Nem volt hiábavaló az élő fáklyák áldozata

Pontosan 49 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el a szovjet típusú kommunizmus elnyomó rendszerei ellen tiltakozó, önként tűzhalált vállaló hősök egyike, Moyses Márton.

Budapest, 2004. janur 18. A Horthy Mikls Trtnelmi Trsasg, a Fidelitas, az Ifjsgi Keresztnydemokrata Szvetsg s a Keresztnydemokrata Frum a Nemzeti Mzeumnl megemlkezst tartott a 35 ve mrtrhalt halt, nget Jan Palach cseh, Bauer Sndor magyar s Moyses Mrton szkely-magyar fiatalok emlkre. Bauer Sndor 1969. janur 20-n, a kommunista diktatrk elleni tiltakozsul, a testre csavart nemzeti szn lobogt lelocsolta benzinnel, majd felgyjtotta nmagt. Tettvel a prgai Jan Palach mrtromsgt kvette, aki pr nappal korbban a Vencel tren gette el magt, tiltakozva a szovjet megszlls ellen. Egy vvel ksbb Moyses Mrton Brassban, a kommunista prt szkhza eltt ldozta fel lett hasonlan. A kpen: az emlkez nnepsgen, Bauer Sndor egykori ngetsnek helysznn. MTI Fot: Kovcs Tams Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás

Pontosan 49 esztendővel ezelőtt, ezen a napon hunyt el a szovjet típusú kommunizmus kelet-közép európai nemzet- és népellenes elnyomó rendszerei ellen élő fáklyaként tiltakozó, önként tűzhalált vállaló hősök egyike, az erdélyi Moyses Márton, akiről sajnos az utókor mára egy kicsit méltatlanul elfeledkezett.

Ezekben a napokban érdemes visszatekinteni arra, kik is voltak ők, a mindenre elszánt hősök, akik mártíromságukkal örök időkre szimbólumokká váltak.

Az előzmények közismertek. A Szovjetunió vezette Varsói szerződéshez tartozó államok hadseregei 1968. augusztus 20-ról 21-re virradó éjjel megindították a „Duna hadművelet” fedőnevű katonai offenzívát, melynek célja a Prágai tavasz néven elhíresült csehszlovákiai reformkísérlet eltiprása volt.

Az 1956-os magyar forradalomnál lényegesen óvatosabb demokratizálási próbálkozás durva elfojtása bebizonyította, hogy a szovjet kommunista párt vezetése semmiféle „elhajlást” nem tűr meg alárendelt országaitól.

Ezek után is akadtak néhányan, akik ebbe nem tudtak, nem akartak belenyugodni, elsősorban persze a fiatalok, a dolgozó ifjúság és értelmiség képviselői.

A kétségbeesett tiltakozások sorát egy idősebb lengyel férfiú, Ryszard Siwiec kezdte, 1968. szeptember 8-án Varsóban, de mivel a lengyel hatóságok eltitkolták az esetet és tettét elmebetegségnek tulajdonították, nem tudni, hogy a cseh egyetemista, Jan Palach értesült-e arról, így nincs rá bizonyíték, hogy az ő négy hónappal későbbi cselekedetére lengyel sorstársa motivációt jelentett volna. Az viszont tény, hogy a csehszlovákiai tiltakozások a huszonegy éves fiatalemberrel kezdődtek, aki 1969. január 16-án délután négy órakor kisétált a prágai Vencel térre, leöntötte magát benzinnel, majd felgyújtotta. Három nap múlva hunyt el a kórházban.

A kommunista hatóságok még a rendszer ellen tiltakozó fiatal emlékétől is annyira féltek, hogy temetését követően néhány hónappal kihantolták testét a sírból, attól tartva, hogy az majd antikommunista zarándokhellyé válik.

Bár Jan Palach tettét teljesen egymaga tervelte ki és hajtotta végre, követői akadtak, nem is kevesen.

Temetése napján egy 25 éves munkás, Josef Hlavatý gyújtotta fel magát, sérüléseibe 4 nappal később ő is belehalt. Később – egészen 1980-ig bezárólag – még 12 ember választotta a kommunista önkény elleni tiltakozásnak ezt a módját, köztük volt két magyar fiatal is.

Egyikük egy alig 17 esztendős tanuló, Bauer Sándor, aki 1969. január 20-án, 4 nappal azután, hogy Jan Palach élő fáklyaként tiltakozott a Vencel téren, a Múzeum kert lépcsőjén locsolta le testét szintén benzinnel és gyújtotta fel magát. Közben – amíg ereje engedte – mindkét kezében magyar zászlót lobogtatott. „A cseh testvér is megtette” – mondta, amikor a szemtanúk kérdőre vonták. Bauer Sándor három nappal később, január 23-án hunyt el a Honvéd Kórházban.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A másik magyar önkéntes áldozatvállaló, a cikkünk elején már említett és pontosan 49 esztendővel ezelőtt elhunyt Moyses Márton volt. Az erdélyi fiatalember 1941. április 20-án született Sepsiszentgyörgyön. 1956-ban, 15 éves korában szeretett volna átszökni Magyarországra, hogy csatlakozzon a szabadságharcát vívó nemzethez. Több társának ez sikerült, ő azonban egy másik fiatallal együtt eltévedt, így végül nem jutott át a határon.

A kommunista hatalom kegyetlenségére jellemző, hogy hosszú évek eltelte sem volt elég ahhoz, hogy ezt elfelejtsék vagy megbocsássák neki. A kiválóan tanuló magyar diák, érettségijét követően, 1960-ban felvételt nyert a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi karára, ám itt csupán alig néhány hónapig tanulhatott. A román hatóságok már az év novemberében letartóztatták, ugyanis addigra jutott el az ellene folyó vizsgálat abba a szakaszába, hogy a diktatúra számára egyértelművé vált, Moyses Márton (finoman szólva) nem a kommunista rendszer híve. A per során – melyben első fokon hét, majd végül két év szabadságvesztésre ítélték – '56-os magatartását és a rendszert nyíltan bíráló megnyilvánulásait is felrótta neki a hatalom.

Az, hogy az erdélyi magyar fiatalember mennyire rendíthetlen, hajlíthatatlan gerincű ellenálló, a börtönben is bebizonyosodott, amikor másokra terhelő vallomás megtételére akarták őt rábírni. Már csak két hónap volt hátra büntetéséből, amikor egy cérnadarabbal levágta nyelvének egy darabját, így vallomást már nem lehetett kicsikarni belőle. Ezt követően a sebészeti klinikán egy héten át antibiotikumokkal és fájdalomcsillapítókkal kezelték. Még elképzelni is szörnyű, mit élhetett át fogva tartása során. (Az erdélyi magyar hős életének ezen szakasza egyébként nem volt példa nélküli az anyaországban sem, a kommunisták által kegyetlenül megkínzott Pákh Tibor magyarországi sorsa hasonlítható hozzá.)

Moyses Mártont végül 1962. november 22-én helyezték szabadlábra. Ezt követően, amennyire lehetett, próbált boldogulni, de tudásának, rátermettségének megfelelő munkát nem kapott, nem kaphatott. Mindenütt falakba ütközött, egyetemi tanulmányait sem folytathatta, ezért mezőgazdasági munkásként, napszámosként kellett dolgoznia.

Valószínű, hogy számára is a Prágai Tavasz eltiprása volt az utolsó csepp, abban a bizonyos pohárban. 1970. február 13-án, egy évvel Jan Palach és Bauer Sándor mártírhalála után Brassóban, a kommunista párt székháza előtt, benzinnel ő is leöntötte és felgyújtotta magát.

Ahogyan a magyar hatóságok Bauer Sándort, úgy a románok Moyses Mártont is őrizetbe vették, miközben kórházi ágyán életveszélyes állapotban feküdt. A kommunisták még a haldoklótól is rettegtek, ha az ellenfelük, ellenségük volt. Tette után még három hónapig élt, a baróti kórházban hunyt el 1970. május 13-án. Édesanyja szülőfalujában, a székelyföldi Nagyajtán helyezték végső nyugalomra, az unitárius vártemplom melletti temetőben található sírja ma is sokak számára zarándokhely.

Bár közel fél évszázaddal ezelőtt a legtöbben talán azt gondolhatták, hogy Jan Palach, Bauer Sándor, Moyses Márton és a többiek hiábavaló áldozatot hoztak, de ez nem volt igaz, azonban eme tény csak 1989 után vált mindenki számára nyilvánvalóvá.