Alstom-ügy: csőbe húzták Budai Gyulát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rosszul idézte az ATV a volt elszámoltatási kormánybiztost, aki hadilábon áll a tényekkel.

2017. 08. 11. 9:21

Az ATV riportere, Kárász Róbert valóban többször megjegyezte, hogy a főváros nem tett feljelentést Alstom-ügyben, de a jogász végzettségű Budai ettől függetlenül is tett érdekes kijelentéseket. Az OLAF-jelentésre hivatkozva például azt mondta, hogy „a metróberuházás harmadát ellopták”. Ilyet a dokumentum nem állít, mint ahogy azt sem, amit Budai nemrég mondott: „a kenőpénzek az MSZP és az SZDSZ kasszájába kerültek”.

A volt elszámoltatási kormánybiztos az Alstom-ügyről legutóbb idén májusban beszélt az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt, ám a 4-es metró ügyéről – mint mondta – ő is csak a sajtóból értesül. Azt is leszögezte, hogy Medgyessy Péter egykori miniszterelnök szerepével nem foglalkozott, az ATV műsorában most mégis azt ecsetelte, hogy a volt kormányfő „feleségéhez köthető tanácsadó cég kapott az Alstomtól 600 ezer eurót”. Budai Gyula a brit hatóságokra hivatkozva úgy fogalmazott: 2,3 millió euró kenőpénz „vándorolt magyar politikusokhoz”, ám utóbbit az OLAF-jelentés meg sem említi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.