Előtte azonban még két másik nagy fejlesztés is lesz: jövő ősszel indulhat a legendás hideg vizű csillaghegyi strand 1,4 milliárd forintosra becsült átépítése. A beruházással lezárulhat az a régóta tartó vita, amelynek során ugyancsak veszélybe került az elmúlt évtizedekben többször is gazdaságtalan fenntartásúnak ítélt fürdő. A strandon csak bunkerként emlegetett fürdőépületben, illetve mellette fedett 50 méteres uszodát, gyermekrészleget és élménymedencéket alakítanak ki. Csillaghegyen egyedülálló természeti körülmények között, összesen 13 hektárnyi területen valóban különleges élmény a fürdőzés.
A nemzetközi elismerések sorát besöprő Gellért fürdőbe egyre többen járnak: évente 10-15 százalékkal többen választják a létesítményt, mint az azt megelőző évben. A Gellért 2017-ben 1,3 milliárdból gépészetileg újulna meg, 2018-ban pedig 800 milliós fejlesztéssel bővülne. A jelenlegi uszodai kabinsor helyén épülne egy új élményfürdő. Az öltözőszekrényeknek természetesen új helyet jelölnek majd ki.
Szintén régóta vár felújításra a Király fürdő, ahol korábban török részvétel is szóba került a beruházásánál, de abból végül nem lett semmi. A gyógyfürdő teljes rekonstrukciója legkorábban 2019-ben kezdődhet el, és az 1,2 milliárdos fejlesztés keretéből egy télen is nyitott medence kiépítésére is lehetőség nyílhat.
A hagyományos nyári strandok, így a Római fürdő és a Pünkösdfürdő strand minden korábbi híresztelés ellenére megmaradnak. Az állami kézbe kerülő Dagály fürdőt a 2017-es vizes világbajnokság helyszínéül szánják, így fejlesztéséért ezután már a kormány lesz a felelős. A Palatinus fürdő fejlesztése is kormányzati támogatást igényel, így ebben a fejlesztési tervben nem szerepel.
Szőke László emlékeztetett: 2010-ben a BGYH Zrt.-t a tulajdonos főváros több mint 700 millió forintos összeggel mentette meg, azóta viszont támogatás nélkül is „szárnyalnak”. Azután, hogy a társaság visszavette az addig kiszervezett fürdők üzemeltetését, évről évre javult a gazdálkodása. Így 2011-ben már 50 milliós eredményt értek el, ami 2012-ben 100, 2013-ban 430, tavaly pedig 970 millióra nőtt, s már több fejlesztésre is futotta. A Rudas fürdő épületét részben uniós támogatással hozták rendbe, energetikai rendszerét korszerűsítették, saját forrásból, több mint egymilliárd forintból pedig új szárnnyal, wellnessrészleggel és új szolgáltatásokkal bővítették. A jogilag és gazdaságilag máig rendezetlen felújított Rác fürdő máig zárva tart, s a tulajdonrészét a BGYH Zrt. eladta a fővárosnak. Saját forrásból újult meg a ferencvárosi Dandár fürdő is: 2014-ben az épület homlokzatát és vizesblokkjait felújították, a pincében szaunát, gőzkamrát, merülő medencét és pihenőt, az udvari részen pedig két termálmedencét alakítottak ki. – Mindemellett bevezettük a fürdőlátogatóknak jelentős kedvezményt nyújtó Zsigmondy-klubkártyát, s mivel májusban lejár a régi, sok vitát kiváltó beléptetőrendszer szerződése, új közbeszerzést írtunk ki, amely eredményesen zárult. Míg az előző öt évben több mint 1,6 milliárdot fizettünk ki kevesebb szolgáltatásért, addig ezután a bővülő rendszert 630-650 millió forintért vehetjük igénybe 2020-ig – fűzte hozzá Szőke László.
Nemzetközi elismerések, végeláthatatlan bűnügyek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!