Így tudja eljátszani a gyerekei iránti szeretetet is (főleg a Facebookon, illetve általánosságban a közönség előtt). Bármit képes eljátszani. Az egész élete szerepjátszás. Az empátia teljes mértékben hiányzik belőle. A gyerekekért, a családért, a szegényekért, az országért, a hazáért mutatott aggodalom, törődés sohasem valós. Magasról tesz mindegyikre. Mindössze két motiváció képes hajtani: a hatalom (akár anyagi, fizikai, érzelmi stb.) megszerzése, hogyha pedig ez nem sikerül, akkor a bosszú.

Amíg a közeg, amiben él, kiszolgálja az öt pillért, addig ő is kiszolgálja a közeget, ráadásul szervilisen, behízelgően. Amíg megkapta a Fidesztől a pozíciókat és az ezekkel járó pénzt, addig „fürdött az ellátmánytömegben”, amit a (politikai) közösség adott neki. A grandiozitása ki volt elégítve.

A fordulat akkor történt, amikor a felesége miniszter lett. Itt ugyanis elindult, pontosabban újra előjött egy új, a gyerekkorban rögzült dinamika, a kivetettségtől való rettegés. A felesége – ahogy korábban az anyja – elérhetetlenné vált, nem lehetett kontroll alatt tartani, annyival magasabb lett a pozíciója. Legalábbis ez az érzet alakult ki Magyar Péterben. És mivel többé nem tudta irányítani a nőt, ezáltal tovább „etetni” a saját grandio­zitását, így előtört belőle, vagyis pontosabban szembesült a saját kisebbrendűségével. És ahhoz, hogy ezt a kínzó érzést kompenzálni tudja, elkezdte egyre jobban leértékelni, degradálni a feleségét.

Ebben az úgynevezett „leértékelési fázisban” tipikusan jellemző a narcisztikusra, hogy titkos hangfelvételt készít, nyomkövetőt szerel fel a társa autójára, bekamerázza az életterét. Ezt persze leggyakrabban a „biztonsággal” magyarázza. Valójában a saját biztonságát és kontrollját akarja ezzel fenntartani. Mert ha ez nincs, veszélybe kerül a grandiozitása és szorongás alakul ki benne. Ha ez megtörténik, ilyenkor jön elő az addig „rejtőzködő” (vagy szándékosan elrejtett) sértett gyerek, és megy át a grandiózus narcisztikus egy pillanat alatt úgynevezett vulnerábilis narcisztikusba. Azonnal képes áldozatpózba vágni magát. 

(A „kritikus szülő” énállapot tehát átmenet nélkül váltakozik a „sebzett gyerek” énállapottal. Ami teljes mértékben hiányzik, az az úgynevezett „egészséges felnőtt” énállapot.)

Sőt a grandiózus kontra vulnerábilis narcizmus állapotai (amik ugyan toxikusak, de nem feltétlenül erednek rosszindulatból) egy idő után egy harmadik típusban, az úgynevezett malignus narcisztikusban tudnak egyesülni. Aki már büszkén és vállaltan goromba és gonosz másokkal, tudatosan akar mindenkit leuralni; akinél a paranoia és az agresszivitás már mindennapos. Az ilyen narcisztikus személyt nem véletlenül nem bírja hosszú távon elviselni senki; mindenki megutálja a környezetében, mindenkivel összeveszik. (Kivéve esetleg azokat, akik képesek és hajlandóak vég nélkül elismerni az ő „nagyszerűségét”, és soha semmilyen, bármily mérsékelt kritikát sem fogalmaznak meg vele szemben.)

Ugyanakkor előszeretettel keresi az olyan helyzeteket, amiket biztos, hogy nem tud megugrani. Mégis belemegy ezekbe, mert a grandiózus énje hajtja. Ám a sérült gyerek folyamatosan „lázad”. És bízik benne, hogy a grandiózus énje egyszer megtörik. Igen, ebből a személyiségzavarból valóban kialakulhat a konkrét skizofrénia is. És amikor megtörik a grandiózus én, az az úgynevezett mortifikációs szakasz, aminek aztán a vége az úgynevezett narcisztikus kollapszus lehet.

Sem a teherbírása, sem a konfliktustűrő képessége, higgadtsága, stratégiai tervezőkészsége, sem a bonyolult kérdések egyszerű részfeladatokra való redukálásának, sem az egyedi ügyek nagyobb rendszerbe integrálásának képessége nincs meg benne. Nem is a miniszterelnökségért csinálja az egészet. Még csak nem is Brüsszel kiszolgálásáért – bár az onnan érkező nem kevés pénz egyértelműen vonzó, és részleges motivációként meg is jelenik nála. De mi akkor a fő motiváció?

Mielőtt ezt kifejtenénk, még egy fontos kérdést meg kell válaszolni: miért tud ennyi embert maga mellé állítani? Hiszen tényleg mindenki megutálja a környezetében. Számos politikusjelölt és aktivista hagyta már ott teljesen kiborulva. A nőit is cserélgeti, de a munkatársait is rotálja. Kicsit felemeli, aztán lealázza, eltiporja őket. Mégis sokan azért azonosulnak vele, mert a társadalmat tükrözi vissza. Egyrészt sokan vannak, akik hozzá hasonlóak. Akik maguk is vagy terrorizálják, vagy legalábbis szeretnék kontroll alatt tartani a környezetüket. És „bejön” nekik ez a figura, aki – legalábbis látszólag – meg is tudja ezt valósítani. Similis simili gaudet – hasonló a hasonlónak örül, ahogy a régi latin mondás tartja.

De nem csak a közte és az őt követő, egyre jobban „lecsürhésedő” elégedetlen, sértett, frusztrált emberek közti hasonlóság teszi őt a vezérükké, emelik piedesztálra, tartják a saját hősüknek. Emellett a kommunikációja kiválóan ki is szolgálja a protesthangulatukat. A „mindenki hülye, csaló, tolvaj, propagandista és így tovább, takarodjanak – csak én vagyok csodálatos!” A mentalitása, a kijelentései, az egész effajta viselkedése jól rezonál az egyébként szintén simliző, sumákoló, zavarosban halászó, de önmagukat mindig felmentő, a posztkádári magyar társadalomban még mindig széles körben megtalálható emberekkel (és az ő hasonló mentalitású gyerekeikkel).

Azt, hogy ő mekkora korrupt csaló, hazudozó, meg hogy úgy általában milyen a valós személyisége, azt nagy elővigyázatossággal – és elég sikeresen – rejti el a benne nagyon hinni akaró, ezért elképesztő méretű szemellenzőt hordó választói csoportokkal. Eljátssza (és el is tudja hitetni), hogy ő megvilágosodott, és szembefordult a „hatalmasakkal”, hogy a „nép fia”. Ha kell, azt is eljátssza, hogy ő egy nagy magyar hazafi. De még ahogy viszi, sőt már ahogy tartja a zászlót, abból is süt a mesterkéltség, a szerepjátszás.

Persze mindig ki is erőszakolta magának, hogy jusson; hogy az első sorban ülhessen és ott tapsolhasson. De ez a „szórt” fény, ez a „lepattanó” is sokáig elég volt neki ahhoz, hogy büszkén és elégedetten kihúzhassa magát. És henceghessen a kapcsolataival. Amik persze valójában a felesége kapcsolatai voltak.

Mert hencegni, kérkedni is imád. Most éppen azzal, hogy ő mennyire bennfentes, mennyi mindent látott, mennyi mindent tud. Amit most aztán „jól kitálal”. Valójában tehát most is Orbánból él; most épp az Orbán elleni protestből. Olyan, mint Orbán, sohasem lesz, sohasem képes lenni, és ezt ő nagyon is tudja. És még csak nem is ez frusztrálja…

Ha ne adj’ isten, nyerne is a Tisza, nem kérdés, hogy nem ő lesz a miniszterelnök. Totális alkalmatlanságával, a kompetenciák teljes hiányával a megbízói, finanszírozói, a nemzetközi globalista-liberális körök is abszolút tisztában vannak. Karácsonyt vagy Dobrevet vélik sokan csendben ülni a kispadon, „melegíteni” a pálya szélén. De szerintem inkább Bajnai. Aki még csak nem is a kispadon ül, hanem bent van az öltözőben, hogy kint egyelőre senki se lássa.

Ilyen esetben is megtörténhet a kollapszus. Hogyha pedig veszít, és neki kell elvinnie a balhét, akkor pláne. És még a családja sem lesz ott mögötte, mint a tökkelütött Márki-Zaynál négy évvel ezelőtt. De Magyar Péter ezzel a nagyon is valószínű forgatókönyvvel egyáltalán nem foglalkozik. Mert hajtja előre a bosszúvágy. És a saját grandiozitása visszaszerzésének reménye. De nem Orbán Viktort akarja legyőzni. Orbán Viktor továbbra is bálvány számára.

És a legyőzött „anyjától” már végre megkaphatja a soha meg nem kapott, de hőn áhított szeretetet.

Persze hogy valójában akkor sem nyugodna meg a lelke, ha ez sikerülne. De ez a racio­nális gondolkodás. Egy lelkileg ennyire sérült, a sérüléseit ekkora narcizmussal kompenzálni próbáló emberből hiányzik a racionalitás. Neki bizonyítania kell. Hogy igenis ő a legmenőbb csávó a világon. De mivel azt is tudja mélyen belül, hogy egyáltalán nem annyira menő csávó, ezért a legyőzni kívánt ellenfél (a volt felesége) jelenlététől le is fagy, ideges lesz, csapkod és kapkod. Valahol még akár sajnálatot is érezhetünk Magyar Péter iránt.

És mielőtt bárki is azt gondolná (esetleg egy-két idetévedt – bocsánat, idevezényelt – tiszás troll fröcsögni kezdene), hogy felcsaptam botcsinálta pszichológusnak… Nem. Bár mostanában kétségtelenül legalább annyira elmélyülök (sőt tanulmányokat is folytatok) ebben a témakörben, mint a politikában, ám a jelen cikkben olvasható alapos elemzés összeállításában egy nagyon profi szakember is a segítségemre volt. Ő maga természetesen nem szólalhat meg, mert a zömében – vagy legalábbis a befolyásos hangadóit tekintve – 

Így működik ez a szakma: Magyar Pétert ajnározzák, istenítik, védik, simogatják, reklámozzák. Ki érdekből, ki önátverésből, ki vágyvezérelten, ki pedig sima korlátoltságból. De köztük is vannak, akik nem tagadják a valóságot, nem akarják átverni a „pácienseket”.