Ételosztás a Blahán: nevetni a vajnál, sírni az édességnél

Médiamunkások is részt vehetnek önkéntesként az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány akcióján. Mi ott voltunk.

„Srácok, érdemes ám előre dolgozni” – mondja egy őszes őr a Blaha Lujza téren, és kulcsával mindjárt el is vágja a kristálycukor papírcsomagját. Egy másodperc műve az egész, megy is a következő pakkra, amint végez, és közben megindokolja: ha megindul a sor, és hullani kezdenek a göngyölegek, akkor lesz munkánk bőven, alig győzzük majd. Mikor a sorról beszél, a hátunk mögé néz, úgyhogy rögvest meg is fordulunk, nyújtogatjuk is a nyakunkat sátorból, de nem látjuk a végét. Pedig – és ezt már Fodor Kata, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége sajtóreferense mondja – sokan nem is tudnak arról, hogy október közepén is szoktak ételt osztani. Legtöbben persze a karácsonyról tudnak, de szoktak osztani gyermeknapokon is például.

Most két közeli világnap is apropót ad a jótékonyságra: az október 16-ára eső élelmezési világnap, valamint 17-én esedékes a szegénység elleni küzdelem világnapja. Ezt a Krisna-tudatúak, vagyis az általuk létrehozott Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány egyrészről szombatra mintegy összevonva előrehozta, másrészt meghirdette, hogy médiamunkások is részt vehetnek önkéntesként az ételosztásban. Így kerültünk hát a sátorba, kezünkben sniccerrel, hátunkon neonsárga láthatósági mellénnyel, mellkasunkon fehér általvetővel.

„Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy amikor a terméket odaadjátok, akkor mosolyogjatok!” – mondja az önkénteseknek tartott eligazításon Éva, természetesen mosolyogva. Majd sóhajt egy nagyot és úgy folytatja: „Akik majd jönni fognak hozzánk, rászorulók, érzékeny emberek, kérlek legyetek megértőek velük, hiszen nem reagálnak ugyanúgy ebben a helyzetben.”

Hogy ez mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a már említett sornak a mozgása, a sorban állóknak az arca és persze feltételezett társadalmi státusa.

„Áldja meg magukat az Isten!” – mondja például egy hajlott hátú néni, és ezzel már majdnem meg is idézi azt a felekezetközi összefogást, amely időnként épp a Blaha Lujza téren szokott megvalósulni: előfordul ugyanis, hogy hét egyházi szeretetszolgálat segít együtt a rászorulóknak. A néni egyébként az első rászoruló, aki megkapja a konzervből, olajból, tésztából, tejből, cukorból, datolyából, üdítőből, édességekből, kávéból, mazsolából, vajból, joghurtból álló csomagot, valamint a meleg ételt. Nagyon sokan követik, szám szerint 1500 élelmiszercsomag kerül haza és 1600 adag lencsefőzelék fogy el alig több mint három óra alatt.

A számoknál azonban jóval beszédesebbek az arcok és a gesztusok. Egy szőke lány például – húszéves sincs talán – azt sem tudja, hova nézzen zavarában. Ha akarná, se tudná letagadni, hogy életében először van itt, és tétova mozgása alapján úgy tűnik, mintha sodródna a tömegben, talán ellesve a tapasztaltabbaktól, hogy mi is itt a módi.

Jön aztán egy vörös fejű fiatalember, aki úgy veszi át az adományokat, hogy mosolyogva bókol a csinos önkéntes lányoknak, mire megtelik a szatyra, már-már irracionális nevetésben tör ki. Pedig nem is a nevetése az irracionális, hanem az élethelyzete. Nem telik el öt perc, és úgy tűnik, hogy a vörös fejű férfi visszatért – csak tizenöt évvel idősebben, ősz bajusszal, még reszelősebb hanggal. Nevetve tartja a szatyrát, amikor belekerül a vaj, csodálkozni kezd a tejnél, „hogy hát ilyen is jár”, az édességnél aztán nem bírja tovább: sírni kezd. Folynak a könnyei, rázkódik a válla. Egy tagbaszakadt férfi úgy köszöni meg a csomagot, hogy közli, két-három napig elég lesz, egy asszony pedig gyermekével a vállán rákacsint az üdítőt osztó önkéntesre: nem lehetne még egyet kapni, otthon is maradtak még.

A sorban ritkán támad tülekedés, az önkéntesek igyekszenek hűteni a kedélyeket ilyenkor. Közben füstölők illatosítják be a sátrat, a háttérből pedig folyamatosan, órákon keresztül szól harmonikán kísérve a Hare Krisna mantra. (Jelentése: „Drága Uram, foglalj el engem a Te odaadó szolgálatodban!”)

Fodor Kata elmondása szerint előfordul, hogy az ételosztásaikra – egyébként országos szinten mindennap 2000 adag ételt osztanak szét – eljáró rászorulók közül valaki Krisna-tudatúvá válik, de gyakrabban fordul elő, hogy önkéntesként jönnek vissza segíteni, ha mondjuk szerencsésebben alakult a sorsuk.

„Emlékeznek rá, hogy milyen a sor másik oldalán állni” – meséli a sajtós. Károly – most épp tejet osztott – is akkor kezdett önkénteskedésbe, amikor munkanélküli lett.

„Hogy ne csússzak szét” – mondja, hozzátéve, hogy volt olyan hete, amikor öt nap huszonkét órát önkénteskedett. Vagyis mondhatjuk, hogy lenyomott egy karitatív fél műszakot. Összesen kilenc szervezetnél fordult meg, ezeknek a jele mind fel is van tetoválva a két alkarjára. Jól megfér egymás mellett a Noé Állatmenhely, a Máltai Szeretetszolgálat és a Krisna-tudatúak segítőinek jelképe. Károly most a Magyar Vöröskeresztnél dolgozik, vagy ahogy fogalmaz: főállásban önkénteskedik.

Már le kell hajolni a datolyás kartonokért, amikor nem látszik sátorból a tömeg vége. Fodor Kata ennek kapcsán megjegyzi, hogy sokat változott a helyzet az osztásban, amióta bevezették a karszalagosztást. Ugyanis míg erre nem került sor, volt, hogy már hajnal négykor kijöttek a rászorulók a Blahára, hogy nehogy lemaradjanak a csomagról és a főzelékről.

A közleményben, amelyet az esemény kapcsán adott ki az Ételt az Életért Alapítvány, a vezető, Szanyi-Karl Attila úgy fogalmazott: „A jövőben a budapesti ételosztásaink mellett a vidéki helyszínekre próbáljuk majd meg áthelyezni a hangsúlyt. A vidéki régiókból ugyanis elképesztő mennyiségű segélykérést kapunk. Ott van nagy baj igazán.”

Fodor Kata ennek kapcsán úgy fogalmaz: szinte minden lehetséges fórumon, az ország különböző pontjairól kapnak jelzéseket, hogy hova menjenek segíteni. Több városban fixen ott vannak, de van egy folyamatosan mozgó programjuk, a Mint egy falat kenyér, amellyel kisebb településekre és iskolákba is eljutnak, „van, ahová órarendet viszünk például”.

És miközben azon tűnődünk, már hazafelé indulva, hogy milyen sors jutott azoknak, akiknek még egy órarendre sem telik, addig egy idős bácsi csoszog az egyik fél tál főzelékhez. Valaki otthagyta, de ő félénken megkérdezi, hogy megeheti-e. Meg, bólintanak többen is.

A bácsi ott helyben neki is lát. Nem ül ételével az árnyékba, inkább a napfényben marad.