Egy jó kedélyű, joviális idős úr funky zenére táncoltatja közönségét mosolyt csalva az arcukra. Philip Zimbardo professzor kezdte így hét végi előadását a Brain Bar Budapest inspirációs fesztiválon az Akvárium Klubban. Épp ez az alapja Zimbardo Heroic Imagination Project (Hősies elképzelés projekt) névre keresztelt módszertanának. A hétköznapi hősiesség, hogy keressük azokat a helyzeteket az életünkben, amikor másokkal jót tehetünk.
Hosszú út vezetett odáig, amíg a nyolcvankét éves tudós a gonosztól eljutott a jóig.
New Yorkban, a bronxi gettóban nőtt fel szicíliai bevándorlók gyermekeként, és azt látta maga körül, hogy a felnőttek arra kényszerítik a kicsiket, hogy lopjanak, hazudjanak, rosszat tegyenek – pénzért. Felnőttként ennek az okára kísérelt meg tudományos magyarázatot találni. Éveket töltött azzal, hogy megpróbálja megérteni a gonosz működését. Hatással volt rá Stanley Milgram botrányos fogadtatású, az engedelmeskedést vizsgáló kísérlete. A „tanárnak” kijelölt kísérleti személyeket arra utasították – többségében sikerrel –, hogy egyre erősebb áramütéseket adjanak a „hibázó tanulóknak”. (Valójában a megbüntetett személyek csak eljátszották, hogy áramütést kapnak.) Milgram akkor arra a felvetésre próbált választ kapni, hogy a holokauszt ismét megtörténhet-e. A válasz egyértelmű igen volt.
Zimbardo hírhedt stanfordi börtönkísérletében még Milgram kegyetlenségét is felülmúlta. Arra kereste a választ, hogy miként lehet, hogy jó emberek is képesek kegyetlen lényekké, dühöngő őrültekké válni külső körülmények hatására. Mindezt ő maga is testközelből tapasztalta meg, hiszen nem csupán kutatóként vett részt a kísérletben, hanem önmagát tette meg főfelügyelőnek. Saját bevallása szerint nem volt képes tárgyilagos megfigyelőként viselkedni a kísérlet során. A pszichológus mindent megtett azért, hogy a rabokat megfossza a személyiségüktől: hálóingbe és gumiszandálba öltöztették őket, arcukat csuklyával fedték be, a börtönőröket viszont egyenruhával, botokkal és foncsorozott napszemüvegekkel szerelte fel, hogy ezzel is megerősítse felsőbbrendűségérzetüket.
Zimbardo éppen ekkor talált rá az egyik legnagyobb hősére: ekkoriban randevúzott egy egyetemi hallgatótársával, Christina Maslachhal, aki megrendülten szemlélte a börtönkísérletet. Ő volt az, aki felnyitotta Zimbardo szemét, az ő unszolására fejezte be idő előtt a kutatást. Masclach és Zimbardo azóta boldog házasságban élnek, két gyermeket neveltek fel.
A professzor ez után élesen megváltoztatta nézőpontját. Egy jóval komplikáltabb kérdéskörrel kezdett foglalkozni: miként lehet, hogy az emberek jót cselekedjenek, elengedjék a negatív szemléletmódot.
A Brain Bar Budapesten elmondta, hogy a felesége mellett két másik nő – Rosa Parks, afroamerikai polgárjogi aktivista, az amerikai feketék polgárjogi mozgalmának egyik vezéralakja mellett Irena Sendler lengyel katolikus szociális munkás hatására értékelte át az életét. Utóbbi a társaival együtt 2500 zsidó gyereket mentett ki a varsói gettóból.
Zimbardo évek óta azon dolgozik, hogy megtanítsa az embereknek, miként legyenek a hétköznapokban hősök. Egy dicsérettel vagy csupán csak egy mosollyal. A Hősies elképzelés projekt nevezhető akár pedagógiai forradalomnak is, világmegváltó tervnek. Ezt alkalmazza a Halácsy Péter és Orosz Györgyi által Magyarországon elindított Hősök tere kezdeményezés, amelyben aktív tevékenységet folytat az amerikai professzor is. A Brain Bar Budapesten nyilvánvalóvá vált: őszintén szeretné, ha megváltozna a magyarok gondolkodásmódja, levetkőznénk a történelmi tapasztalatok miatt belénk égett pesszimizmust, az állandó kétkedést.
A szociálpszichológus szerint ehhez elengedhetetlen megtalálni az egyensúlyt saját időperspektívánkban. Azzal szemben, hogy megragadnánk a múlt emlékei között, élvezzük ki a jelen pillanatait, de törekedjünk a jövő szebbé, teljesebbé tételére is.
