Több százezer forintba is kerülhet egy sírhely

Sokkolóak az árak a temetőkben. Budapesten a sírhelyek ára közel 200-szorosára nőtt 25 év alatt.

A magyar nyugdíjasok fele havi százezer forintnál kevesebből él. Nem csoda, ha Kati néni, aki 1989 nyarán temette el az urát, kis híján szívszélhűdést kapott, amikor idén nyár elején a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. kipostázta neki a következő 25 évre szóló hosszabbítás összegét. A farkasréti sírhelyért, amiért 1989-ben 1400 forintot kellett fizetnie, most 263 015 forintot kért a társaság.

Tudvalevő, manapság meghalni sem könnyű: egy temetés ára a fővárosban könnyen felszökik a milliós összegig, de félmillió alatt maradni sem egyszerű akkor, ha budapesti temetőben szeretnénk nyugodni. Nem véletlenül virágzik most már hazánkban is a temetkezési előtakarékosságra építő üzletág. A kegyeleti biztosítás lehetővé teszi, hogy apránként gyűjtsük össze a temetésünkre fordítandó összeget, amely így nem szeretteinket terheli majd. A sírhelyhosszabbítás ilyen mértékű kiadására azonban a huszonöt évvel ezelőtti költségek alapján aligha lehetett volna felkészülni. A Budapesti Temetkezési Intézet a nagy különbséget a temetkezés áfa kulcsának 12 százalékról 27 százalékra való emelkedésével magyarázza és azzal, hogy 1992 előtt a sírhelydíj államilag dotált szolgáltatás volt, így az igénybe vevők csak töredékét fizették ki a „valós” díjnak.

– A hosszabbításra befizetett díj 25 évre fedezi a sírhelyre jutó olyan temetői költségeket, mint a szemétszállítás, közműszolgáltatás, temetői dolgozók bére, járuléka, parkfenntartás, őrzés. Ezeknek ebben az esetben a sírra eső része egy hónapban bruttó 866,7 forint – mondja Horváth József, az Országos Temetkezési Egyesület elnöke, aki szerint ez az összeg a Farkasréti temetőben reális.

A korábbi és a mostani díj közötti különbség azonban nem mindenhol ennyire eget rengető. Fejér megyében például ma 27 200 forintot kérnek egy kétszemélyes sírhelyért, amely huszonöt éve 400 forintba került.

Nem véletlen, hogy ilyen árak mellett Magyarországon egyre többen választják a hamvasztásos, urnás temetéseket (ezek aránya a budapesti temetőkben 82 százalék, a 18 százaléknyi hagyományos temetéssel szemben), de mit tehet az, aki már nem tud választani, hiszen kedves halottja idestova negyed évszázada a földben nyugszik? A BTI tájékoztatása szerint ilyenkor általában egy év türelmi idő áll rendelkezésre, de ha a sírhelyet azt követően sem értékesítik, ez az idő akár tovább is elnyúlhat.

„Ha nem kell átalakítani a parcellát vagy másnak nem értékesítjük a sírhelyet, akkor nem bolygatjuk az elhunytakat még akkor sem, ha a sírhely feletti rendelkezési idő már lejárt” – áll az intézet állásfoglalásában. Ez persze nem nyugtatja meg azt, aki szeretné biztonságban tudni szeretteinek földi maradványait, így jobb, ha az ember erre a célra is időben elkezd félretenni. Már, ha van miből.

Az árakat, amelyekkel a hazai temetőkben találkozunk, a megyei önkormányzatok képviselő-testülete szabja meg, és ezek között országosan is nagy a szórás, derül ki Horváth József szavaiból. Az üzemeltetést kizárólag a temetkezésekkel kapcsolatos befizetésekből oldják meg (a BTI évi 15 ezer temetést bonyolít le). Ebből kell fedezni a temetések költségein túl a tereprendezést, a kertészeti munkákat, a pompaautók beszerzését, a szolgálati épületek karbantartását, a biológiai hulladék elszállítását, de a Budapesti Temetkezési Intézet ebből a keretből fordít jelentős összegeket például médiamegjelenésre is, amelyre 2014-ben több mint 7,5 milliót költött.

Akinek nincs több százezer forintja egy temetésre, még mindig megteheti, hogy segélyért fordul a lakóhelye szerinti önkormányzathoz, de a temetkezés legköltséghatékonyabb módja Magyarországon a szociális parcella igénybevétele lesz, igaz, csak 2019. január elsejétől. Addigra elvileg minden önkormányzatnak ki kell jelölnie egy olyan parcellát, amelyben a rászorulók saját maguk áshatják ki a sírt, amelybe maguk eresztik le a koporsót, amelyben az általuk mosdatott, öltöztetett holttest fekszik. Szociális temetésnél a hozzátartozót nem terhelik majd költségek, az állam ingyenesen gondoskodik sírhelyről és koporsóról vagy urnáról, a holttest hűtéséről és szállításáról.

Aki nem szeretné a szegényeknek elkülönített parcellába hantolni szerettét, viszont nem tudja vállalni a hagyományos, koporsós temetés terheit, de az urnatemetőben való elhelyezés sem fér bele az anyagi lehetőségeibe – és értelemszerűen repülőt sem tud bérelni, hogy a földi maradványokat az égből szórassa szét –, az haza is viheti a hamvakat. Sokan választják mostanában ezt a megoldást, de a tapasztalat azt mutatja, hogy nagy részük hamar meg is bánja ezt a döntést. Az utóbbi időben egyre többen viszik vissza hozzátartozóik maradványait a temetőbe, de olyan is akad, aki egyszerűen szemétbe dobja a tárolóedényt – a tartalmával együtt.

Ennek a méltatlan helyzetnek kívánt véget vetni a Vatikán a Hittani Kongregáció által a közelmúltban közzétett temetkezési útmutatásával. Eszerint a kongregáció nem engedélyezi a hamvak otthoni elhelyezését, ehhez ezentúl rendkívüli vagy súlyos esetekben a püspök hozzájárulása lesz szükséges, de a földi maradványokat ilyenkor sem lehet a családtagok között szétosztani, ékszerben, özvegyi gyűrűben vagy egyéb emléktárgyban őrizni. Sőt minden „panteista, naturalista, nihilista félreértés tisztázására” a Hittani Kongregáció nemet mond a hamvak levegőben, földön, vízben vagy más módon történő szétszórására is. Az egyház akkor is megtagadja a hamvak szétszórását, ha ez az elhunyt kívánsága volt.

Jóllehet, az egyház továbbra is a holttestek elföldelését részesíti előnyben, mert megítélése szerint ez a temetési hagyomány nagyobb tiszteletet fejez ki a halottak iránt, 1963 óta a hívő embereknek is engedélyezett a hamvasztás. Európában még mindig a hagyományos temetések vannak többségben (60 százalék), az Egyesült Államokban viszont már átlendült a mérleg, ott tavaly fordult elő először, hogy a hamvasztottak száma meghaladta a koporsóban elhantoltakét.