– A kormány sokadszorra sem oldotta meg a BKV hosszú távú finanszírozását, és még az idei állami forrásnak is csak az időarányos részét utalták át. Készpénznek vehető-e fenyegetése a Budapest határán leálló járatokról vagy a tömegközlekedés „visszaadásáról”?
– Visszautasítom, hogy bárkit is fenyegetnék! Az, hogy például a budapesti HÉV Szentendréig közlekedik, és ezt az emberek megszokták, nem alap-, hanem szokásjog. A törvény alapján a HÉV-közlekedés biztosítása Gödöllőig vagy Ráckevéig sem fővárosi, hanem állami feladat, és így van ez a buszok esetében is. Önként nem tudunk vállalni ennyi feladatot ennyi pénzből.
– Tényleg beszól majd az utastájékoztató: Békásmegyer, végállomás, leszállás?
– Erre az idén még nem kell számítani. Bízom benne, a kormány is úgy gondolja, hogy ez jövőre sem történhet meg, de rögzítenünk kell: ezután csak annyi szolgáltatást rendelünk meg, amennyire fedezet van. Nem azért, mert nem szeretnénk az agglomerációban élőket, hanem azért, mert nincs rá módunk. Mindez a budapestieket nem érintené. Ha lesz felháborodás, a háborgóknak nem hozzánk kell fordulniuk. Nem volna méltányos.
– Ne vicceljenek! A „keményen dolgozó kisembereknek” lakóhelytől függetlenül tudniuk kell, mi lesz itt 2016-tól: rezsinövelés, bölcsődések, óvodások, nyugdíjasok megsarcolása, netán tarifaemelés?
– Nem véletlenül írtam alá azt a levelet, amelyet egyáltalán nem riogatásnak szántak a fideszes polgármesterek. Minden lehetőséget számba vettünk, mielőtt a BKV finanszírozásáról megtettük a kormánynak a javaslatainkat. Ahhoz, hogy az agglomerációban is járjanak a HÉV- és a buszjáratok, továbbá a tanulóknak, a nyugdíjasoknak biztosítani tudjuk a kedvezményes, a 6 éven aluli gyermekeknek és a 65 év feletti időseknek, a fogyatékkal élőknek pedig a díjmentes utazás lehetőségét, az államnak fizetnie kell. Önként vállalt állami feladataink többletterhe évente együttesen meghaladja a harmincmilliárd forintot. Tehát vagy átvállalják azokat, vagy – önhibánkon kívül – komoly szűkítések várhatók.
– Nem furcsállja ezt, miközben más területekre százmilliárdokat sem sajnál a kabinet?
– Olyat nem játszunk, hogy nekiállunk együtt általában szidni a kormányt. Amiről én beszélek, az nem politikai szimpátia kérdése. Én továbbra is lojális vagyok. Amiről én beszélek, az matematika, ami a fővárost érinti. A közösségi közlekedés biztosítása Budapest határáig a fővárosi önkormányzat kötelező feladata, amit az államnak finanszíroznia kellene, hiszen elvileg feladat-finanszírozási rendszer van érvényben. Furcsa, ha ez alól kivétel lenne a fővárosi közösségi közlekedés. Ezért is mondtam: ha a „kancellárián” tovább hangsúlyozzák, hogy a főváros örüljön annak, ha „támogatást” kap, vagy hogy ezek után a BKV-problémát oldjuk meg magunk, akkor van egy javaslatom: oda kell adni ezt a feladatot a „kancelláriaminiszternek”. Kizárólag ugyanolyan feltételekkel, mint amilyenekkel mi ellátjuk. Meglátnánk, elboldogul-e vele. Öt éve nyűglődünk ezzel a problémával.
– Van még meggyőző ötlete?
– Ha sokan unják is, az igazságot ezután sem hallgathatjuk el: a BKV működési finanszírozásának a problémája nem az utóbbi években képződött, az 26 éve egyfolytában létezik. Összességében 112 milliárd forintos működési hitel felvételére kényszerítették 2010 előtt a BKV-t. Itt maradt ez a város 180 milliárdos adóssággal, a BKV 73 milliárdos tartozással és teljesen leromlott járműállománnyal, félbehagyott 4-es metróval, lerobbant 3-as metróval. Akik ezért felelősek voltak, most a legnagyobb hangerővel támadnak, pedig az adósságot az Orbán-kormány átvállalta, mi pedig befejeztük a metróépítést, megkezdjük a metrófelújítást, néhány hónap csúszással, de megvalósítjuk a Széll Kálmán tér 15 éven át ígért rendezését, a budai fonódó villamoshálózat kiépítését. Annak, hogy az „egyszínű mezben focizó” kormány és városvezetés egymással is kénytelen vitatkozni, az a fő oka, hogy az elődök állították elő a BKV-problémát, amelynek csak az igazságtartalmáról vagyok hajlandó beszélni.
– Az igazságban azonban az elmúlt öt év is benne van, és a fideszesek is képtelenek rendezni a BKV ügyét. Ön állandóan Orbán Viktor kormányfőben bízik, de 2010 előtt nem hasonlóképpen „zsarolta” a balliberális kormányokat a velük akkor szintén azonos mezben játszó Demszky Gábor?
– Bízom a miniszterelnökben, több miniszterében is, s velük valóban hajlandó vagyok tovább tárgyalni, de kérem, ne hasonlítson az elődömhöz. Az ő idején állandóan csak újabb és újabb működési hiteleket vetettek fel a BKV-val, s főpolgármesterként ennek tudatában „fenyegetőzött”. Én viszont az észrevételeimet úgy teszem meg, hogy a közlekedési cégnek 2010 októbere óta nincs szüksége efféle kölcsönökre. Nem csapom be a kormányt, nem költöm másra a pénzt, hanem őszintén elmondom a lehetőségeket, azt, hogy elmentünk a falig. Tény, az adók túlnyomó többségét átcsoportosították tőlünk. Ha a közpénzeket a kormány elvonja, például a személyi jövedelemadót, azt mi nem tudjuk pótolni, nekünk nincs profitunk. Nagyon kevés olyan kérdés van, amiben Demszky meg én ugyanazt mondtuk volna korábban, de ha ebben a témában ez mégis így lenne, akkor lehet, hogy érdemes utánanézni, hátha igaz. Egyébként biztosítjuk mi továbbra is az agglomerációs közlekedést, ha kifizetik. Ám abból jelenleg nettó 11-12 milliárd forint veszteségünk származik. Az állami költségvetés pedig jövőre hatmilliárd forinttal kevesebbet irányoz elő a fővárosi tömegközlekedésre, mint eddig. Ez nem egyezik a 2013-ban aláírt „Budapest 21” megállapodásban foglaltakkal sem.
– Az említett idei 24 milliárd visszatartásáról, majd kétmilliárdos csökkentéséről nem is beszélve.
– Egyáltalán nem veszem jó néven, hogy a költségvetési törvényben megfogalmazottakkal ellentétben az ütemes utalás helyett novemberig egy fillért sem kaptunk meg. A Fővárosi Közgyűlésben fideszes abszolút többség van, és bízom abban, hogy fordulat áll be a BKV-ügy kezelésében. Ellenkező esetben nagyon fogom sajnálni a Fidesz kerületi polgármestereit. Ők szeretnének ugyanis újraindulni a választáson 2019-ben, nem én, s várhatóan az ő esélyeik nem javulnának erre számottevően, ha Budapest sikertelen lesz.
– Ez igaz akkor is, ha a közlekedési dugókban, a füstölő buszokban a választó eszébe jut: mennyit szidta elődjét a felújítások szervezetlenségéért.
– Nem mondom, hogy ma tökéletesen zajlana minden beruházás, de méltánytalan, hogy minden apró hibát felnagyítanak. Mi a korábbi üres szólamokkal szemben mégiscsak megvalósítjuk a fejlesztéseket. A buszállomány csaknem felét lecseréltük. Azelőtt mennyit cseréltek le? A gátlástalanságnak is van határa!
