az ellenzéki párt a kommünikében továbbra is „kivándorlókként” említi az unióban dolgozó honfitársainkat. Szerintük „több százezer, akár félmillió ember vándorolt ki az elmúlt öt évben, mert itthon nem kaptak megélhetést biztosító munkát; őket Orbán kormányzása üldözte el. Azt állították: „Magyarországon nincs bevándorlási probléma, van viszont kivándorlási válság.”

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Hír Televízió Versus című tegnapi műsorában azt mondta: a megélhetési bevándorlás miatt a kormány szigoríthatja a menekültstátusra vonatkozó szabályozást. Kiemelte: végig kell gondolni, hogyan lehet szétválasztani a politikai menekülteket a megélhetésiektől. A kormánypárti politikus azt is megemlítette: át kell nézni, kell-e új eszközöket adni a rendőrség kezébe a terrorizmus elleni küzdelemben. Rogán Antal úgy vélte, a magyar kabinetnek a nyugat-európai kormányoknál lényegesen kevesebb eszköze van arra, hogy fellépjen azokkal szemben, akiket nem lát szívesen. Szerinte a közzétett bevándorlási adatok azt mutatják, hogy Magyarország tranzitországból lassan a menekültek célországává válik.

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője a P8 című műsorban szombaton arról beszélt: Magyarország és az unió álláspontja lényegesen eltér abban, hogy a bevándorlásnak vannak-e kedvező hatásai. Brüsszel szerint vannak, ám ezt a magyar kormány vitatja, és nem ért egyet azzal, hogy a bevándorlás legyen a megoldás az európai népesedési és gazdasági problémákra. Kijelentette: „Ezt a vitát folyamatosan lefolytatjuk Brüsszelben, Strasbourgban és Európa fővárosaiban, maga a miniszterelnök is beszállt nemrég az európai uniós csúcson.” Szájer szerint Európában az elmúlt évtizedekben végbement bevándorlás hozta létre azt a multikulturális konfliktust, amelyet most nem tudnak kezelni. A fideszes európai parlamenti képviselő szerint más tekintetben a magyar álláspont nem különbözik lényegesen az Európai Néppárt vagy az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek az álláspontjától.

A Liberálisok tegnapi közleménye szerint a Fidesznek abba kellene hagynia az állandó ellenséggyártást. Közölték: a hazánkba érkező bevándorlók éppen annyira nem ellenségek, mint a Magyarországról – részben az Orbán-kormány politikája elől – Nyugat-Európába menekülő magyarok. A Liberálisok azt állították: Magyarországra a legnagyobb veszélyt nem a bevándorlók jelentik, hanem a gyűlöletkeltő, szegényeket és eltérő kultúrájú békés közösségeket üldöző politika, valamint a kivándorlás.

A Fidesz szombati közleményében megismételte: kitartanak amellett, hogy Magyarországot Magyarországként kell megtartani, és meg kell védeni a megélhetési bevándorlástól, mert – ahogy már sok más európai ország példája mutatja – visszafordíthatatlan gazdasági, társadalmi, kulturális és közbiztonsági problémákhoz vezet. Rámutattak: hazánknak is szembe kell néznie a tömeges illegális bevándorlás jelenségével, az elmúlt három évben meghússzorozódott a menedékjogi kérelmezők száma. A Fidesz álláspontja szerint még időben ki kell dolgozni azokat az intézkedéseket, amelyek megvédik hazánkat a tömeges megélhetési bevándorlástól és következményeitől.

Nem tetszik Szájer Józsefnek a házelnök azon döntése, amellyel Kövér László kitiltotta az Országgyűlés ülésterméből az Európai Unió zászlaját. A fideszes európai parlamenti képviselő tegnap az ATV-ben úgy fogalmazott: „A házelnök úr nyilván alaposan megfontolta a döntését, de ez nekem nem különösebben tetszik.” Arra a kérdésre, hogy egyetért-e Kövér kijelentésével, amely szerint adott esetben a jövőben valamikor „lassan, óvatosan” ki kellene hátrálnia az Európai Unióból, Szájer azt válaszolta, hogy elkötelezett európainak tartja magát. Kövér egyébként nemcsak a parlamenti ülésteremből vitette ki az uniós zászlót, hanem korábban a Képviselői Irodaházról is levetette.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.