Mit tehetnénk a gyűlölködők ellen?

Megpróbálkozom a lehetetlennel: összekötni a pontokat. De legalábbis egy cikkben, a rendelkezésre álló terjedelmen belül foglalkozni két, látszólag külön témával.

Kezdjük a jó hírrel: az izraeli légierő lebombázta Katarban a Hamász vezetőinek házait. Állítólag túlélték a támadást (tán kaptak egy fülest és elmenekültek időben), de azért nem lennék a helyükben. Már Katarban sincsenek biztonságban. Jogos a kérdés: mit keresnek Katarban a gázai területet kormányozni hivatott szervezet vezetői? Ráadásul luxuskörülmények között. A sztori nem túl bonyolult:

a jóemberkedő Nyugat, illetve az ENSZ és különféle szatellitszervezetei által folyósított segélyeket a terrorszervezet vezetői simán lenyúlták, az élelmiszercsomagokat és egyéb adományokat pedig árusítja a Hamász. A pénzből a vezetők magángépeket és luxusvillákat vettek Katarban, élvezve a Muszlim Testvériség által irányított olajállam vendégszeretetét.

Közben videókat forgatnak a gázai éhezésről, betanított síró gyerekekkel. Ők azért olykor kiesnek a szerepből, és jókat nevetgélnek, amit néha elfelejtenek kivágni a filmekből. (A Politikai Hobbista YouTube-csatornán minden héten mutatunk ilyeneket, érdemes megnézni. https://www.youtube.com/@PolitikaiHobbista)

De ha a Hamász-vezetők túlélték az izraeli légicsapást, akkor mi változott? – teheti fel a jogos kérdést az olvasó. Nézzük csak: az Izrael–Katar távolság majdnem kétezer kilométer. Jordánia, majd végig Szaúd-Arábia fölött, vagy esetleg Irak és Kuvait irányában kerülve kellett repülni. El tudjuk képzelni, hogy bármelyik esetben a légvédelmi rendszerek ne jelezték volna a gépeket? Katarban a légvédelmet szuperfejlett amerikai Patriot rakéták biztosítják, ráadásul amerikai katonai támaszpont is van az országban. Ők állítólag semmit sem tudtak az egészről. Merthogy Izrael önálló akciója volt.

Tehát vagy totálisan használhatatlan a katari legvédelem és inkompetensek a működtetői, ami azt jelenti, hogy Katar egy papírtigris. Vagy pedig – és ez a valószínűbb – nemhogy az amerikaiak, de a szaúdiak és maguk a katariak is tudtak az akcióról. És átengedték az izraeli gépeket. Persze látszólag nagy a felháborodás az összes arab államban; a színházra szükség van.

De Katar számára már nem stratégiai fegyver, hanem teher lett a Hamász támogatása, sőt a puszta jelenlétük. Ráadásul már 2024 augusztusában, még Biden elnöksége alatt fölmerült, hogy kiebrudalják őket. Most pedig vélhetően egy sokkal jobb üzleti ajánlatot is kaptak Trumptól.

Mindez azt jelenti, hogy az iszlám terrorizmus megmaradt vezetői számára egyre kevesebb biztonságos ország marad. (Érdemben már csak Törökország merülhet fel; Algéria túl messze van, Irán túl szigorú feltételeket szabhat.) Ha nincs stabil főhadiszállásuk, az a végleges meggyengülésükhöz vezet. És egy sokkal biztonságosabb Közel-Kelethez. Jó lenne valóban erre a világra ébredni…

A másik „új világ” viszont, amire csütörtök reggel ébredtünk, nagyon sötét.

Egy egyetemi rendezvényen lelőtték Charlie Kirköt, a konzervatív-republikánus amerikai fiatalok legbefolyásosabb véleményvezérét.

A kitűnő politikai elemző, az orosz–brit Konstantin Kisin fogalmazott így, hogy új világra ébredt, amit utoljára 2001. szeptember 11-én, az ikertornyok elleni terrortámadáskor érzett. Valóban: akkor ért véget az egypólusú világrend és az ezáltal biztosítani vélt béke és stabilitás.

Kisin elmondása szerint a tavalyi, Trump elleni merényletnél sem érezte azt, amit most. Logikus, hiszen az – hála istennek – sikertelen volt. Charlie Kirkkel szemben viszont – sajnos – sikerült. És bármennyire is szörnyű dolog egy elnök elleni merénylet, az amerikai történelem során volt jó pár ilyen, köztük négy sikeres is (Lincoln, Garfield, McKinley, Kennedy). Tehát ez a jelenség nem volt annyira ismeretlen.

De hogy egy 31 éves, kétgyerekes családapát, aki semmilyen politikai tisztséget nem viselt, pusztán csak egy valóban civil szervezet vezetőjeként rendszeresen vett részt vitákban, lelőjenek azért, mert valakinek nem tetszik, amit a politikáról mond vagy gondol… ez egészen ijesztő újdonság. Márpedig pontosan ez történt.

És ne jöjjön senki „a politikai diskurzus általános eldurvulása”, végképp ne a „mindkét oldalnak óriási felelőssége van” lózungokkal. Mert mindez gargantuális hazugság.

További Vélemény híreink

Orbán Viktor: Támadás alatt állnak a patrióták

Persze a jobboldalon is vannak szélsőséges elemek, agresszív figurák. De a mainstream jobboldal ezeket megveti és elhatárolja magát tőlük. Legyen szó akár olyan, mára maskarás bohóckodássá degradálódott, egykor valóban súlyosan szélsőséges szervezetekről, mint a Ku-Klux-Klan. A mainstream baloldal ellenben hősöknek tartja a szélsőségeseit. Az utcákon verekedő Antifa tagjait, az USA és a fennálló rend ellen gyűlölettel agitáló, megválasztott politikusokat (Ilhan Omar, Rashida Tlaib, de akár Alexandria Ocasio-Cortez is), és a merénylőket. A Trump elleni merénylet után sajnálkozó posztok árasztották el a közösségi médiát, amiért nem sikerült, most pedig vidám, táncoló, éljenző videókat töltenek fel és lájkolnak több százezren. Ünneplik, hogy egy hozzájuk hasonló elmebeteg meggyilkolt egy családapát.

A baloldal politikusainak, véleményvezéreinek, celebjeinek óriási a felelőssége. Kirk halála az ő lelkükön szárad. Aki ezt tagadja, relativizálja, az maga is gazember. Mert ők keltették ezt a gyűlöletet. A jobboldaliak folyamatos démonizálásával, nácizásával, Hitlerhez hasonlításával. A zavargások, erőszakos cselekmények bátorításával.

Például amikor Maxine Waters demokrata képviselő arra szólította fel a demokrata szavazókat, hogy menjenek a republikánus szenátorok, képviselők, a konzervatív alkotmánybírók házaihoz, az éttermekhez, ahol esznek, és ott zaklassák őket fizikailag. A „resistance” (ellenállás) volt a jelszavuk. Ellenállni a demokratikusan megválasztott elnöknek és a törvényes rendnek.

Az amerikai demokrata párt egy szélsőbaloldali szervezet lett, neomarxista politikusokkal és aktivistákkal, akik a felforgatáson, az USA (és az egész nyugat civilizáció) elpusztításán dolgoznak. Aki ezt tagadja, az szintén vagy kollaboráns gazember, vagy nem akar szembenézni a valósággal. A mai balos politikai közeg radikalizálta végletesen az emberek – különösen a fiatalok – egy részét.

A jobboldalon ez a gyűlölet, ilyen mértékű düh és erőszak nincs. Sem ott, sem itthon. Sem a politikusok és pláne nem az aktivisták felé. Nem bírjuk, akár egyenesen rühelljük is őket. És ne is álszentkedjünk kifelé (ezt is ők csinálják rendszeresen): hullatnánk-e krokodilkönnyeket, ha meghalna mondjuk Molnár Áron (az egyik legidegesítőbb), Puzsér Róbert (az egyik leggyűlölködőbb) vagy Gulyás Márton (az egyik leghatékonyabb) véleményvezér a másik oldalon? Nem. A kardunkba semmiképp sem dőlnénk. (Mondjuk, Marcit én speciel sajnálnám, ő nem rossz ember, csak a túl sok önkielégítés közben szép lassan beengedte a démonokat, és azok egyre jobban rátelepedtek.)

De a halálát egyiknek sem kívánjuk. És pláne eszünkbe sem jutna a meggyilkolásuk. Ha megtörténne, azt mélységesen elítélnénk. Mert a politikai véleménykülönbségekre sohasem az erőszak a megoldás. Annak semmilyen formája. Hanem a párbeszéd, a vita.

Akár az indulatos, parázs vita is. De az ügyeinket meg kell beszélni. Maga Charlie Kirk mondta, hogy ahol a beszélgetés véget ér, ott kezdődnek a szörnyű dolgok. Sajnos vele történt a lehető legszörnyűbb dolog.

Azt is mondta korábban, hogy szellemi harc zajlik a világban. Ez pontosan így van. És igen, merjük kimondani keresztényként: a sátán harcol Isten ellen, le akarja győzni őt. Méghozzá oly módon, hogy elpusztítja legkedvesebb teremtményét, az embert. Nyilván rákezdhetik most is a magukat nagyon okosnak képzelő, valójában végtelenül ignoráns, spiritualitásmentes ateisták, hogy ez hülyeség, babona, középkor stb. Istent (és a sátánt) sem befolyásolja, hogy valaki hisz-e benne vagy sem. A sátánnak épp az egyik legnagyobb trükkje, hogy sokakkal elhitette: ő nem is létezik. (A másik nagy trükkje, hogy nem mindig hazudik; néha igazat is mond. Azért, hogy teljesen összezavarjon. De a teológiai-egzisztenciális kérdésekbe ennél mélyebben most nem mennék bele.)

Szóval a szellemvilág, bármilyen kényelmetlen is ezzel szembenézni, nagyon is valós. A jó és a rossz küzdelme itt zajlik körülöttünk. És rajtunk, embereken keresztül.

Charlie Kirk mélyen hívő ember volt. Nem vallásoskodó, hanem élő hitű. Ezért a gonosz szellemi erőknek nagyon útjában állt. És a gonosz e világi erőknek is. Nem azért tették el láb alól, mert megosztó, gyűlölködő, fasiszta stb. lett volna. Ez a hazugság része. Azért kellett meghalnia, mert hatékony volt. Nagyon sok fiatal szavazót neki köszönhetett Trump.

És akkor itt vannak a saját gyűlölködőink is, élen a „kiskakassal”. Ha lenne fegyvere és alkalma, vélhetően rálőne Orbán Viktorra. Ennek hiányában máshogy akar bosszút állni rajta és mindenki máson, aki – vele ellentétben – vitte valamire. És a hozzá hasonló semmirekellőkből álló, gyűlölködő szektájával együtt bármire képes. Akár a szavazók egy részének megtévesztésére, felhergelésére is.

Mit tehetnénk ezekkel a gyűlölködő, akasztásra felszólító, szélsőséges őrültekkel szemben? Nem az ellenzéki gondolkodásúakról beszélek, az joga bárkinek. Hanem a bizonyíthatóan (például videó- vagy hangfelvétel tanúsága szerint) mások megölésére, fizikai bántalmazására buzdítókkal, vagy ezt a nyilvánosság előtt sugallókkal szemben.

Lenne egy javaslatom. Amihez persze alkotmánymódosítás is szükséges lenne.

Vezessünk be egy új jogi kategóriát: a deradikalizáló-kijózanító, társadalomvédő intézkedést. Ítéljék azonnali kényszergyógykezelésre őket, egy zárt intézetbe, ahol naponta foglalkozna velük pszichiáter, és megszüntetné a személyiségtorzulásukat.

Nemcsak Majka vagy Krúbi, de számos egyetemi professzor is ott kellene hogy legyen az intézet lakói között az első turnusban.