Stadion sétány épülhet Fehérváron

A Strabag gyorsított, tárgyalásos közbeszerzésen szerezte meg a háromszázmilliós megbízást.

Jandó Zoltán
2017. 04. 29. 5:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb 370 millió forintot költ az állam a már enélkül is 16 milliárdos összköltség felett járó székesfehérvári stadionra. A Közbeszerzési Értesítőben tegnap jelent meg annak a helyi önkormányzat által kiírt eljárásnak az eredménye, aminek értelmében nettó 294 millió forintból „rehabilitálhatják” az éppen épülő Sóstói aréna környékét. A dokumentum szerint ennyiből megépülhet a 113 méter hosszú Stadion sétány, illetve a 68 méter hosszú Sóstó köz, de kialakítanak egy 1750 négyzetméteres parkolót is, ültetnek fákat, kihelyeznek KRESZ-táblákat, zajvédő falat húznak fel, lesz némi térkövezés, és már meglévő utcák felújítására is sor kerülhet.

A tendert az a Strabag nyerte, amely a magát a stadiont építő konzorciumban is három leánycéggel képviselteti magát, és amely a fehérvári Videoton FC csapatát is támogatja. Az építőipari csoport vállalatai közül ezúttal a Strabag Építő Kft. volt a befutó. A társaság egyébként gyorsított, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretében nyerte el a megbízást, ami annyiban lehet érdekes, hogy ilyet csak 300 millió forintos értékhatárig lehet kiírni. Az aréna környékének rehabilitálásánál pont sikerült ebbe beleférni: előzetesen 298,5 millióra becsülték a beruházás nettó összértékét, aminél a Strabag kevesebbért vállalta ugyan a munkát, de érkezett 317,6 milliós ajánlat is. Hogy ezt a fejlesztést ki fogja finanszírozni, azt most még nehéz lenne megmondani.

A közbeszerzést az önkormányzat írta ki, de korábban is volt már rá példa, hogy az állam átvállalja a stadionfejlesztés elvileg a helyhatóságot terhelő költségét. Eredetileg például a kabinet csak 12,8 milliárdos támogatást ítélt meg a beruházáshoz, a tavaly év végi közbeszerzésen nyertes konzorcium azonban az előzetesen becsült összértéknél negyedével drágábban vállalata a munkát. Ráadásul már ez is csökkentett műszaki tartalmat jelentett: akkor a Magyar Narancs arról írt, hogy az első ajánlat 18,5 milliárdos volt, és ezt csak többszöri egyeztetés után sikerült bruttó 16 milliárdra lefaragni. Az önkormányzat így is vállalt némi kockázatot a szerződés november 22-i aláírásával, de azért nem túl nagyot: mindössze nyolc napig nézett úgy ki, hogy nekik kell a hiányzó bő hárommilliárd forintot kifizetniük. Végül aztán november utolsó napján a kormány az országvédelmi alap terhére átcsoportosított 3,3 milliárdot a projektre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.