1916. október, Bécsben a szocialista Friedrich Adler képviselő megöli gróf Karl von Stürgkh osztrák miniszterelnököt.

1963. november, Dallasban lelövik John F. Kennedy elnököt. Hogy ki(k)? Máig nem tudjuk…

1968. június, Los Angeles, egy palesztin terrorista, Sirhan Bishara lelövi Robert F. Kennedy igazságügyi minisztert. Az Egyesült Államok Izraelt támogató politikájáért, bosszúból. Itt álljunk meg egy pillanatra, hiszen ma már annyira minden mindegy, hogy semmi sem mindegy. Megállunk egy pillanatra, mint Füles a kedvenc mélázó helyén, és elmélázunk Gábor György vallástörténész gondolatmenetén, melyet a gyilkosság után tett közkinccsé:

„Most, hogy egy amerikai egyetemi rendezvényen lelőtték Charlie Kirköt, a gyilkosság eddig ismert körülményein túl a magyar olvasó a hazai sajtóból elsősorban azt tudhatja meg róla, hogy ismert konzervatív aktivista, influenszer, Donald Trump támogatója, jobboldali és konzervatív nézeteket képviselő személyiség volt. Hozzáteszik még, hogy jelentős befolyással bírt a fiatalok körében, különösen az egyetemi közösségekben.

Ám ami már nem fér bele a világot kuruc–labanc vagy fekete–fehér dichotómiában ábrázolni kívánó hazai sajtó szellemiségébe, az éppen az, hogy Charlie Kirk, aki családról, genderről, szexualitásról vallott nézetei tekintetében valóban konzervatívnak számított, ugyanakkor a leghatározottabb kritikusa volt az antiszemita BDS-mozgalomnak, egyértelmű elutasítója Izrael démonizálásának, a zsidóellenesség bármely új formájának és megnyilatkozásának.

Nyíltan és következetesen kiállt Izrael önvédelemhez való joga mellett, határozottan szembefordult a terrorral, és a Hamászt, valamint a radikális iszlám ideológiákat egyaránt könyörtelenül bírálta.

Ezek a hangsúlyok, amelyek árnyalják a képet és egy sokkal összetettebb portrét rajzolnak ki, az egysíkúvá szűkített és butított gondolkodás számára már felfoghatatlanok. Így a magyar sajtó fekete–fehér képei szükségszerűen – s talán nem is véletlenül – homályban hagyják a hazai olvasó előtt azt, ami Charlie Kirk örökségének egyik legfontosabb, s a jelenkor összefüggéseiben egyik legaktuálisabb vonulata: hogy hívő keresztényként a zsidóellenesség minden alakjával szemben kíméletlen és bátor szembenállást tanúsított.

Nem volna végre ideje, hogy a világot ne leegyszerűsítő ellentétpárokban, hanem annak valódi, árnyalt gazdagságában lássuk és láttassuk?”

Nagyon szép és bölcs szavak, kár, hogy a lényeg valahogy kimaradt. 

Ezekben az időkben írta Karinthy Cini a naplójába az örökbecsű sorokat, miszerint: „Nem értem ezeket a pesti zsidó újságírókat, úgy szidják Izraelt, mintha az életük függne ettől, miközben mindnek van rokona Tel-Avivban.” Hát, mit mondjak, megint itt tartunk. S persze, amikor először idéztem ezt a zsidó Karinthytól, azonnal kineveztek antiszemitának, például a Gábor Györgyök, akik most mélyen hallgatnak az összes balos meg iszlamista antiszemitizmusról.

És hogy világos legyen: eddig teljes mértékben támogattam Izrael politikáját és háborúját a Hamász és az összes többi elviselhetetlen és eltüntetendő arab terrorszervezet ellen, de jelzem: ez a Katarba ledobott bomba bűncselekmény volt és megmagyarázhatatlan gazemberség. Eddig és ne tovább. Ám ebből nem következik, hogy egyetlen pillanatig egy gyékényen fogok árulni a nyugati szélsőbalos, Izrael-ellenes, antiszemita, palesztin segget nyaló idiótákkal. Akik például most egy emberként örvendeznek Charlie Kirk meggyilkolásán.

És akkor térjünk vissza a listánkhoz.

1975. szeptember, megpróbálják megölni Gerald Ford amerikai elnököt. A gyilkosságra a Manson-szekta vezetője, Charles Manson ad parancsot egy idióta, drogos, feleslegesen létező nőnek, bizonyos Lynette Fromme-nak, de a gyilkosság szerencsére nem sikerül. Majd nem sokkal később, egészen pontosan 12 nap múlva egy marxista agyhalott, bizonyos Sarah Jane Moore ismét megpróbálja megölni az elnököt, de ő is kudarcot vall, viszont életveszélyesen megsebesít egy vétlen járókelőt.

Egy 2009-ben adott interjújában Moore kijelentette, hogy indítéka egy erőszakos forradalom kirobbantása volt, hogy változást hozzon Amerikában. Ó, hát mi más lett volna az indítéka egy marxistának?

1977. április: a Baader–Meinhof-csoport Karlsruhéban meggyilkolja Siegfried Buback német szövetségi főállamügyészt.

1977. július: a Baader–Meinhof-csoport Franfurtban meggyilkolja Jürgen Pontót, a Dresdner Bank igazgatótanácsának elnökét.

S hogy kik voltak ezek a szörnyetegek? Ezek voltak:

„A Vörös Hadsereg Frakció (németül Rote-Armee-Fraktion, röviden RAF), eleinte vezetőiről elnevezve, Baader–Meinhof-csoport (németül: Baader-Meinhof-Gruppe vagy Baader-Meinhof-Bande) egy szélsőbaloldali terrorszervezet, amely 1968 és 1998 között tevékenykedett Nyugat-Németországban. Alapítója Andreas Baader, Gudrun Ensslin, Horst Mahler, Irmgard Möller és Ulrike Meinhof. A Vörös Hadsereg Frakció diákmozgalmakból bontakozott ki, alapelve az antikapitalizmus és a neomarxizmus(wd) volt. Elutasította az imperializmust, különösképpen annak vezető hatalmát, az Amerikai Egyesült Államokat, amely Indokínában folytatott háborút. A szervezet tagjai Nyugat-Németországot a Harmadik Birodalom folytatásának tekintették. Tagjai tudatosan vállalták az erőszakot céljaik elérése érdekében, mert abban bíztak, hogy az akcióikra adott, szintén erőszakos fellépés leleplezi majd a »rendőrállamot« és az »állami terrorizmust«, valamint tevékenységükkel elérhetik a forradalom kitörését. […]

Kezdetben, az 1970-es évek elején a német fiatalok jelentős része szimpatizált a mozgalommal, az elveivel egyetértett, később azonban az egyre durvuló módszerek miatt támogatásuk egyre csökkent. A RAF-ot külföldről is támogatták, elsősorban a keletnémet titkosszolgálat és palesztin szélsőségesek.”

Édes Istenem, ugye mennyire nincs semmi új a nap alatt? És akkor még egy adalék ezekről a teljesen feleslegesen világra jött gyáva, szemét gyilkosokról:

„A második nemzedék vezetőinek börtönbe kerülése után új irányítói lettek a RAF-nak, akik az 1980-as évek első felében számos további támadást követtek el. A keleti blokk összeomlása és az így elmaradt anyagi és erkölcsi támogatás megroppantotta a szervezetet. A Vörös Hadsereg Frakció 1991. április 4-én követte el utolsó merényletét, és hét évvel később bejelentette megszűnését. A szervezet működésének három évtizede alatt 32 embert gyilkolt meg, a tagjai közül pedig 26 vesztette életét.”

S ha a maga teljességében meg akarjuk ismerni és érteni ezeket az élőlényeket, akkor érdemes megismerkedni Horst Mahler életével, ugyanis ő példázza leginkább, mennyire teljesen mindegy, hogy marxista vagy-e, vagy anarchista, vagy antifa, vagy náci. Tessék:

„Horst Mahler középosztálybeli családból származik, apja fogorvos volt. Családjával 1945-ben elmenekült Sziléziából. 1949-ben Nyugat-Berlinbe költöztek. A Szabadegyetemen jogásznak tanult. Csatlakozott a Németország Szociáldemokrata Pártjához, és Berlin Charlottenburgban az ifjúsági szervezetet vezette. Később kizárták a pártból, mivel alapítója lett a Német Szocialista Diákszövetségnek (SDS). Diplomázása után először egy ügyvédi irodában dolgozott, majd önálló praxist indított. Elsősorban vállalati ügyekkel foglalkozott, majd a Rudi Dutschke radikális baloldali diákvezér által meghirdetett parlamenten kívüli ellenzék tevékenységét támogatta.

Társalapítója volt az első szocialista jogász munkaközösségnek, és részt vett a Rudi Dutschke-merénylet utáni zavargásokban. 1969-ben ő védte Andreas Baadert és Gudrun Ensslint, és velük együtt alapította meg a Vörös Hadsereg Frakciót. 1970-ben tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 75 ezer márka megfizetésére ítélték különböző bűncselekmények miatt. Mahler a frissen szabadult Baaderrel, Ensslinnel és Ulrike Meinhoffal Jordániába menekült, ahol palesztin radikálisoktól fegyveres kiképzést kapott.

Két hónap múlva Berlinben letartóztatták. 1972 októberében 12 évre ítélték bankrablások és bűnszervezet alapítása, finanszírozása miatt. Mahler 1980-ig maradt őrizetben. 1978-tól a későbbi kancellár, Gerhard Schröder képviselte, akinek sikerült elérnie, hogy 1988-tól Mahler folytathassa ügyvédi karrierjét. A börtönben elfordult a Vörös Hadsereg Frakciótól. 1977-ben azt írta, hogy ezt a marxizmus–leninizmus forradalmi dogmái alóli belső felszabadulással érte el.

1998-ban, meglepetésre írása jelent meg a Junge Freiheit című jobboldali újságban, amelyben párhuzamot húzott az 1968-as baloldali diákmozgalmak és az újraéledő német nacionalizmus között. 2000-ben bejelentette csatlakozását a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párthoz, és a mozgalom egyik vezető ideológusa lett. Antiszemita nézeteket hirdetett, tagadta a holokausztot, náci kárlendítéssel támasztotta alá nyilvánosság előtt hangoztatott tételeit. Mahlert antiszemita propaganda miatt 2007-ben, majd 2009-ben is börtönbüntetésre ítélték. Betegsége miatt 2015-ben kiengedték a börtönből, azonban 2016-ban a maradék büntetésének letöltése mellett döntöttek. A jobboldali magyar kormányban bízva Orbán Viktortól kért menedékjogot. 2017 májusában Magyarországra szökött, azonban Sopronban a rendőrség elfogta. A magyar hatóságok kiadták Németországnak, ahol visszakerült a börtönbe; 2020-ban szabadult. Berlinben halt meg 2025-ben, 89 éves korában.”

Remélem, minden világos… És hogy el ne felejtsük: eleinte tudják, kik támogatták a Vörös Hadsereg Frakciót és kik rajongtak a tevékenységükért? Jean-Paul Sartre és Heinrich Böll. Mondtam már az előbb: nincs új a nap alatt.

1978. május: Rómában, egy autó csomagtartójában megtalálják a két hónappal korábban elrabolt kereszténydemokrata politikus brutálisan meggyilkolt holttestét. A „büszke” tettesek: a Vörös Brigádok. Egy szélsőbaloldali terrorszervezet. Röviden:

„A Vörös Brigádok (olaszul: Brigate Rosse, röviden: BR) egy szélsőbaloldali terrorista csoport volt Olaszországban. 1970-ben, Milánóban alapították, mások mellett Renato Curcio és felesége, Margherita Cagol, valamint Alberto Franceschini. A Vörös Brigádok tagjai önmagukat kommunista városi gerilláknak határozták meg, előképük az uruguayi Tupamaro mozgalom volt, azonban szemben álltak az Olasz Kommunista Párttal, amely ekkoriban az ország egyik legnagyobb pártja volt, s mérsékelt, demokratikus politikát folytatott. A terroristák többsége az Olasz Szocialista Pártból kiszoruló szélsőbaloldal köreiben kezdte politikai pályafutását. 1970 és 1987 között a csoport 73 merényletet, ezenkívül számtalan bank- és emberrablást követett el.”

73 merénylet, számtalan bank- és emberrablás. Mint a szép, új és igazságos világ felé vezető út szükségszerű velejárója. Mikor fogjuk ezeket végre örökre eltakarítani?

„Aldo Moro gyilkosai szabadok, s nem bántak meg semmit” – írta 2008-ban a HVG, s a cikkben egyebek mellett ilyesmiket olvashatunk:

„Mario Morettit, aki a Vörös Brigádok vezetője volt Moro elrablása idején, három évvel később fogták el egy bűnbánó információi alapján. Hatszoros életfogytiglanra ítélték, majd 1997-től, 16 évi börtön után egyfajta »félszabadságot« élvezett. Moretti 32 évesen a kereszténydemokrata párt elnökének egyik »börtönőre« volt, és egyben »perének« vádlója Moro 55 napos fogsága idején. Ő soha nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal. 1993-ban, a sajtónak tett egyetlen nyilatkozatában azt állította, hogy ő volt Moro halálos ítéletének végrehajtója.

Szintén soha nem vált bűnbánóvá Moretti jobbkeze, Prospero Gallinari, akit Moro elrablásáért és öt testőrének meggyilkolásáért ítéltek életfogytiglanra. Az ő büntetését egészségügyi okokból mérsékelték. Élettársát, az események idején 23 éves Annalaura Braghettit, aki a társtulajdonosa volt annak a lakásnak, ahol Morót fogva tartották, 1980-ban tartóztatták le. Ugyancsak életfogytiglanra ítélték, 2002-ben feltételesen szabadlábra helyezték, jelenleg egy, az elítéltek megsegítését célzó szervezetnél dolgozik.  […]

Moro negyedik fogvatartóját, Germano Maccarit, akinek személyazonosságáról az olasz rendőrség 15 évig mit sem tudott, 1993-ban fogták el, szintén egy bűnbánó tanúskodása nyomán. Huszonhárom évre  ítélték, 2001-ben szívinfarktusban halt meg egy római börtönben. Halála előtt egy ismerősének állítólag bevallotta, hogy ő lőtte le Morót, ellentmondva ezzel Moretti változatának.

A kommandó további két tagja, Valerio Morucci és párja, Adriana Farranda, akik Moro fogsága idején közzétették leveleit, valamint a Vörös Brigádok közleményeit, nyilvánosan lemondtak a fegyveres harcról. Életfogytiglani börtönbüntetésüket szintén mérsékelték. Adriana Farranda ma fotósként dolgozik, míg Morucci több könyvet kiadott. Egyikben azt állítja, hogy szembefordult a Vörös Brigádok vezetőségével, mert ellenezte Moro kivégzését. 

A kommandó két tagja szabadon van és külföldön él: Alessandro Casimirri Nicaraguában tartózkodik, de a két ország között nincsen kiadatási egyezmény; Alvaro Lojacono Svájcban él, itt töltött le 17 évi börtönbüntetést egy olasz bíró megölése miatt, de svájci állampolgársága miatt őt sem lehet kiadni az olasz hatóságoknak.

A Vörös Brigádok történelmi vezetői már szintén szabadlábon vannak. Renato Curcio, az alapító, egykori ’68-as trentói diákvezér egy kis könyvkiadót vezet, míg Alberto Franceschini szintén egy elítélteknek jogsegélyt nyújtó szervezetnél dolgozik.”

Hát, nem kellene ennek így lennie, nagyon nem! De, ismétlem, Salis ma az Európai Parlamentben ül képviselőként. Akkor miről beszélünk? Nem beszélünk semmiről. Hiszen ma annyira minden mindegy, hogy semmi sem mindegy. Úgyhogy folytassuk a sort. 1978 szeptemberében a kommunista bolgár titkosszolgálat Londonban meggyilkolja Georgi Markov emigráns írót.

2002. május, Hilversumban meggyilkolják Pim Fortuyn holland parlamenti képviselőt, a tettes Volkert van der Graaf radikális kisebbség- és állatvédő – Jézusom… Fortuyn amúgy marxista és baloldali volt, ellenben az volt legfőbb politikai ígérete és jelszava, hogy véget vet a muszlim bevándorlásnak.

„A bíróságon Van der Graaf azt vallotta, hogy aggódott amiatt, hogy Fortuyn muszlimokat és bevándorlókat használ bűnbakként a politikai hatalom megszerzésére irányuló kampányában. Úgy gondolta, hogy a politikus vitatott kijelentéseivel veszélyezteti a társadalmat. Pere 2003. március 27-én kezdődött. 2003. április 15-én elítélték, és 18 év börtönbüntetésre ítélték. A per nagy érdeklődést váltott ki a holland közvéleményből, különösen Fortuyn támogatóiból. Néhány Fortuyn-támogató és politikai kommentátor azzal érvelt, hogy a politikai baloldal és a média olyan légkört teremtett, amely lehetővé tette Van der Graaf tetteit Fortuyn démonizálásával.”

Talán már említettem: nincs új a nap alatt.

És akkor itt van még a Ronald Reagan, II. János Pál pápa, Margaret Thatcher és Jörg Haider elleni merénylet. Illetve tudjuk: Haider autóbalesetben vesztette életét. Bár ezt máig elég sokan kétségbe vonják. Az Index például így írt róla:

„Amit tudunk: Haider a megengedett 70 kilométeres óránkénti sebesség ellenére 142-vel száguldott, és egy előzéskor csúszott meg vadonatúj Volkswagen Phaeton típusú gépkocsijával. Bár a klagenfurti ügyész azt állította, hogy Haider vérében 1,8 ezrelék alkohol volt, ezt – mint később kiderült – többen cáfolták.

Elgondolkodtató az is, hogy korábban maga az autógyártó is megkérdőjelezte a baleset vizsgálatának eredményét, mondván: így, ilyen módon nem sérülhetett volna meg az autó. Egy biztos, Jörg Haider halálának körülményei és egykori politikai tevékenysége mind a mai napig megosztják az osztrák társadalmat.”

Hát meg bizony. És ne felejtsük el azt sem, hogy a baloldal és sajtója olyan hazugságokkal akarta haidert bemocskolni még halálában is, hogy azon a végzetes estén egy buzibárban rúgott be. Ó, hát persze…

2023. március, hat embert ölt meg egy transznemű fegyveres egy Nashville-i iskolában. „Az iskola korábbi diákja volt a Nashville-i iskolai lövöldöző, aki három diákot és az iskola három dolgozóját, köztük az iskola vezetőjét ölte meg hétfőn délelőtt a Covenant keresztény magániskolában. Az elkövető egy huszonnyolc éves transznemű nő (tehát biológiai férfi) volt.” 

2024 május, Nyitrabányán merényletet követnek el Robert Fico ellen.

2024. július, Pennsylvaniában merényletet követnek el Donald Trump ellen egy kampányrendezvényen.

2025. augusztus, Minneapolis egyik katolikus iskolájának templomában, az évnyitó mise közben támadt egy fegyveres a kisiskolásokra. Két gyereket megölt és tizenhetet megsebesített. Az elkövető egy 23 éves transznemű fehérjehalmaz, aki szerencsére magával is végzett.

2025. szeptember, egy kampányeseményen megtámadják Andrej Babist.

„Babis a gyűlöletkampány áldozata. Az ANO mozgalom első alelnöke, Karel Havlícsek kijelentette, hogy »a támadás közvetlen következménye a gyűlöletkampánynak, amelyet a Spolu koalíció (a Polgári Demokrata Párt, a kereszténydemokrata KDU-ČSL és a liberálkonzervatív TOP 09 szövetsége), a Piráti cseh párt és a STAN párt folytat. Most egy fejre mért ütéssel végződött, legközelebb rosszabb is lehet« – figyelmeztetett Havlícsek.”

2025. szeptember, egy Utah állambeli egyetemen meggyilkolják Charles Kirk katolikus, konzervatív politikai aktivistát, Trump támogatóját, kétgyermekes családapát. A tettes a 22 éves Tyler Robinson.

„A hatóságok egy Mauser ismétlőpuskát foglaltak le, amely mellett több töltényhüvelyt is találtak. Ezekre különféle feliratokat véstek, köztük:

»Hé, fasiszta! Kapd el!« Valamint a második világháborús antifasiszta dal szövege: »O Bella Ciao.«”

Így legalább nem kell sokat töprengeni, ki is volt valójában ez a patkány…

A patrióták képviselőcsoportja egyperces néma felállást kezdeményezett az Európai Parlamentben, amit az elnök megakadályozott. Borvendég Zsuzsanna képviselő ezt írta az esetről:

„[…] szégyenletes dolog történt ma az Európai Parlament plenáris ülésén. Nagyon sok képviselő kezdeményezte, hogy egyperces néma felállással fejezzük ki együttérzésünket a hátrahagyott családdal és tiltakozzunk az elfogadhatatlan erőszak ellen. Nem nagy dolog. Egy perc az életünkből. Az EP-ben minden apró ügyből óriási vihart kavarnak, de úgy látszik, egy ember halála – persze csak akkor, ha konzervatív és Trump támogatója – nem ér egyetlen néma percet sem. Tiltakozom azon embertelenség ellen, hogy a parlament elnöke, Roberta Metsola nem engedélyezte a néma megemlékezést!

Igen. Ezek mindig mindenkit náciznak, aki nem olyan, mint ők, vagyis normális és emberi.

És akkor egy nappal a rettenetes gyilkosság után:

„Egyenlőségjelet rajzoltak ellenzéki aktivisták Lázár János és a merényletben elhunyt Charlie Kirk neve közé

Pénteken aszfaltrajzversenyt tartottak a batidai kastély előtt Lázár János »luxusellenes fellépései« miatt. Az egyik résztvevő azonban elvetette a sulykot, ugyanis egyenlőségjelet tett a szerdán meggyilkolt Charlie Kirk és Lázár János neve mellé, utalva arra, hogy hasonló sors várhat a magyar politikusra is. Az eset felháborította a minisztert, aki a közösségi oldalán reagált.

Akasztás, fejbelövés, kivégzés. Már nálunk is! A tiszások és haverjuk, Márki-Zay vágya, »műve«. Aszfaltrajz-verseny Magyarországon, két nappal Charlie Kirk amerikai patrióta influenszer kivégzése után.” 

Nincs min csodálkozni. Ezek ugyanazok. 1793 óta…

És akkor végezetül:

„Tényleg kimondták: a Black Lives Matter szerint a feketéknek joga van az erőszakra

Azok után tették közzé a videót, hogy Észak-Karolinában egy fekete férfi brutálisan meggyilkolta az ukrán menekültlányt, Iryna Zarutskát.

Egészen felháborító tartalom látott napvilágot az Egyesült Államokban: a Black Lives Matter hivatalos Instagram-fiókja egy videót tett közzé, amelyben azt állítják, hogy a fekete embereknek »joguk van az erőszakra«.

A poszt azt követően jelent meg, hogy Charlotte-ban, Észak-Karolinában egy fekete férfi brutálisan meggyilkolta az ukrán menekültlányt, Iryna Zarutskát.”

Itt tartunk most.

Bár évtizedek óta nem történt semmi.

Mondom még egyszer: készüljetek…