Jól járhat a Péterfy Sándor utcai kórház

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A főigazgató szerint a lakossági nyomás hatására változtatott a kormány.

Kuslits Szonja
2016. 07. 11. 5:00

A főigazgató a fővárosi kórház-átalakításokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb (Kútvölgyi kórház) kiemelt szerepét szerinte úgy kell értelmezni, hogy átmenetileg az lesz a budai centrum, oda kerülnek a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházakból (János-kórház) a sürgősségi ellátások. Ott maximum 400 ágynyi kapacitás van, amiből 100 ágyat biztosan megkap majd a sportkórház, amelyet szintén oda költöztetnek. Ez a 300 ágy marad tehát az észak-budaiak és az agglomerációban élők ellátására egészen addig, amíg valahol meg nem épül a tervezett északi centrum. A János-kórházban maradhat a járóbeteg-ellátás mellett a belgyógyászat, a neurológia és a pszichiátria is.

Kerestük a János-kórház főigazgatóját, Kázmér Tibort is, hogy megtudjuk, mit gondol a kormány jelenlegi terveiről, és milyen sors vár az intézményre, ám a kórházvezető többszöri megkeresésünk ellenére sem nyilatkozott.

Cserháti Péter, az új budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztos viszont lapunknak elmondta: várhatóan 1,2 milliárd forintot fordítanak majd a János-kórház pavilonjainak felújítására, amely már jövőre el is kezdődhet. A Kútvölgyi kórház pszichiátriája mellett várhatóan oda költöztetik majd a Semmelweis Egyetem két pesti, összesen 330 ágyas gyermekklinikáját, hogy ezzel is kiegyenlítsék a pesti és a budai ellátást. Szerinte ezzel a lépéssel olyan diagnosztikai és szakmai közegbe kerülnének a Semmelweis gyermekklinikái, amely a mostaniaknál jóval kedvezőbb körülményeket eredményez. A rehabilitációs és krónikus osztályokat nem kell majd elköltöztetni a kórházból, ám át kell gondolni a járóbeteg-szakellátás mikéntjét, amely jobban működhetne a Kútvölgyi járóbeteg-szakellátó részlegén.

A múlt héten a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a fővárosi, észak-pesti centrum a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (Honvédkórház), míg a dél-pesti az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézetben és az országos kardiológiai intézetben lesz. A dél-budai központ azonban mégsem Kelenföldön, hanem a budaörsi virágpiac helyén épülhet meg. Az észak- és közép-budai lakosság ellátására épülő másik centrum végső helye azonban továbbra is kérdéses.

A centrumok köré az ellátást segítő társkórházakat is szerveznek. Ilyen a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, az Uzsoki Utcai Kórház, a Szent Margit Kórház és a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.