A vásárló könnyű préda a piacon is

A kereskedőket nem igazán érdekli, ha társaik gátlástalanul átverik a jóhiszemű és gyanútlan fogyasztókat.

– Még egy-két hónap, és bezárunk – fejezte be, és jól látszott, hogy nem igazán a borjúhús körüli kérdések foglalkoztatják. Ezzel szinte egy időben a szomszéd boltban csíkos felsőt és könnyű, világos színű nadrágot viselő, vélhetően már nyugdíjas nő vett baromfihúst.

– Járt utat a járatlanért nem szabad elhagyni – idézte az ismert közmondást az Erzsikeként bemutatkozó nő arra a kérdésünkre, hogyan próbál védekezni az esetleges átverések vagy csalások ellen. Mint elmondta, ő mindig ugyanott vásárol, azt is tudja, hogy oda mikor szoktak árut szállítani, és eddig még nem volt rossz tapasztalata. Azt is elárulta, soha nem engedi a férjét a piacra, mert még máshoz menne és ki tudja, hogy ott milyen árut kapna. A megszokott hellyel viszont elégedett.

– Gyönyörű a csirkéjük, vigyen csak belőle – ajánlotta, majd a jól megszokott útvonalán, a lépcső felé indulva tovább is állt. Őt egyáltalán nem rázta meg annak a lehetősége, hogy esetleg pórul járhat a vásárlásnál, vagy nem pontosan azt kapja, amit kért és amit megfizetett.

Ezen a délelőttön egyértelműen a gyümölcsöké volt a főszerep a piacon, a nagy sürgés-forgás az eper és a mostanában beérő cseresznye körül volt, meg persze a kifőzdéknél, továbbá azokon a helyeken, ahol némi frissítőt vagy fröccsöt lehetett „bedobni” a nagy melegben. A piac közepén, jól látható helyen egy forgó hirdetőoszlopon tájékoztatták a közönséget arról, hogy gombavizsgálat mindennap 9 és 17 óra között lehetséges, a piac hétköznap 6 és 18, szombaton 6 és 14 óra között van nyitva. A vasárnapról pedig annyit írtak: „Egyedi nyitva tartás”.

Egészen meglepő, a vásárlókkal szembeni kritikus véleményt fogalmazott meg egy másik húsbolt hentese. Szerinte „Laciék” (itt nyilván az egyik, botrányban érintett üzlethelyiség előző bérlőire utalt) nem hibáztak, vagy csak nagyon kis részben, amikor sertést adtak a borjú helyett, mert az a vásárló, aki egy több mint 3 ezer forintos húst alig 1700-ért akar megszerezni, azt előbb-utóbb át fogják így vágni. Vagyis ami történt, az a vásárlók hibája.

– Nem túlzás a vásárlói elvárásokra kenni a felelősséget?

– Magát gerjeszti a folyamat.

– Vagyis?

– Ha igény van az olcsó borjúra, hát azt kapják. Telhetetlenek az emberek, sokat akarnak kevés pénzért, hát megérdemlik, ami történt. Olcsó húsnak híg a leve, nem hallotta még a mondást?

– Épp arról van szó, hogy nem olcsó borjút kaptak, hanem sertést, borjúnak árulva. A hamis árumegjelölés és a fogyasztó megtévesztése bűncselekmény. Gondolom, maga sem írja ki a csirkére, hogy hátszín?

– Nem, de 3500 forintért a borjú rájuk rohadt volna.

Ezen a ponton majdnem megfeneklett a beszélgetés az elmondása szerint már húsz éve a piacon dolgozó hentessel, de az eladó váratlanul tovább érvelt. Szerinte a borjúként eladott sertéshúst a vásárlók megcsinálhatták pörköltnek, és akkor lényegében mindegy, hogy milyen húst használtak fel a folyamat során. Arra a felvetésre pedig, hogy mondjuk a tatárbifsztek esetében nem feltétlenül egészséges, ha az átverés miatt nyers sertéshúst eszik az ember, azzal vágott vissza, hogy bifszteket nem csinálnak borjúból, annak ugyanis túl „tejes” a húsa ehhez. Való igaz, a sertéshús esetében ilyen „kizáró ok” nem merül fel.

„Húsvarázs”, „mintabolt”, „finomságok”, „paleolit” – ilyen és ehhez hasonló feliratok csábítják a vásárlókat a piacon, és van szép és minőségi áru bőven. A szarvasmarha-hátszín kilóját négyezerért, a rostélyost kétezerért, a marhacombot és a -fartőt 2600 forint körüli áron kínálják. Persze az egyes henteseknél akár jelentős különbségek is lehetnek az árakban. A sertéshúsok esetében a darált húst 1300, a combot 1400 körüli áron kínálják. Akárcsak a csirkemellfilét, ám itt vélhetően egyelőre nem kell az összekeveréstől vagy átveréstől tartani, a csirkemellek a legtöbb helyen szépen, katonás rendben, összetéveszthetetlenül sorakoznak egymás mellett.

Egy New Energy feliratú pólóban vásárló férfi avatott be újabb módszerekbe. Bár állítása szerint őt nem tudják átvágni, azt nagyon rossznak tartja, ha megtévesztik a vásárlókat, és nem azt adják el nekik, amit kiírnak. Szerinte elsőként az lehet gyanús, ha túl olcsó valami, ha pedig az árral nincs baj, akkor a hús ízén lehet megérezni a csalást.

– A feleségem is meg tudja különböztetni az íz alapján. És például minden mozlim is megérzi, ha sertéshúst akarnak etetni velük – érvelt a férfi, bár arról nyilván nem született túl sok felmérés, hogy hány muzulmán fordul meg itt, továbbá arról sem, hogy az említett csoportból mennyien tiltakoztak már.

Vagy mi a teendő akkor, ha valaki nem mozlim? Ez a férfi megosztotta velünk azt az ismert trükköt a borjúból készítendő bécsi szelettel kapcsolatban, hogy ha a sertéskarajt tejbe áztatják, akkor az eredetihez megszólalásig hasonló eredményre lehet jutni. De az apróhúsnál vagy pláne a darált húsnál hogyan lehet kiszűrni egy esetleges átverést? Arról úgy vélte: „Ez nehéz”.

Pedig a büntetési tételek egyértelműek: a Btk. három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a rossz minőségű termék forgalomba hozatalát, a minőség hamis tanúsítását és az áru hamis megjelölését, valamint kétéves szabadságvesztés járhat a fogyasztó megtévesztéséért.

– Ne írjon rosszat, az én hentesem mindig jó árut ad – közölte már egy szinttel feljebb egy sárga pólós, két szatyorral a kezében sétáló nő, miután csirkemellet vett az egyik hentesnél. A mellette szintén szatyrokkal sétáló férje viszont már jóval pesszimistább volt, szerinte úgysem tudják kikerülni az emberek, hogy előbb-utóbb átverjék őket. Ezért ő nem is nagyon jár vásárolni, most is csak azért jött be, hogy segítsen az asszonynak a szatyrok cipelésében.

Egy másik, csíkos ingben, a nyakában hosszú láncon lógó szemüveggel sétáló férfi – aki Andrásként mutatkozott be – azt mondta el, hogy ő tisztában van az árakkal, és ha gyanúsan olcsó valami, azt egész egyszerűen nem veszi meg. Szerinte ahogy volt már botrány európai szinten lóhússal, vagy rendre előjön a méz hígításának az ügye, úgy a sertés- vagy a borjúhúsoknál is lehetnek visszaélések. Azonban ha az ember az ismert, bejáratott helyeken vásárol, akkor szerinte is elkerülhetők a kellemetlenségek.

Némi keresgélés után a nap egyik meglepetésének számított, amikor végre előkerült némi borjú is. A comb kilóját 3900 forintért, a lábszárat 3600-ért árulták az egyik boltban. Már első ránézésre látszott, hogy minőségi az áru, a három eladó készségesen válaszolt is a kérdésekre.

– Lehet borjút eladni a Fény utcai piacon?

– Miért ne lehetne?

– Az egyik hentes kollégája azt mondta, hogy nem éri meg, mert nem veszi senki.

– Nálunk akár 2-3 egész borjú is elfogy egy héten.

– Hallottak a korábbi botrányról?

– Azt hallottuk, hogy sajnos két helyen is átvágták korábban az embereket, és ezt a laborvizsgálatok is igazolták.

– Az eset után nem esett vissza a kereslet?

– Mi megkérjük az árát a borjúnak, és akik idejönnek, tudják, hogy mit kapnak.

Ritkaságok is feltűntek az egyik, láthatóan minőségi húsokat áruló hentesnél. Volt argentin steak, rib eye (ez a marha bordájának gerinc felőli, húsos része) 9500 forintért, T-bone steak (ami kétféle húst jelent, az egyik oldalon hátszín, a másikon bélszín, amit a jellegzetes T alakú gerinccsontdarab oszt ketté) 6400 forintért. Az üzletben dolgozó férfi azt mondta, hogy be tudnak szerezni borjút is, de csak rendelésre, és éttermeknek is így szállítanak. Mivel nemrég nyitottak, nem hallottak a korábbi botrányról, de szerinte a húsokkal tíz emberből nyolcat át lehetne vágni, és például ledarált, fűszerezett állapotban senki meg nem mondja, hogy mi van az adott húsban, de kockázva is nehéz megkülönböztetni.

A borjúhúsbotrányról majdnem mindenki értesült, de biztosat nehéz állítani. Kiss Ferenc, a piac üzemeltetési igazgatóságának vezetője a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, hogy még semmilyen hivatalos jelzést nem kaptak a nyomozás megszüntetéséről, így nem is tudnak érdemben nyilatkozni az ügyben. Az említett két boltos közül az egyik már eladta a bérleti jogát, a másik helyen pedig egy családi vállalkozás üzemelteti tovább az üzletet. Arra viszont Kiss Ferenc felhívta a figyelmünket, hogy mindkét esetben csak gyanúról beszélhetünk, hiszen a nyomozást ezek szerint nem követte vádemelés, pláne nem ítélet.

Annak ellenére sem, hogy a laboratóriumi vizsgálat egyértelmű eredménnyel járt – tesszük hozzá. A legmeglepőbb fordulat ezután következett: halomba rakott tojás mellett beszélt a történtekről lapunknak annak az boltnak az egyik dolgozója, egy fiatal nő, amelyik a botrányban érintett volt, és amelyik jelenleg is üzemel.

– Meg fog lepődni, van olyan kollégája a Hír TV-nél, aki ide jár vásárolni.

– Ez még akár így is lehet. De mit szól a botrányhoz, a laborvizsgálatok eredményéhez? Miért adták borjúként a sertéshúst?

– Semmi nem igaz abból, amit leírtak, ez egy lejárató kampány volt.

– Kinek állt volna érdekében ok nélkül lejáratni önöket?

– Az egyik, felvágottakat árusító üzlettől fenyegettek meg korábban minket. Ezután tört ki a balhé, a piac üzemeltetője meg feljelentést tett. Itt mindenki végzett ellenőrzést, például a fogyasztóvédelem, az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság, volt rendőrségi kihallgatás is, de senki nem talált semmi szabálytalanságot. Nálunk nemhogy egy tonna húst nem foglaltak le, de még egy kilót sem.

– Megkapták már a nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot?

– Nem, de ha megkapjuk, jogi lépéseket teszünk. A forgalmunk szerencsére nem esett vissza, a vevőink szeretnek minket, de szerintünk hitelrontás történt.

A fiatal nő külön kérdésre sem volt hajlandó elárulni a nevét, és azt is mondta, a cégnevet se írjuk le. Így a rövid beszélgetés végére sok más részlet mellett az sem derült ki, hogy ő ottani dolgozó, vagy a bérlő valamelyik családtagja. Visszatért az üzletbe, és becsukta maga mögött az ajtót. Így maradtak megválaszolatlan kérdések.