Tízmilliárdok a budapesti állatkertre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Alig volt olcsóbb konkurensénél a kormányfő barátjának cége.

Jandó Zoltán
2017. 08. 12. 5:07

Jórészt egzotikus állatokat mutat majd be az öthektáros park, főként olyanokat, amelyek helyhiány miatt már kiszorultak vagy kiszorulnának, esetleg soha nem is lehettek az állatkertben. A park központi eleme egy 17 ezer négyzetméteres csarnok lesz, ahol szubtrópusi klímában élő állatok és növények kapnak majd helyet. Ugyanakkor a Pannon Park projekt keretében nem csak az állatkert látogatótere bővül számottevően, egy parkolót is kap a létesítmény. A büdzsé bővítésével egy időben a kormány arról is döntött, hogy a beruházáshoz kapcsolódóan 2,2 milliárd forintból Hermina Garázs néven az állatkertet, valamint a Városligetet kiszolgáló, közforgalmú garázs is épül. Ez utóbbi némileg a park előtt, már 2019 végére elkészülhet, ha sikerül betartani az ütemtervet.

Jól megy a Marketnak

Az elmúlt hetekben sem muzsikált rosszul a közbeszerzéseken a Market Zrt. Július végén derült ki, hogy Garancsi István cége újíthatja föl a Vasas Sportclub kézilabdacsarnokát 1,2 milliárd forintért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.