Tranzitzóna Ásotthalmon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Toroczkai László a Magyar Nemzetnek elmondta: nem örülnek, de tudomásul veszik a döntést.

Markotay Csaba
2016. 06. 11. 14:18

Azt még nem tudni, hogy az építkezés mikor kezdődhet meg, Toroczkai szerint egyelőre a növényzet eltakarítását végezték el. A magyar–szerb határon már meglévő két zónába eddig naponta mintegy 60 ember léphetett be, ezt a számot nemrég 30 körülire csökkentették. Az áteresztés azért lett lassabb, mert a menedékkérők meghallgatása, illetve kikérdezése részletesebb lett. Egyre többen jönnek viszont a zöldhatáron át. Csütörtökön 167 illegális határátlépőt fogtak el.

– Tavaly szeptember óta közel 3 ezer ügyben emelt vádat az ügyészség határzár tiltott átlépése, illetve határzár megrongálása miatt, a büntetés a legtöbb esetben kiutasítás volt – közölte Polt Péter legfőbb ügyész a szocialista Harangozó Tamás írásbeli kérdésére válaszolva. Az adatokból kiderül, a kiutasítások mellett a bíróság két alkalommal végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki, 18 ember házi őrizetét és 9 előzetes letartóztatását rendelte el, de felmentő ítéletet egy ügyben sem hozott. Hosszabb ideje csak a röszkei határátkelőhelyen történt tömegzavargás résztvevői ellen folytatott büntetőeljárás tart.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.