Fogvatartás: a legnagyobb probléma a zsúfoltság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Székely László szerint a környező országokhoz képest nem rosszabb a helyzet Magyarországon.

MTI
2016. 06. 22. 12:01

Az alapvető jogok biztosa kiemelte: a kínzás elleni nemzeti megelőzési mechanizmus célja nem az, hogy pellengérre állítsák a fogvatartotti helyeket, hanem a prevenció, azoknak a körülményeknek a feltárása, amelyek a fogvatartottakkal szembeni embertelen bánásmódhoz vezethetnek.

Fliegauf Gergely, az ombudsmani hivatal nemzeti megelőző mechanizmus főosztályának vezetője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a látogatások és jelentések alapján Magyarországon a kínzás nem szisztematikus.

Haraszti Katalin főosztályvezető-helyettes elmondta: a megtekintett fogva tartási helyszínek telítettségének átlaga 84 százalék volt, a legmagasabb, csaknem 160 százalékos kihasználtságot Fóton, a Károlyi István Gyermekközpont Kísérő Nélküli Kiskorúak Otthonában tapasztalták, de itt sikerült pluszágyakat elhelyezni.

Mint mondta, tavaly a vizsgálatok során gyakran szembesültek azzal, hogy a gyermekintézményekben, menekültszállásokon, pszichiátriákon egyes bentlakókat büntetésből vagy megelőzésből elkülönítik, egyfajta „fogva tartáson belüli fogva tartás” valósul meg, aminek egyes esetekben hiányzik a jogszabályi háttere. Ez indokolja, hogy ebben az évben erre fókuszálnak a vizsgálatok során.

A főosztályvezető-helyettes felidézte: tavaly 152 ajánlást tettek, ebből 17 esetben jogszabály megalkotását vagy módosítását kezdeményezték, de általában a fogva tartási helyszín vezetőjének vagy felettesének szóltak az ajánlások.

A jegyzőkönyv előírja a vizsgálatok utánkövetését is, ezért idén néhány tavalyi helyszínt ismét megvizsgálnak majd, és megnézik, a fogvatartottak helyzetének javítása érdekében tett ajánlások hogyan érvényesültek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.