Fővárosi feljelentés a BKK internetes botránya miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hűtlen kezelés lehet a gyanú a netes értékesítési rendszer bevezetésénél. Ezrek személyes adatai juthattak ki.

2017. 07. 26. 5:45

Hiába állította múlt kedden Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, hogy a vizes világbajnokságnak semmi köze az online rendszer bevezetéséhez: a BKK honlapján föllelhető – a T-Systemsszel eredetileg a lila BKK-jegyautomaták gyártására és működtetésére kötött – szerződés 2017. július 13-i módosítása a webes értékesítésről kimondja: „A funkciót a FINA-világbajnokság alatti zökkenőmentes díjtermék-értékesítés megvalósíthatósága érdekében szükséges bevezetni.” Melléklete volt a szerződésnek egy közös jegyzőkönyv is, amelyet a BKK részéről Dabóczi Kálmán, a T-Systems részéről Lakatos András igazgató írt alá. Utóbbi ebben kijelentette: „A BKK Online shop mai napon történő indításának, a felhasználók számára történő hozzáférés megnyitásának semmiféle akadályát nem látja.”

Egy másik, ugyancsak a BKK honlapján található dokumentum szerint a MÁV-val közösen Budapest és a másik vb-helyszín, Balatonfüred között bevezetett, egyedi kedvezményes, ötvenszázalékos áron kínált napijegyeket a vasúttársaság pénztárai mellett a fővárosi cég online shopjában lehet(ne) megvenni.

Belső forrásból származó információink szerint a BKK-nál ennek alapján az ügyben a felelősséget egyértelműen a T-Systemsre terhelnék. A menedzsment átverésnek tartja partnerük tevékenységét, és „csúnya perekre” készülnek.

Korábban egyébként Dabóczi kijelentette: egyebek között azért biztos az online rendszer biztonságosságában, mert a bevezetésben közreműködött az informatikai szakmában elismert Kürt Zrt. is. Ennek nyomán a sajtóban elterjedt, hogy a cég auditálta a szoftvert, ám ezt a Magyar Nemzetnek Kmetty József, a Kürt vezérigazgatója cáfolta. – 234 millió forintos szakértői, támogatói szerződésünk van a BKK-val, a közel húszmilliárd forintos elektronikusjegy-rendszer fejlesztéséhez kapcsolódva. A webbolt létrehozásában nem vettünk részt, de még csak nem is auditálhattuk volna, mert a szolgáltatóval, a T-Systemsszel szerződésünk sincs – emelte ki Kmetty József.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.