Almásy az el-alameini csata után hazatért, a világháború végét már Budapesten töltötte, ahol házában is több üldözött zsidót bujtatott és élelmezett – köztük Fux Jenő olimpiai bajnokunk fiát is –, egyházi kapcsolatait felhasználva volt, akit a katolikus Don Bosco Otthonában helyezett el hamis papírokkal, német őrnagyi egyenruháját felhasználva pedig többször zavarta el a razziázó nyilasokat a házból.
Náci szimpatizáns sohasem volt, bár könyvében (Rommel seregével Líbiában) melegen emlékezik meg Rommel tábornok emberségéről. Az angolok természetesen végig megfigyelésük alatt tartották – állítólag a háború vége felé felajánlotta szolgálatait az angol titkosszolgálatnak is –, Jean Howard brit titkosszolga pedig azt mondta róla a The New York Times-nak: „ha állt is valamelyik oldalon egyáltalán, azt gondolom, igazából magyar volt.”
Az 1945-ös „felszabadulás” után a kegyetlenségükről elhíresült kommunista népbíróságok elé került, a vádalapot többek között a Rommel mellett teljesített szolgálat adta (amelyet sosem tagadott, ellentétben a koholt vádakkal), többször letartóztatták, a politikai rendőrség kegyetlenül verte és kínozta, csak neves orientalista barátja, Germanus Gyula vallomása, később az egyiptomi király unokatestvére segítségével tudott kiszabadulni. Mindenét elvették, munkát nem kapott, menekülnie kellett Európából. Kairóban lelt új otthonra, ahol sportrepülő-oktatóként és sivatagi autós kirándulások vezetőjeként biztosította megélhetését, de kutatásait sem adta fel, több kísérletet tett Kambüszész perzsa király Líbiai-sivatagban eltűnt seregének megtalálására. Végül amőbás dizentériától szenvedve a salzburgi Wehrle Szanatóriumban halt meg 1951. március 22-én.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!