Tavaly több mint 700 ezer embert (pontosan 710 395-öt) ismertek el menekültként vagy részesítettel másfajta védelemben az Európai Unió 28 tagállamában – derül ki az Eurostat friss közleményéből. A legtöbben (57 százalékuk) Szíriából érkeztek, 9-9 százalék Irakból és Afganisztánból, 5 százalékuk pedig Eritreából.
A legtöbb menekültet (445 ezret) Németországban ismerték el. Magyarországon ennél több nagyságrenddel kevesebb, összesen 440 ember kapott valamilyen védelmet (menekült, oltalmazott, befogadott) tavaly, vagyis egymillió lakosra 45 menekült jutott. Utóbbi arány csak Lengyelországban (10 menekült egymillió főre), Horvátországban (25), Portugáliában (30), Romániában (40) és Szlovákiában (40) alacsonyabb.
Az úgynevezett elismerési ráta viszont Magyarországon a legalacsonyabb, mindössze 8 százalékos. Ez azt jelenti, hogy 5105 menedékkérőből ismertek el 440-et. Az EU-átlag ezzel szemben 61 százalékos, Németországban 69 százalék. A Magyarországon elismert menekültek közül a legtöbben (százan) Afganisztánból érkeztek, Szíriából 95, Irakból 70 ember kapott jogi védelmet.
Az egész EU-t nézve a leginkább a szíriaiakat ismerik el menekültként, a kérelmezők 98,1 százaléka védelemben részesült. A második helyen az eritreai menedékkérők állnak 92,5 százalékos elismerési aránnyal. A legkevesebb esélyük a szerbeknek (1,7 százalék) és a macedónoknak (0,6 százalék) van a menekültstátusz megszerzésére.