Összesen 5,4 millió forintért rendelt 24 tanulmányt az Országgyűlés alelnökeként Lezsák Sándor, az anyagokért 100 és 350 ezer forint közötti összeget fizettek ki Lezsák keretéből – derült ki az Átlátszó közérdekűadat-igényléséből.
Az oknyomozó portál megszerezte az érdekesebb című írásokat, igaz, egy további igénylésben kellett kikérnie az Országgyűlés Hivatalától.
A legkiemelkedőbb szemlézett anyag Földi Lászlóé: a civil jogvédők kivégzését felvető, megjegyzései miatt a fővárostól elküldött biztonságpolitikai szakértő ezúttal is a migráció ügyével foglalkozott.
Földi Gondolatok az Európát ért invázióval összefüggésben című, 15 oldalas tanulmányáért 350 ezer forintot fizettek; a szerző pedig itt is Európát fenyegető háborúként értelmezi a migrációs válságot, és ennek megfelelő megoldásokat ajánl.
Az utolsó oldalakon például arról elmélkedik, hogy ha Európa nem védi meg a határait fegyverrel, akkor „vagy elmenekülünk mi, őslakosok, vagy elfogadjuk, hogy a saría törvényei szerint kell élnünk a saját hazánkban”, és csak titokban gyakorolhatják keresztény/zsidó vallásukat.
De erre is van válasza: „Vagy munkálni kezd bennünk az életösztön. Elzavarjuk azon kollaboránssá vált politikusokat, akik az inváziót támogatják. Katonáink betöltik fegyvereiket, s önvédelmünk érdekében és a demokrácia törvényei szerint indokolt helyzetben használják is azokat.”
Mi pedig, nem lévén más esélyünk, kifosztjuk a kaszárnyák M-zárolt (raktározott) készleteit, hogy megvédjük házainkat, városainkat, országainkat.
Földi dolgozata után könnyed olvasmánynak számít Bartha Lilla Bianka (tartalomjegyzékkel és üres lapokkal együtt) 38 oldalas esszéje, amely azt foglalja össze, hogy a keleti nyitás politikája miképpen jelent meg 2014–16 között az Országgyűlésben és a Lezsák Sándor által igazgatott Lakiteleki Népfőiskolán – olvasható az Átlátszó anyagában.
A dolgozat a portál szerint valójában egy promóanyag Lezsákról és a népfőiskolájáról: az első két oldalon rövid összefoglaló van az Országgyűlés és Lezsák Sándor eddigi munkásságáról, utána húsz oldalon keresztül részletesen felsorolja a szerző, hogy a keleti nyitással kapcsolatban milyen programok (előadások, versenyek, táborok, kollégium, tanfolyam) voltak a Lakiteleki Népfőiskolán, majd nyolc oldalon át részletezi Lezsák kapcsolódó tevékenységét (előadások, írások, találkozók, szereplések), végül mintegy két oldalon a Kurultájról olvashatunk.
Saját pályaművének összefoglalása 150 ezer forintot is megért az Országgyűlés alelnökének. Az Átlátszó cikkét teljes terjedelmében idekattintva olvashatják el.