Nyilvános adatokat mutat be leleplezésként a TASZ zsebében turkáló Magyar Idők

426 millió forintot kapott Soros Györgytől a TASZ – írja a lap a szervezet nyilvános adataira hivatkozva.

MN
2017. 06. 29. 5:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatalmas leleplezésként tálalja a Magyar Idők, hogy az egyébként nyíltan Soros György alapítványi támogatásait használó Társaság a Szabadságjogokért Közhasznú Egyesület (TASZ) 426 milliós támogatást kapott a Soros-alapítványoktól, így a Nyílt Társadalom Alapítványoktól (OSF) és a Sigrid Rausing Trusttól (SRT).

Az egyébként minden szempontból jogszerű támogatásokról a kormánypárti napilap is onnan értesült, hogy a TASZ éves közhasznúsági beszámolójában forintról forintra felsorolja forrásait és kiadásait – külön kiemelve a külföldi donációkat. A Magyar Idők azt ugyanakkor nem hangsúlyozza, hogy a jogvédők 2014 és 2018 decembere között kapnak összesen ennyi pénzt.

Magyarán a „kinyomozott” Soros-források jó része valószínűleg még meg sem érkezett a szervezethez, amely saját beszámolója szerint tavaly összesen 209 millió forintos bevétellel gazdálkodott – ebből pedig 21 millió forint érkezett belföldi cégektől, egyházaktól vagy magánadományozóktól.

A Soroshoz köthető SRT tetemes összeggel támogatta például a cigány lakosság mozgósítását – írta a Magyar Idők, hozzátéve: ez a TASZ megfogalmazása szerint olyan roma jog- és érdekvédelmi szervezetek feltérképezését jelenti, amelyekkel együttműködve igyekeznek előmozdítani a roma választópolgárok aktív állampolgárságát. A 2015 óta futó ilyen programokra 146 millió forintot kapott a TASZ. „A beszámolóból kiderül, hogy ebből a pénzből kampányoltak a 2016. október 2-án tartott kvótanépszavazás ellen is” – tette hozzá a lap. 

A TASZ-t azután próbálta leleplezni a kormányközeli napilap, hogy a jogvédő szervezet kijelentette: nem fogja viselni a külföldről támogatott civil szervezet címkét, hiszen enélkül is átlátható külföldi és belföldi finanszírozása. Utóbbit egyébként a Magyar Idők leleplezőnek szánt cikke is bizonyíthatja.

A TASZ az Amnesty Internationalhoz hasonlóan bojkottálja a kormánypárti képviselők által elfogadott szabályozást: az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, és a polgári engedetlenség útját választja – ezt a módszert alkalmazta egyébként több fideszes társával együtt 2007-ben Orbán Viktor is, amikor elkezdték lebontani a Parlament körüli kordont.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.