Szabó Zoltán szelleme a klinikán marad

A december 6-án elhunyt professzor egyedi pészmékert gyártott, és hazánkban 24 évvel ezelőtt ő végezte az első szívátültetést is.

A 24 év alatt, ami eltelt az első szívátültetés óta, a Városmajorban már 356 ilyen beavatkozást végeztek. Ahogy arról Merkely Béla beszámolt, Európában itt van a harmadik legnagyobb transzplantációs centrum, a klinika előkelő helyen szerepel mindenhol. Nem is csoda, Szabó professzor egy életen át azért dolgozott, hogy ennyire sikeressé és szerethetővé tegye az intézményt. Az első eredményes átültetés után a karizmatikus szívsebész szomorúan bár, de büszkén, 64 éves korában nyugdíjba vonult, ám továbbra sem vált el a Városmajortól, még évtizedeken át bejárt a műtétekre, konzultált a betegek állapotáról. Szaktudásával és leleményes megoldásaival ösztönözte a következő nemzedéket.

– Biztosan lehetett számítani arra, hogy már reggel háromnegyed 6-kor ott találjuk az irodájában – mondta Merkely Béla. – Az ajtót félig nyitva hagyta, hogy ha valaki tanácsért fordulna hozzá, az ne rettenjen meg a csukott faajtó látványától. Mindenkire nyitott volt, és örömmel konzultált a legegyszerűbb és a legbonyolultabb esetekről is. Hajnalban a vizit után átolvasta a napi sajtót, és várta, hogy a kollégák beérkezzenek, és beinduljon az élet. Este ő volt a legutolsó távozó. Ezt a rutint később sem adta fel, emeritus professzorként is bent töltötte a délelőttöket, és csak onnan ment unokázni.

Szabó Zoltán betegségére másfél évvel ezelőtt derült fény, és bár nem a Városmajor profilja, a kezeléseket, ha csak lehetett, ott végezték, az utolsó születésnapját is ott tartotta, és végül Szent Miklós napján hagyta el szeretteit.

– Nehéz nélküle elképzelni ezt a helyet, szinte az otthona volt, hiszen Kudász József professzor tanítványaként 1955 óta foglalkozott szívsebészettel. 1957 óta itt dolgozott, sőt, egy ideig itt is lakott a feleségével éppen azért, hogy állandóan elérhető legyen. 1981-től 11 éven át volt a klinika igazgatója, 1979 és 1985 között pedig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem orvoskari dékánja – emlékezett a jelenlegi klinikavezető.

Az aranykor Merkely Béla szerint akkor volt, mikor célként kitűzték az első szívátültetést, hiszen az egy óriási dolog volt akkoriban, a professzor pedig nagyon kreatívan állt a témához, mindig meg akarta oldani a technikai nehézségeket, és azon volt, hogy beszerezze a legújabb eszközöket, amikhez akkoriban még igen nehéz volt hozzáférni.

– A vasfüggönyt átugrani nem volt könnyű, éppen ezért nagyon sok innovációt köszönhetünk neki, volt, hogy önmaga készített egy pészmékert. A viszonyok akkor nem voltak optimálisak, 3-4 évig kellett készülni az átültetésre. Teljes titokban zajlott a beavatkozás, nagy feszültség és idegesség volt – emlékezett vissza az igazgató.

Arra is kitért, Szabó professzor az ő számára amolyan mentor volt, aki elindította a pályán, és együtt is dolgoztak. Szinte mindennap beszéltek, még az utolsó hetekben is. – Sokszor a viziteknél nem is szólalt meg, csak támogatóan hallgatott, és csak akkor mondta el, mit gondol, ha tanácsot kértek tőle. Nagyon tetszett neki a műszívprojekt, amivel életveszélyes helyzetben megmenthető a beteg. Egyébként olyan mesterséges szív, tulajdonképpen pumpa is van, ami akár hónapokig működik, és támogatja a keringést. Sőt, még végleges kezelésként is alkalmazható. 2012 szeptemberében volt az első olyan beültetés a klinikán, amikor a beteg végleges műszívet kapott, és azóta is jól van. Az akkori csapatot én vezettem, két évet készültünk erre a beavatkozásra, és felemelő érzés volt, mikor láttuk, hogy működik. A beteg egyébként azóta is minden karácsonykor küld levelet – mondta Merkely Béla.

A műszív mellett idén hajtották végre az első dobogó szíven végzett katéteres műtétet is, melyet szintén Merkely Béla végzett. Magyarországon a leggyakoribb szívbillentyű-betegség a billentyű záródási zavara, amikor a vér visszaszivárog a szív másik üregébe. Az ilyen panaszokkal küzdő betegeken segít ez a beavatkozás. Elsőként egy 69 és egy 73 éves beteg esett át a műtéten, mindketten jól vannak, négy nappal később el is hagyhatták a klinikát. Az új beavatkozást egy speciális, katéteres úton szívbe juttatható csipesszel hajtották végre. A módszer lényege, hogy a billentyű vitorláinak záródását ezzel a különleges eszközzel lehet elvégezni.

– Ez elsősorban azoknak a betegeknek jelentheti az egyetlen érdemi kezelést, akiknél a nyitott szívműtét, azaz a billentyűplasztika vagy a billentyűcsere túlságosan kockázatos volna – mondta Merkely Béla. A dobogó szíven végrehajtott műtét a legnehezebb kardiológiai katéteres beavatkozások közé tartozik. Az ilyen eljárás a magyar betegek számára eddig csak egyedi méltányosság alapján, Németországban volt elérhető. Egy beavatkozás mintegy 18 millió forintba került az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, ugyanez a műtét Magyarországon ennek az összegnek a fele.

– Nagyon jó volt, hogy a műtét előtt még tudtam beszélni az akkor már a kórházban fekvő Szabó Zoltánnal, és a beavatkozás után is elmeséltem neki, mi hogyan zajlott. Ez volt az utolsó ilyen konzultációnk, de emlékszem, ő is mennyire boldog volt, hogy sikerült ez az egyébként rettentően nehéz műtét – idézte fel a történetet a rektorhelyettes. Arra is kitért, a professzornak halála előtt még az új, hibrid műtőt is alkalma volt megnézni. Ez azért különleges, mert a szívsebészetet, az érsebészetet és a kardiológiát is összeköti, a sebészek együtt tudnak dolgozni éppen azért, hogy minimális legyen a beteg műtéti megterhelése. Ez a technológia hazánkban csak a Városmajorban érhető el, és a műtőt Szabó Zoltánról nevezték el.

– Vele egy olyan nagyszerű orvos távozott, aki meghatározta a hazai szívsebészetet – mondta az igazgató.

Így emlékezett lapunknak a budapesti Tóth Lajos is, aki nyolc éve a klinika betege, s mint mondta, sokat találkozott a professzorral. Az idős férfi nemrégiben kapott új szívet, zöld kórházi köpenyben és sapkában, arca előtt maszkkal szabad csak járkálnia a klinika területén, nyakán vélhetőleg vágásokat takaró tapaszok húzódnak. Meghatódva mesélt újjászületéséről, a napról, mikor megcsörrent az a bizonyos telefon, amire minden transzplantációra váró beteg remegő gyomorral vár.

– November 18. már a harmadik születésnapom, a második az infarktusom időpontjában volt. Nem is tudtam, mihez kapjak, amikor megszólalt a mobil. Igyekeztem testileg és lelkileg is felkészíteni magamat a műtétre, amihez azért nagy szerencse is kellett, hiszen nem mindenkinek sikerül megfelelő szívet találni. Nem vártam túl sokat a szervre, mert elég gyorsan romlott az állapotom, így előrekerültem a transzplantációs listán – mesélte el történetét Tóth Lajos.

Kérdeztem, mikor mehet haza a családjához, s boldogan mondta, hogy a karácsonyt már otthon töltheti két fiával és feleségével, és ez az új szív tulajdonképpen a legnagyobb ajándék, amit valaha is kaphat. Nem tudhatja, kitől érkezett a szív, de üzeni: köszöni!