A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a fentieken túl a tanárokat tette felelőssé a tanulók romló eredményei miatt. Ezt Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke határozottan visszautasította.
– A rendszerváltozás után az egyes kormányok között az oktatási rendszer alapjait illető kérdésekben egyetértés volt. A színvonal pedig nem esett olyan látványosan, ahogy azt a miniszter úr állította. Voltak ugyan kilengések, de semmi sem indokolta a gyökeres változtatást – magyarázta, majd hozzátette:
– Lázár János megfeledkezik arról, hogy a tanárok „hozott anyagból” dolgoznak: azt és úgy tanítják, amit és ahogy elő van írva nekik. A színpad széléhez láncolva nem lehet eltáncolni a Rómeó és Júlia nagyjelenetét
– fogalmazott Mendrey László.
A PDSZ egyébként nem vesz részt a mostani tárgyalásokon, mivel – mint azt a szervezet elnöke elmondta – a minisztérium nem hívta meg őket.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!