Mindez azt jelenti, hogy az iszlám terrorizmus megmaradt vezetői számára egyre kevesebb biztonságos ország marad. (Érdemben már csak Törökország merülhet fel; Algéria túl messze van, Irán túl szigorú feltételeket szabhat.) Ha nincs stabil főhadiszállásuk, az a végleges meggyengülésükhöz vezet. És egy sokkal biztonságosabb Közel-Kelethez. Jó lenne valóban erre a világra ébredni…
A másik „új világ” viszont, amire csütörtök reggel ébredtünk, nagyon sötét.
Egy egyetemi rendezvényen lelőtték Charlie Kirköt, a konzervatív-republikánus amerikai fiatalok legbefolyásosabb véleményvezérét.
A kitűnő politikai elemző, az orosz–brit Konstantin Kisin fogalmazott így, hogy új világra ébredt, amit utoljára 2001. szeptember 11-én, az ikertornyok elleni terrortámadáskor érzett. Valóban: akkor ért véget az egypólusú világrend és az ezáltal biztosítani vélt béke és stabilitás.
Kisin elmondása szerint a tavalyi, Trump elleni merényletnél sem érezte azt, amit most. Logikus, hiszen az – hála istennek – sikertelen volt. Charlie Kirkkel szemben viszont – sajnos – sikerült. És bármennyire is szörnyű dolog egy elnök elleni merénylet, az amerikai történelem során volt jó pár ilyen, köztük négy sikeres is (Lincoln, Garfield, McKinley, Kennedy). Tehát ez a jelenség nem volt annyira ismeretlen.
De hogy egy 31 éves, kétgyerekes családapát, aki semmilyen politikai tisztséget nem viselt, pusztán csak egy valóban civil szervezet vezetőjeként rendszeresen vett részt vitákban, lelőjenek azért, mert valakinek nem tetszik, amit a politikáról mond vagy gondol… ez egészen ijesztő újdonság. Márpedig pontosan ez történt.
És ne jöjjön senki „a politikai diskurzus általános eldurvulása”, végképp ne a „mindkét oldalnak óriási felelőssége van” lózungokkal. Mert mindez gargantuális hazugság.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!