Kvótaper: Völner befolyásolási kísérleteket sejt

Hatalmas nyomás nehezedik az uniós bírákra – jelentette ki.

MN
2017. 06. 27. 6:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A beadványunk helyzete igen kedvező, az uniós bírákra ugyanakkor hatalmas nyomás nehezedik a kvótaperben, a befolyásolás szándékát az utóbbi időben többször is érzékelni lehetett – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára hozzátette, ezek a kísérletek nem a magyar érveket, a visegrádi négyek álláspontját támogatták. „Akárhogyan is alakul az eljárás, nem nyithatjuk meg kapuinkat az illegális migránsok előtt” – jelentette ki.

Mint mondta, szélesítené Magyarország mozgásterét, ha annak idején az Országgyűlés megszavazza azt az alaptörvény-módosítást, amely kizárta volna bármilyen személyek kötelező betelepítését. „Ha az Európai Bíróság előtt nem járna sikerrel a beadványunk, úgy a kérdéssel újra foglalkoznunk kell” – szögezte le.

Arra a felvetésre, hogy az utóbbi hetekben több témában – a CEU, a civiltörvény és a migráció ügyében – is éles bírálatot kapott a magyar kormányzat, közölte: látszólag önálló szereplők önálló véleményéről van szó, a helyzet azonban nem ez. „Valójában alaposan megkonstruált, összehangolt akció zajlik már régóta a kormány politikája ellen, így messze nem a véletlen műve, hogy ki és mikor fejti ki kritikus álláspontját. Megjegyzem, a három téma is összekapcsolódik egymással: a civil szféra új szabályai, a felsőoktatási törvény módosítása és a migránsok kötelező betelepítése elleni magyar fellépés egyaránt azt a célt szolgálja, hogy Magyarországon a magyar érdekek érvényesülhessenek, a legfontosabb kérdésekben idehaza mondhassuk ki a végső szót” – vélekedett.

Völner hozzátette: bizonytalan viszonyok közepette könnyen elszabadulhatnak az árfolyamok, nagyot veszíthetnek értékükből a különböző fizetőeszközök. „A korábbi évtizedek történései alapján pedig majdhogynem ténynek nevezhető, hogy Soros György nagy ismerője az árfolyamoknak” – jegyezte meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.