Úgy tűnik, végleg csődöt mondott a Fidesz által a 2010-es választási kampányban meghirdetett elszámoltatás, ugyanis két újabb emblematikus ügy végére került pont, méghozzá felelősségre vonás nélkül. A Magyar Nemzet értesülései szerint maratoni eljárásnak vetett véget néhány hónapja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), csaknem hét év nyomozás után megszüntették a sanghaji világkiállítás kétes kifizetései miatt indult nyomozást. A hivatali visszaélés gyanúja miatt 2010-ben megkezdett eljárás végén a rendőrök arra jutottak, hogy nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése, ráadásul az ügymenet folytatásától sem várható eredmény.
Emlékezetes, a sanghaji expó ügyében először 2010 júliusában egy magánszemély, majd a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) tett feljelentést a vélelmezett túl- és fiktív számlázások miatt.
A magyar részvételre a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány összesen 3,2 milliárd forintot költött, ebből kétszintes, 2000 négyzetméteres alapterületű pavilont kellett volna létesíteni, ám csupán egyszintes, 1000 négyzetméteres pavilon készült el. A gyanú szerint előre lefutott volt az épület kivitelezésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás, amelyet a Genexpo 2010 Hungary Kft. annak ellenére nyert meg, hogy a kiírási feltételeknek nem felelt meg. A cég ügyvezetője Dégen István volt, aki a hetvenes években az Elnöki Tanács munkatársaként tevékenykedett, majd a III/1-es csoportfőnökség szigorúan titkos tisztjeként nemzetközi hírszerzéssel, illetve elhárítással foglalkozott.
A Kehi vizsgálata az ügyben számos visszásságot tárt fel, akadt példa arra is, hogy a 800-850 forintos izzókat 13 ezer forintért szerezték be, valamint nyilvánvalóan felesleges tanácsadói pénzeket fizettek ki. A kancellária összesen 140 millió forintot szórt el a világkiállításhoz kapcsolódó tanácsadásra, amelyből jutott például Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc volt tanácsadójának is.
Figyelemre méltó, hogy kudarcba fulladt egy másik üggyel kapcsolatos nyomozás is: a Központi Nyomozó Főügyészség ugyanis arról tájékoztatta lapunkat, hogy augusztus közepén megszüntették a nyomozást a VII. kerületi ingatlaneladásokkal kapcsolatban is. Az ügyben Vattamány Zsolt erzsébetvárosi polgármester – akkor még csak fideszes frakcióvezetőként – tett feljelentést 2010-ben, mert állítása szerint több százmilliós kár érte a kerületet három ingatlan eladása, illetve apportálása miatt.