„Mocskos migráns, ez az én hazám! Magyarország a magyaroké, te csótány, saját országomban nem vagyok turista” – üvöltötte egy feldühödött férfi a Kálvin téri aluljáróban, amikor egy pizzázó dolgozója angolul kérdezte meg tőle, mit szeretne.
A dührohamnak végül nem a pizzás fiú esett áldozatul, hanem egy járókelő. A nő csillapítani próbálta a dühöngő vevőt, de hiába: „Odamentem hozzá, és megkértem, hogy ne beszéljen így a fiatalemberrel, olyan sok a turista Budapesten, biztos véletlenül nézte turistának. Erre az arc elkezd üvöltözni velem is, hogy »Húgyagyú liba, ez Magyarország!«, és ő magyar, a többire nem emlékszem. Fejelgetett felém, aztán pofán vágott, leesett a szemüvegen, arrébb rúgta, üvöltözött még, és elment. [ ] Éljen a gyűlöletpolitika, agymosás és uszítás” – írta bejegyzésében a megvert nő, aki először a 444-nek beszélt a támadás körülményeiről.
Az agressziót tekinthetjük a több milliárd forintos költségvetésű gyűlöletpropaganda sikerének is: 2015 szeptembere – a szerb–magyar határszakasz lezárása – óta a magyar lakosság alig láthatott saját szemmel menekültet, az ellenük és Brüsszel ellen uszító plakátokból viszont annál többet, a migráció szó mára pedig szinte a járvány szinonimájának tűnik a kormányzati kommunikációban.
A Népszava egy washingtoni elemzést idézve már tavaly arról írt, hogy Európában a magyarok félnek a leginkább a migrációval járó kockázatoktól, a „láthatatlan ellenség” iránt érzett gyűlölet pedig falfirkákban és most már tettekben is jelentkezik Budapest utcáin.
