Vádemelés: ellopta saját autóját?

Hitel miatt került bajba. Bírósági döntés nélkül vitte el a behajtócég a gépkocsit.

Horváth Csaba László
2015. 07. 13. 9:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hihetetlennek tűnik, ám mégis igaz. Rács mögé is kerülhet a CIB Lízing Zrt. adósa, aki ellen a Szentendrei Járási Ügyészség emelt vádat nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt. A hatóság annak ellenére vádolja a férfit, s kéri börtönbüntetés kiszabását, hogy mindvégig ő volt a tulajdonosa annak a gépjárműnek, amelyet a vád szerint jogtalanul tulajdonított el. A CIB adósa 2008-ban vásárolt autót, amiért havonta 65 ezer forintot törlesztett a banknak. A részleteket csaknem két éve fizette, amikor közel másfél millió forint befizetése után egy nagy összegű csekket kapott. A pénzintézet kétmillió forintot követelt tőle egy összegben, azt állítva, hogy a megállapodás alapján ezt be kell fizetnie. Az adós nem tudott fizetni, s megpróbálta elérni, hogy az eredeti részletek szerint folytathassa a törlesztést. Ám a bank felmondta a szerződést, majd behajtókat küldött a kocsiért. A tulajdonos úgy döntött, jogi útra tereli az ügyet, ám egy napon hűlt helyét találta járművének.

Először azt gondolta, ellopták, de nem sokkal később kiderült, hogy egy behajtó vitte el szó nélkül. A férfi megtudta, hol tárolják autóját, s mivel személyes holmijai is a kocsijában voltak, felkereste a behajtócég telephelyét. Ott arról érdeklődött, hogy milyen bírósági határozat alapján vitték el autóját, ám hivatalos iratot nem tudtak mutatni neki. Ezért aztán úgy döntött, hogy hazahajt az autójával. Két hét telt el az eset után, amikor rendőrök keresték fel a férfit, és követelték az autó átadását. Gyanúsítottként hallgatták ki, mert a behajtó cég feljelentette. A férfi hiába érvelt amellett, hogy ő a tulajdonos, a forgalmi engedély is az ő nevére szól, hogyan lophatta el tehát saját magától a kocsit. Mindez nem számított, a gyanúsítottból hamarosan vádlott lett. A rendőrségi jegyzőkönyvek szerint teljes fejetlenség volt a nyomozók közt. Az iratokban előfordul például, hogy a rendőrök összekeverik a kölcsön- és a lízingszerződés fogalmát.

A büntető törvénykönyv szerint az követ el lopást, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. Mivel a férfi számára nem idegen dologról volt szó, hanem saját tulajdonáról, megkerestük kérdéseinkkel a Szentendrei Járási Ügyészséget. Azonban folyamatban lévő ügyre hivatkozva nem válaszoltak kérdéseinkre. Az ügy pikantériája, hogy a Kúria épp a minap döntött egy ehhez kísértetiesen hasonló, egy másik bank által kötött szerződés feltételeiről. Az ítélet szerint az érintett pénzintézet nem veheti önkényesen birtokba ügyfele járművét, és adatait sem lehet kiadni behajtóknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.