Óriási eltérések látszanak a hazai kórházak között, ha azt vizsgáljuk, hogy milyen gyakran boncolják fel az elhunytakat. Kistarcsán például az elhalálozottak 79 százalékán végezték el a beavatkozást januárban, Balassagyarmaton ez mindössze 2 százalék volt – derült ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK, korábbi OEP) legfrissebb, januári jelentéséből.
A NEAK adatai szerint januárban huszonöt intézményből egyetlenegyszer sem jelentettek boncolást, és az országos átlag is inkább azt mutatja, hogy ritkán történik ilyen beavatkozás. A januárban kórházban elhunyt több mint tízezer beteg mindössze 29 százalékánál végeztek ilyet. Kifejezetten ritkán boncoltak – mint a fenti adatból is kiderül – a balassagyarmati Kenessey Albert kórházban, 47 halálesetből mindössze egyszer. Hasonlóan alacsony, csupán 5 százalék körüli a boncolás aránya a Dombóvári Szent Lukács, a Csornai Margit Kórházban és az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben.
Számos intézménynél jóval magasabb ennél az elvégzett boncolások aránya. A Mátrai Gyógyintézetben például 15 halálesetből 13-nál elvégezték a beavatkozást, ami 87 százalékos arány. Ezt követi 79 százalékkal a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, 132 esetből 104 boncolással. Ebben az intézményben egyébként már korábban is magas volt a boncolások száma, 2015 decemberében például első helyen állt az országos összesítésben. De kifejezetten gyakorinak számít a boncolás a januári adatok alapján a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézetben (69 százalék), az ózdi Almási Balogh Pál Kórházban (68 százalék) és a Soproni Gyógyközpontban (67 százalék) is. Utóbbiban például 87 halálesetből 58-nál döntöttek úgy, hogy szükséges. Hogy mikor kötelező elvégezni a beavatkozást, törvény szabályozza. Ilyen például, ha felmerül, hogy bűncselekmény miatt halt meg valaki, vagy ha nem állapítható meg egyértelműen, mi volt a halál oka. De akkor is elvégzik, ha halva jön világra egy csecsemő, vagy a halál a születést követő 168 órán belül következik be.
Méhes Gábor egyetemi docens, a Magyar Patológusok Társaságának elnöke a témával kapcsolatban korábban arról beszélt lapunknak: valószínű, hogy az intézmények egy részében azért tartják magasan a boncolások számát, mert jövedelmező orvosi beavatkozás. Arra a felvetésre, hogy a magas finanszírozás ellenére a kórházak egy része miért végez mégis kevés boncolást, úgy válaszolt: az intézmények zöme szerencsére teljesen máshogy látja a patológia szerepét.
– Ahol az a fontos szempont, hogy ebből (is) legyen bevétel, ott magas a kórboncolások száma, ahol pedig inkább az élő betegek diagnosztikája kerül előtérbe, talán ott a legalacsonyabb a boncolási ráta – mondta. Méhes Gábor kitért arra is, ő maga inkább azt támogatja, hogy kevesebb és céltudatosabb boncolást végezzenek. Nyugat-Európában egyébként a szakember szerint 10-15 százaléknál nem magasabb ez a mutató, és a legtöbb ilyen beavatkozáshoz meg kell győzni a családot, hozzátartozókat is.
A patológiai diagnosztika hozzátartozik a kórházak tevékenységéhez. Nagy kérdés azonban, hogy melyik intézmény mennyire tudja biztosítani; ennek egész egyszerűen az az oka, hogy rendkívül kevés patológus dolgozik az országban. Ráadásul az ilyen végzettségű szakembereket külföldön is tárt karokkal várják.
