CEU: Vádaskodás helyett egyeztetések kellenek

A felsőoktatáshoz értő szakértők bevonásával folytatott párbeszédre van szükség – közölték.

MTI
2017. 04. 20. 17:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az intézmény rámutatott: a felsőoktatási törvényjavaslat első megjelenése óta mindvégig azt kérték a kormánytól, kezdjen jóhiszemű párbeszédet, amelynek célja az lenne, hogy mindkét fél részére elfogadható megoldást találjanak, amely lehetővé teszi a munka folytatását Magyarországon. Ehelyett folyamatosan hamis vádakkal és téves állításokkal szembesülnek – írták, hozzátéve: itt az ideje annak, hogy a kormány hagyjon fel ezzel a magatartással, döntse el, milyen álláspontot képvisel, és üljön le egyeztetni az egyetemmel.

Megjegyezték: jelen pillanatig semmilyen egyeztetés, konzultáció vagy tárgyalás nem volt a kormány és az egyetem vezetése között.

A közleményben Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető előző napi szavaira reagálva azt írták: nincs négy CEU. Egyetemükhöz, mint más felsőoktatási intézményekhez is, kapcsolódnak külön jogi személyek, így a szakmai könyvkiadói tevékenységet, a kollégium üzemeltetését végző vagy az ingatlanokat üzemeltető gazdasági társaság, de ezek nem egyetemként funkcionálnak, oktatási tevékenységet nem végeznek.

Mivel ezen szervezetek tevékenysége szorosan kapcsolódik a CEU működéséhez, ezért a legtöbb szervezet nevében valóban szerepel a CEU megjelölés is, azonban a fenti szervezetek egyike sem összetéveszthető a Central European Universityvel (CEU). Feladatuk az, hogy az egyetem tevékenységét segítsék – rögzítették.

Hamisnak nevezték az akkreditációval és diplomakiosztással kapcsolatos állításokat is, és azt írták, hogy a New York Államban bejegyzett Central European Universityt (CEU) a Middle States Commission on Higher Education akkreditálta. A New York Állam Oktatási Hivatala által lefolytatott, a CEU valamennyi képzésére kiterjedő programregisztráció és a Middle States Commission on Higher Education által végzett intézményi akkreditáció nemcsak lefedi azt, amit Magyarországon programakkreditáción értenek, hanem annál többet is megkövetel minőségbiztosítás tekintetében. Mindezt a magyar Oktatási Hivatal ebben a témában közzétett tanulmánya is tartalmazza – jelezték, egyúttal kijelentve: semmilyen kft. nem ad ki CEU-s diplomát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.