A köztévé készített interjút a Jobbikot lenemzetárulózó volt kabinetvezetővel

Borbély a készséges közmédiának nyilatkozott. A Jobbik szerint azonban ma már a Fidesz a kommunista utódpárt.

MN
2017. 04. 16. 9:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borbély Zsolt Attila, a Jobbik egykori nemzetpolitikai kabinetvezetője szerint kimerítette a nemzetárulás fogalmát a Jobbik azzal, hogy nem szavazta meg a felsőoktatási törvény módosítását – a lex CEU-t –, majd pedig szerinte beállt az „álbaloldal”, valamint a „globális világhatalom helyi adminisztrációja” mellé – mondta a köztévének adott interjújában az egykori kabinetvezető, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) egyik alelnöke.

A Jobbik viszont az Alkotmánybíróságra bízná a CEU-kérdést. Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője korábban azt mondta: a Jobbik nem Soros György, hanem a jogállamiság mellett áll. A politikus most a Facebookon reagált Borbély közmédiás interjújára:

„Az a baj a CEU-val, hogy nem tartja be a törvényeket, ugye? Akkor miért gond, ha az Alkotmánybíróság ezt a kérdést értelmezi? Miért?

Orbán Viktor azt mondta még ellenzéki vezetőként, hogy Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezők. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye” – írta Facebook-oldalán a képviselő.

Borbély Zsolt Attila szerint a Jobbiknak Toroczkai László álláspontját kellett volna képviselnie, ami a CEU megszüntetését jelenti. Egy nemzeti párt számára nem az ellenzéki pozíciónak kell az irányt diktálnia, hanem a nemzetérdeknek – mondta. Borbély szerint Vona Gábor mostani politikájával a baloldal szavazóbázisát szeretné megnyerni, ezzel viszont szembekerül szimpatizánsaival.

Borbély szerint a mostani elhibázott politika összenőtt Vona Gábor nevével, és az sem kizárt, hogy megbuktatják. Úgy vélte, már az is vállalhatatlan volt, amit a népszavazással kapcsolatban képviselt a Jobbik. Szerinte a tavaly őszi bevándorlási voksolásnál egy nemzeti pártnak a kormány mellé kellett volna állnia, ugyanis az „az egész kontinens jövőjét meghatározó referendum” volt.

Borbély Zsolt Attila szerint kimeríti a nemzetárulás fogalmát, hogy a Jobbik előbb feltételhez kötötte a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról szóló alkotmánymódosítás megszavazását, majd amikor a kormány ezt részben teljesítette a letelepedési kötvények kivezetésének „kilátásba helyezésével”, akkor „teljesen demagóg retorikával” „legazdagmigránsozta” és „legazdagterroristázta” azokat az embereket, akik komoly összegekért állampapírokat vásárolnak. 

Borbély szerint ezt a vonalat követi most a Jobbik a CEU-ügy kapcsán is.

Szávay István viszont azt írta: sajnálja, hogy egykori munkatársa idáig jutott.

„Hazaárulónak nevezel engem és a képviselőtársaimat csak azért, mert szerinted választani kell Orbán Viktor és Soros György között, szerintünk pedig nem.

Csakhogy ebben a történetben nem mi kapunk júdáspénzt, nem árultuk el »sem pénzért, sem számításból« a nemzeti ügyet. Téged kap fel hirtelen a fideszes média, és körbehordoz mindenütt csak azért, hogy nekünk árthass. Eddig miért nem készültek veled »exkluzív interjúk«?

Csak azért csinál veled most egy beszélgetést a közszolgálatinak csúfolt csatorna, hogy minket gyalázhass meg hazaárulózhass, megvédve azt a Fideszt, amelynek a legtöbb vezetőjét Soros taníttatta ki, és amely Fidesznek mellesleg eszébe sem volt több mint 20 éven át bezáratni a CEU-t, és most sincs, megmondták már világosan, csak a szavazóikat hülyítik ezzel – írta Szávay. – De nem, nem fogunk össze a baloldallal, eszünkbe sincs. Kár, hogy még mindig nem akarod megérteni, hogy a magyar politikai élet nem két-, hanem háromosztatú. Hogy nem csak ezek meg azok vannak; hogy nem csak egy kisebbik meg egy nagyobbik rossz közül lehet választani; hogy az egyikkel való szembeszegülés nem a másikkal való szövetkezést jelenti, hogy a Fidesz politikáját nem csak annyiban kell mérni, amennyiben te méred, hogy jobb-e annál, ahogyan az MSZP kormányzott.”

Szávay kitért arra is: a CEU-val kapcsolatos és a „külföldről pénzelt civilekről” szóló törvény precedenst jelenthet például Erdélyben. „Sokkal jobban ismered a románokat nálam, remélem, nem akarod te is megmagyarázni, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, mert »más a jogi helyzet«. Persze, hogyne, ez aztán baromira szokta érdekelni a románokat, a jogi helyzet, ha valami magyarellenes lépésre szánják magukat. És ehhez most Magyarország szolgál jó példával.”

Szávay arról is írt, hogy Bayer Zsolt kormánypárti publicista a hatalom nevében megfélemlítéssel és üldöztetéssel fenyegeti a másképp gondolkodókat, mégsem határolódik el tőle senki. „Többes szám első személyben beszélve nyíltan és durván megfenyeget mindenkit, aki nem ért egyet a kormány politikájával – most éppen egy egyetem egy nap alatti ellehetetlenítésével. És számodra ez nemzeti ügy. Nem, Zsolt, ennek semmi köze a nemzeti ügyekhez, ez csak egy eszköz és egy ürügy, amelynek kapcsán egy terebélyesedő diktatúra egyrészről átmozgatja a saját táborát, másrészről pedig már erőszakos fellépéssel fenyegeti a másként gondolkodókat. Én nem akarok ilyen országban élni, Zsolt, ahol ezt lehet! Nem akarok! Ahol engem üldözhetnek és megfenyegethetnek a véleményem miatt” – írta Szávay.

„Ma Magyarországon ugyanis egy ideje már nem az MSZP a kommunista utódpárt, hanem a Fidesz. Nem a baloldali erők folytatnak bolsevik hatalomgyakorlást, hanem a kormánypártok. A magyar nemzet szabadságának legnagyobb ellensége ma már nem Gyurcsány Ferenc, de még csak nem is Soros György, hanem maga Orbán Viktor és az általa működtetett maffiaállam. Hiszek benne, hogy mi, jobbikosok tudunk majd ezen változtatni, hogy 2018-tól más jövőt szabhatunk a hazánknak. Mi jobbak akarunk lenni ezeknél. Mi nem úgy akarunk majd jól kormányozni, hogy megfenyegetünk, elnyomunk és eltaposunk másokat” – írta a Jobbikos politikus.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.