Egy gyilkosság, két Burka Ferenc és 45 millió forint története

Fordulatok egy csaknem húsz évvel ezelőtt elkövetett emberölés ügyében. Messze még az újszentmargitai eset lezárása.

2012-ben azonban újranyitották az újszentmargitai ügy aktáját. Jelentkezett ugyanis a rendőrségen két tanú, ifjabb Burka Ferenc fia és az ő nagymamája. Utóbbi arról beszélt, hogy a „magatartási problémákkal küzdő” unoka gyakran kapta meg otthon: „olyan gyilkos leszel, mint az apád”. A legújabb eljárás során megszólalt a másodrendű vádlott, ifjabb Burka Ferenc volt élettársa is, és elmondta, hogy a gyilkosság estéjén apa és fia megbeszélte, leszerelik az antennát, majd később ifj. Burka azzal tért haza, hogy megölt egy embert. A távirati iroda beszámolója szerint azt is hozzátette, hogy párja utasítására ő mosta ki a vérrel szennyezett nadrágot. Az asszony mesélt arról is, hogy a két vádlott később megfenyegette, nehogy vallomást tegyen ellenük. Anyósa azt mondta neki, ha „eljár a szája, belevágja a kést”.

A mentességükkel nem élő hozzátartozók vallomásai mellett a hatóságok kiástak a közeli kukoricásból egy fémdarabot, amely állítólag a Gyurcsó Jánostól ellopott antenna egy része. A vallomások, a tárgyi bizonyíték, valamint a titkos adatszerzés útján szerzett információk segítségével 2017. június 7-én a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítélettel hatályon kívül helyezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság és a Debreceni Ítélőtábla korábbi felmentő határozatát, és társtettesként elkövetett emberölés miatt 12, illetve 10 év fegyházbüntetésre ítélte idősebb Burka Ferencet és fiát. Akik majdnem újra előzetesbe kerültek, az ügyész ugyanis ezt indítványozta, ám végül csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a tanács velük szemben. Tatár Tímea, a törvényszék sajtószóvivője úgy nyilatkozott, ha az ítélőtábla helybenhagyja majd a törvényszék jogerős elmarasztaló ítéletét, akkor a magyar államnak peres eljárásban kell visszakövetelnie a kártérítésként odaadott 45 millió forintot.

Újszentmargitán járva kiderült, ennek az összegnek az eltelt esztendők során ugyanúgy nyoma veszett, mint az antennáknak. Egy szomorú tekintetű, terepszínű nadrágos férfi szerint a félkarú rablókban tűnt el a kártérítés, amelyek azóta ugyancsak köddé váltak.

– Uram, akármeddig dolgozunk, maga is meg én is, soha nem lesz ennyi pénzünk – mondja Újszentmargita főutcáján egy biciklis férfi ellentmondást nem tűrő magabiztossággal. Elszántan teszi hozzá azt is, miért tartja problémának, hogy ez lett a 45 millió sorsa.

– Az az adófizetők pénze volt. És erre ment el

– Nem fektették be Burkáék a pénzt? – kérdezzük, ám nem emberünk válaszol, hanem egy középkorú nő felemelt mutatóujjal, felhúzott szemöldökkel. Fordulatra számítunk, megkapjuk.

– Befektették. Persze. Ház, nyugati autó. Pékség Pesten a lánynak. De szerintem az asszony is forgatta azt az összeget. Most ül is miatta.

– Uzsorázott?

– Hát én csak annyit hallottam, hogy elkapták a tiszacsegei bankautomatánál, és nem a saját kártyája volt nála – mondja bólogatva.

Ahogy a művelődési háznál kiejtjük a Burka nevet, a közmunkások olyan szorgalommal kezdik kapálni az ágyásokat, mintha kamera figyelné a mozdulataikat.

– Nem nyilatkozunk! – mondja egyikük, majd odasúg valamit a kollégájának.

– Félnek Burkáéktól? – kérdezzük.

– Nem, de jöjjenek vissza sötétben.

– Miért?

– Hátha úgy többen szóba állnak magukkal, ha nem látja senki.

Úgy érezzük, értünk mindent, de azért megkérdezünk még egy járókelőt, aki hosszas töprengés után ad választ.

– Nézzék, itt mindenkinek van véleménye az ügyről, de senki nem fogja elmondani maguknak – mondja az asszony.

Eszünkbe jut, miért gondolhatja ezt. Az ügy koronatanúja szerint a vádlottak, apa és fia – az ő szemszögéből apa és nagyapa – az ügy több tanúját megfenyegették, köztük közvetlen családtagjaikat is. Amíg ők előzetesben voltak, addig pedig id. Burka felesége figyelt a tanúkra.

Ezek után végképp félelmetes alakként tűnik fel előttünk idősebb Burka Ferenc, de a falu cukrászdájában nem rettegnek tőle. Egy nagy szakállú, borissza óriással és egy cingár, atlétás férfival beszélgetünk ott. Az óriás nevetve és dülöngélve foglalja össze a Burka-ügy tanulságait: ilyen még nem volt.

– Elítélik, aztán kiengedik őket, majd lehet, hogy most mennek be megint – gesztikulálásától meglöttyen a bor a poharában. Mire újra szintbe áll a folyadék, megint megszólal.

– Mondjuk a koronatanú is szép forma: gyilkosságért ítélték el. Egy ilyen alaknak hinni, hát nem tudom – tűnődik. Valóban, ő az a férfi, aki a németországi Chemnitzben 2016. október 29-én 81 késszúrással megölt egy 23 éves magyar nőt. Egyébként a falubeliek elmondása szerint a „koronatanú” korábban is rendszeresen ivott és kábítószerezett. A fiatalember Gyurcsó János megölésekor kétéves volt.

– Te hogy emlékszel, mi történt? – kérdezi cingár vendégét a csapos.

– Nem tudom, szerintem én aznap is be voltam rúgva.

A frappáns válasz után mi sem természetesebb, mint hogy egy másik kocsmába látogatunk. A Korona presszóba, ahonnan korabeli sajtóbeszámolók szerint id. Burka ki volt tiltva, és ahol állítólag az ártatlanul leült börtönévekért kárpótlásul kapott 45 millió forint végezte. A kitiltásról szóló táblának a nyomát sem találjuk, helyette a termelőibor-árakkal ismerkedünk. Egy liter 500 forint, két liter 1000. A játékgépeknek sem leljük nyomát, üres helyek árválkodnak az ivóban. A pultos semmit nem tud (vagy akar) mondani az esetről, szótlanul tölti a presszógépbe a vizet egy borsodis korsóból.

A Szélső utcában, ahol id. Burka lakik, valamivel több információt kapunk. Egy asszony ugyan mondani semmit nem szeretne, de kihozza a tőle pár házzal odébb lakó férfi peréről beszámoló Hajdú-bihari Naplót. Nem fél ő sem tőle, csak nem akar belefolyni.

Nem fél az az asszony sem, aki úgy jellemzi Burkát, hogy „ő is csak olyan ember, mint a többi”, és nem fél az a férfi sem, aki Burka rokona ugyan, de nem tartja vele a kapcsolatot. Úgyhogy éppen ezért nyilatkozni sem szeretne.

A falu határában, a napraforgóföldön érjük utol idősebb Burka Ferencet. Szürke overallja szkafandernek tűnik, nyakában méretes fémkereszt. Arcába baseballsapkát húzott, ráadásul folyamatosan a földet kémleli, úgyhogy csak nagy sokára vesszük észre, hogy őszbe fordult már a haja. Míg korábban rendszeresen pózolt a kameráknak, most nem engedi, hogy fénykép készüljön róla. Megtört, megkeseredett embernek tűnik. Természetesen ártatlannak tartja magát, ezzel indul a beszélgetésünk.

– Bárkivel elcseréltem volna azt a pénzt azért a hat évért, amit a börtönben töltöttem. Bárkivel. Gondolja meg, volt, hogy nem tudtam a szeretteimmel sem találkozni. Nem volt pénzük, hogy Szegedre utazzanak.

Ezek után meg kell kérdeznünk, mit szól a hírhez, hogy esetleg vissza kell fizetniük a pénzt. Szerinte ilyen nem lesz. Az a pénz különben nem is segített rajtuk olyan sokat. Azért sem, mert sehová nem akarták felvenni, hiszen mindenki tudta róla, mekkora összeg hullott az ölébe. „Ártatlanul szenvedtünk”, mondja, majd a „koronatanúról” megjegyzi, hogy élénk fantáziájú fiú, aki ráadásul már gyerekkorában meglopta a szüleit. Idősebb Burka nem nagyon néz fel, miközben beszél. Kapája végével döngeti a földet, keresi a szavakat. Tagadja azt is, hogy szerencsejáték-függő lenne, és azt is, hogy minden pénzt elnyeletett volna a Korona presszó félkarúival.

– Különben is: volt, hogy 1000 forintból csináltam 60 ezret – fűzi hozzá. Távozóban még annyit vet oda, hogy régen 300 ezret is keresett havonta. Nem teszi hozzá, mert siet, de értjük: futott volna neki antennára.

A lakhelyelhagyási tilalmáról annyit még elárul, hogy a mostani munkája épp belefér, hiszen a mező Újszentmargitához tartozik. Hogy milyen ítélet fog születni az ügyében, nem tudja, azt meg végképp nem, hogy mikor. Egy biztos: nyáron ítélkezési szünet lesz, úgyhogy majd valamikor később.

„Valamikor később.” Eltűnődünk, hogy Gyurcsó János halálának huszadik évfordulójára lezárul-e az ügy. Óvatos talánra tippelnénk. Addig pedig ki tudja, mekkorát fordul megint a világ.