A Változást és Igazságot 2018-ban című rendezvényen az ellenzéki politikusok azt követően fejtették ki véleményüket, hogy előttük civil képviselők és aktivisták beszéltek többek között a választási rendszerről, a sajtószabadságról, az oktatásról, az egészségügyről, a lakhatási viszonyokról és a jogállamiságról.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hangoztatta: a különféle pártok programjai, beleértve az MSZP-ét is, „pokolian közel vannak egymáshoz”, és ahhoz, amit a civilek, illetve az aktivisták szorgalmaznak. A következő hetekben az MSZP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd meg fog állapodni – jelentette ki a DK elnöke. Utána azt kell kérdezni a többiektől, akik ezen az egyezményen kívül maradtak, hogy „akartok-e, tudtok-e csatlakozni” – tette hozzá. A legfontosabb célnak Gyurcsány Ferenc azt nevezte, hogy 2018 tavaszán törjék meg a jelenlegi kormánypárt legyőzhetetlenségének a mítoszát, így lehet egy parlamentünk, ahol senkinek sincs többsége, majd egy újabb választást, amelyen legyőznék a Fideszt”.
Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke azt hangoztatta: az együttműködés volt az, ami a kádári rendszernek is véget vetett. Szerinte most ugyanott tart az ország, mint a rendszerváltás előtt, „amikor a politika a hatalom szolgálólányának tekintette a jogot, amin nap mint nap erőszakot tett”. „A lényegi kérdésekben, vagyis abban, hogy vissza kell térni a szabadsághoz, a méltósághoz és a jogállamisághoz, egyetértünk” – vélekedett Fodor Gábor.
Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese kijelentette, rajtuk nem fog múlni, hogy kormány- és rendszerváltás legyen. A magyar nép vezetőre vágyik, állítsuk elé azt a jelöltet, aki képes Orbán Viktor kihívójává válni – szorgalmazta Gőgös Zoltán. Ebben segítsenek a civilek, a pártoktól ilyen javaslat nem fog érkezni – tette hozzá. A szocialista politikus szerint abba kell hagyni a sok céltalan egyeztetést és széles tömegek megnyerésére kell fókuszálni.
Kajdi József, a Modern Magyarország Mozgalom elnökségi tagja megjegyezte, hogy pártjuk is tárgyal a csatlakozásról, és reméli, hogy a liberálisok is tagjai lesznek a megállapodásnak. A magát jobboldali-konzervatívnak nevező párt elnökségének a tagja annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az egyéni körzetekben a legesélyesebbre lehessen szavazni.
Legyen 106 igaz ember, aki a helyiek szemében hiteles, ez a kormányváltás receptje! – mondta Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke. Az első lépésnek Karácsony Gergely azt nevezte, hogy Magyarországot „meg kell szabadítani álnok kormányától”. Ehhez szerinte meg kell érteni, miért fordultak el az emberek a politikától, miért hagyja magát „megvesztegetni a társadalom politikai szélhámosok által”. A Momentum és az LMP távol maradásáról szólva Karácsony Gergely megjegyezte: „ez arra hívja fel a figyelmünket, hogy még mélyebbre kell ásnunk, ha az emberek bizalmát vissza kívánjuk szerezni”.
Ha a párt nem is, az LMP-s Vágó Gábor megjelent a rendezvényen, mint említette, azért, mert normális országban szeretne élni. Szerinte tisztességtelen ország az, ahol néhány tízezer emberért dolgozik az összes többi. A nemzeti együttműködés rendszerét úgy gondolja, népszavazásokkal lehet megállítani, ezért indul a vagyonnyilatkozat-tétel szigorítását kezdeményező népszavazási aláírásgyűjtés is. Szükségesnek tartja ezenkívül a független korrupcióellenes hivatal létrehozását is az átláthatóság eléréséhez.
Gulyás Márton a Hvg.hu tudósítása szerint azt mondta, már 2014-ben is többségben voltak, akik változást akartak, de az igazságtalan választási rendszer miatt kétharmadot szerzett a Fidesz. Úgy vélte, ma nincs olyan párt az ellenzékben, aki egyedül győzni tudna, amiről beszélni kell, az a 106 egyéni körzet, meg kell találni a legesélyesebb kihívókat. A Hír TV felvételéből kiderül, Gulyás arról is beszélt: a három legnagyobb közvélemény-kutató céggel reprezentatív felmérést végeztetnének, amit közadakozásból finanszíroznának. A közvélemény-kutatással a legesélyesebb ellenzéki kihívót választaná ki a Közös Ország Mozgalom.